Üdvözlet a honlapomon!

 

 

mottó:

 

 Ha a tett halála az okoskodás,
A tétlenségé- a butáskodás...?

 

 HÍREK !

A továbbiakban elsőként olyan, aktuális hírek következnek, amelyek a honlap valamely kötetéhez kapcsolódnak, az érintett téma leírásával, és kommentárral

1. 2013.11.02. Index (http://index.hu/tudomany/2013/11/01/ berepulunk_a_mars_legkorebe/):

Téma: A most induló MAVEN műhold (...űrszonda...) célja a Mars légkörének  vizsgálata, az azt valaha feltételezhetően elvékonyító kozmikus katasztrófa okának feltárása céljából.

A Naprendszernek a Napból történő kiszakadásos (nem porkorong- csomósodásos) elméletéről  a Csillagászat témakör árapályal kapcsolatos kötetei (2.7; 2.8 kötet) szólnak. Melyekben kísérlet történik a Mars valaha-volt  Phobos'Deimos kisholdja árapály okozta törésének bizonyítására. Ami akkor következhetett be, amikor azt ~17000-18000 km távolságban keringve utolérte a Mars gyorsabban távolodó szinkronpályája (a továbbiakban USP-kritérium), és energetikai ráhatása révén  felforralta, szétrobbantotta a magját.  Törmelékei elfújták a Mars légkörét, teleszórták a felszínét, krátereket mélyítettek! Ez a még keringő két kishold alakjából (olvadékkal beterített gömbhéj), gázkitöréses, és a keringő törmelékeik által mélyített krátereikből, a felületükön kirajzolódó hasadékokból, és legfőképpen abból is következik, hogy a Phobos az árapály miatt a jelenlegi marsi  szinkronpálya alatt zuhan, a Deimos pedig túl rajta távolodik!

Ami mindeddig ismeretlen árapály energetikai jelenség, és nem azonos az égitestek Roche kritérium pályán történő széthullásával, ami viszont árapály erőtani jellegű!

Ezt az apró különbséget azonban ma még sem a fizika, sem a csillagászat nem ismerte fel! Így ha a Mars légköre kozmikus eredetű elfúvásának igazi okát valóban megtalálják, akkor az nemcsak a Naprendszer keletkezéséről, de a jelenlegi, ezer hivatkozással alátámasztott, és emiatt maximálisan "tudományos", azonban ugyanolyan hamis, valóságtól elrugaszkodott fizikai és csillagászati világképünk teljes változásával kell, hogy járjon! (Nem csodálkoznék, ha ehelyett inkább a sötét anyagok, és energiák valamely kutathatatlan, szinguláris hatását találnák meg- az ilyesmi roppant szimpatikus, és indoklás nélkül is sokak számára érthető és elfogadható. Főképpen mert "sötét" és átláthatatlan.)

Most azonban leginkább az sajnálatos, hogy ezek vizsgálatára nem tudhattak megfelelően felkészülni.

Szerző azt is sajnálja, hogy mindezt csupán a saját honlapján, ilyen "tudománytalan" formában írhatja le, hiszen nincs kire hivatkozzon, és reá se hivatkoznak. "Tudományos" fórumokról pedig vagy indoklás nélkül, vagy hazug indokkal kizárják, folyóiratok nem fogadják...

Hát következzen a többi "tudományos" hír kommentje. A "világok legjobbikában"  van még sok hasonló...

 

2. 2017.08.30 Sötétség, vagy világosság?

Elképedve nézem a Spektrum kozmológiai adásait, ahogyan a megnyerő külsejű előadó, meggyőző erővel (és láthatóan sikeresen) bizonygatja aktuálisan a sötét anyagok létezését.  

Melyek ismerete többek szerint Vera Rubin értetlenségével kezdődött. Igenis az értetlenségével, ugyanis állítólag 31 évesen nekidurálva magát a csillagászatnak, lehetséges, hogy egy klasszikus tárgy: az árapály energetika kimaradt a képzéséből. (Ahogyan az én mérnöki képzésemből is, bár én megpróbáltam pótolni, igazán nem nehéz). Így mihelyt találkozott egy, a számára érthetetlen jelenséggel (történetesen a galaxisok peremcsillagai rotációs sebesség anomáliáival), azonnal a számára legkézenfekvőbb megoldásra, valamely speciális „sötét anyagra” gondolt, ami azokat összerántja (más meg semmi: se sugárzás, se  árapály). Ezzel szimmetrikusan,(mert szimmetria is, meg ellentéte is mindig van) megszületett a „sötét energia”, mert ugyebár a teret meg kell, hogy valami tágítsa! Mindezt az ősrobbanással együtt zsíros falatnak látta a modern elméleti fizika, amit rögvest ki is ragadott az elméleti csillagászat tányérjából. Ám az utóbbi sem járt rosszul, mert neki meg a lakható bolygók keresésének izes darabja esett le! Amiket még sokáig számolgathat, etetve az UFO hitet, és egyéb, álmodozásra tápot adó tudományos és nem tudományos elméleteket is.

Másfelől viszont mindkét jelenség: az égitestek távolodása, és közeledése, továbbá más jelenségek (pl. a Hubble effektus is) szépen magyarázhatók az árapály energetikával, ami valahogy érdemtelenül eltűnt a rohamosan fejlődő modern tudomány útvesztőiben. (lásd a honlap csillagászat, űrhajózás fejezeteit).

Azonban így, vagy úgy, Vera Rubin ismeretbeli hiányosságai igazi siker- sztorivá, telitalálattá nőtték ki magukat, megmozgatva a tudomány művelői és a mögötte állók hatalmas táborát, akik lelkendezve rohannak a sötétség növelésére. Biztosak lehetünk benne, hogy így minden problémát megoldhatnak, hiszen minden sötétségnél létezik egy, vagy több még nagyobb, amivel a kisebb könnyen magyarázható.  
Csak valaki meg ne próbálja még egyszer létrehozni a VILÁGOSSÁGOT!

3. 2017.09.14 Az égitestek pályáinak árapály okozta nagytengely forgásáról

Sokféle képpen nevezett, és magyarázott, azonban végül is azonos fizikai alapú jelenségekről lesz szó. A Merkúr perihélium, a holdpálya perigeum forgása, a műholdpályák nagytengely (perigeum) forgása, és a galaxisok peremcsillagainak rotációs sebesség anomáliái bizonyíthatóan ugyanazon árapály- energetikai jelenség megnyilvánulásai.

Az árapály tör, zúz, forrósít, szétrobbant, átalakít, távolit, közelít, mozgást, forgást gyorsít, lassít, ez (majdnem minden...) köztudott, a jelenség századok óta vizsgált. Akkor miért kellett kitalálni a sötét anyagot, energiát, a Hubble törvényt, a hiábavaló jóslatokat az univerzum viselkedéséről, az ősrobbanásról?
Ha a Merkúr, a bolygók pályáinak  perihelium forgása csaknem pontosan a relativitás elmélettel magyarázható, akkor azoknak nem is létezik árapály összetevője? Ám hogyan, hiszen az árapály éppen olyan általános, mint a relativitás elmélet! Hogy a galaxisok peremcsillagainak rotációs sebesség-anomáliáiról ne is beszéljék, amelyeket hipotetikus sötét anyagtömeggel magyaráznak! Miért nem lehet, hogy csupán csillagpályák milliárdjainak nagytengely (perigeum) forgásáról van szó, amit a galaxis össztömege hatására végeznek? Hiszen ahhoz, hogy az égitestek távolodjanak, szükség van a centrifugális erő növekményére, a nagyobb sebességre. Vagy a peremcsillagpok nem távolodnok, akkor hogyan nyíltak ki a galaxiskarok? Távolodnak bizony, sőt- zuhanhatnak is, és  mindezt az árapály (is) okozhatja , sötét anyagok és energiák nélkül. Ha nem végeztem volna elméleti vizsgálatokat, számításokat, műhold méréseket, nyugodt lehetnék.  Így azonban mit higyjek az elméleti fizika, és csillagászat kettőségéről?  Mindent, a jót, és a téveset is? Látom, csak hinnem lehet...

 

4. 2017.09.17 Másodszor a sötétségről, és világosságról

Úgy néz ki, ugyanannyiszor kell erre a témára visszatérjek, ahányszor a SPEKTRUM-on egy lelkes tudomány-művelő kenetteljes hangon elmagyarázza a világvégét, tele sötét energiával és anyagokkal. Jó is, hogy így van, mert eszembe juttatta, hogy ezek a fenoménok nem Vera Rubinnal, hanem még Fritz Zwickyvel születtek meg. Aki azt a gravitációs lencsehatás miattl észlelte, és más hiján magyarázatát a sötétségben találta meg. (Úgy tűnik, hogy az árapály energetikáról már jóval korábban elfelejtkeztek, mint eddig gondoltam.) Mint mondják, még nálam is kevésbé simulékony úriember volt, s ahogy történni szokott, elméletét  kezdetben nem, majd végül mégis elfogadták. Ahogy mondani szokás: nagy "bölcsesség", vegyük hát meg! Elkezdődött a diadalmenet, rájöttünk, hogy kezdetben az univerzum tágulása lassult, azután meg nőt. Persze az egyáltalán nem biztos, hogy az univerzumunk mérete változik, hiszen sokkal valószínűbb, hogy a legtávolabbi testjei teszik csak azt. A hozzánk közeli Androméda köd ehelyett inkább közeledik, 300 km/s sebességgel, ami számunkra inkább világvége, mint bármi más.
Tehát rögzítem: a csillagászati árapály mindezt fényesen megteszi sötét anyag és energia nélkül is: az árapály energetikai kritérium pályán (nálam USP) túl mindent távolit, mégpedig a távolsággal arányosan. Ahogy távolabb kerül, hát picit gyorsabban. Az USP-n belűl pedig közeledés történik

Univerzumunk tehát egymáshoz közeledő, és egymástól távolodó testeket egyaránt tartalmaz.


Ám mi történhet magával az univerzummal? Multiverzum esetén ha a környezetéből anyagot vesz, fel akkor a SCHWARZSCHILD képlet alapján azzal arányosan tágulhat, míg sűrűsége a harmadik hatványon csökken. Ami azonban még nem jelenti, hogy a testjeinek is a gyorsuló tempót kell követnie! Persze a határozott hangnemű beszámolója javára írható, hogy a végén más mag
yarázatokra is lehetőséget adott. Ám hogyan jöhetnek más magyarázatok, ha a meglévőt, az árapályt még csak nem is vizsgálják?

5. 2017.09.20 Összefoglaló az ESA 2012.02.13-i cubesat programjáról
A programban (részletesen lásd 2.2.2; 2.2.3 fejezetek) 9 db űreszköz: 7 db cubesat (köztük a MASAT1, 100x100x100mm, 1 kg), 1 db műhold (ALMASAT1, 300x300x300-12 kg), és 1db tudományos műhold (LARES, D364, 385 kg) lett pályára bocsátva. Kezdőpályájuk paraméterei közel azonosak (~69,5fok, 1450 km apogeum).
1. A 7 db cubesat kezdő excentricitása is azonos (e~0,077), kialakításuk viszont eltérő, kb 3 év alatt (2014-2015) visszatértek. Ez idő alatt perigeum forgásuk periódusideje ~268 nap volt


2. Az Almasat1 (ekezdő ~0,078) azonban még nem tért vissza, ami nehezen magyarázható a pusztán csak kisebb felület -tömeg arányával. Sokkal lassabban ereszkedik, és perigeumforgásának periódusideje is kevéssel nagyobb: 280 nap.


3. A LARES a Lense-Thirring effektus vizsgálatára készült. Pálya excentricitása csekély, azonban a perigeumforgása perióusidejével (~380 nap) szinkron ingadozik. Pályamagasságát (~1450 km) tartja. Érdekességként megemlíthető, hogy apogeuma, és perigeuma két évenként szintén ingadozik. Az Almasat-1, és a Lares vizsgálata még folyamatos.

A cubesatok süllyedését túnyomórészt a perigeumi légellenállás okozta, amit azonban az árapály is befolyásol.
A Lares stabil pályamagasságát 650 km-en, ahol azért van még légköri ellenállás, valószínűleg szintén az árapály okozza. Ugyanis ennyire ferde pályán (69,5fok) a műhold keringése szakaszosan direkt, illetve retrográd (lassúbb, mint a Föld forgása). A retrográd szakaszok viszont árapály -energiát kapnak. Vagy 30 db különböző műhold vizsgálata alapján a 60-70fok pályahajlásszögnél több paraméter változik. (pl. perigeumforgás periódusidő). Sajnálom, hogy a százezernél több feldolgozott mérési adatpontból adódó következtetéseim csak így tudom közzétenni. Mivel a "tudományvédő" félig képzett trollok lekicsinylő beszólásaira nem vagyok kiváncsi.

 6. 2017.09.21 Szürke könyv az elméleti fizikáról és csillagászatról!
Nézem az 5. pont szerinti tanulmányaimat az ESA 2012.02.13 programjáról, és ami engem illet, úgy gondolom, hogy jók! A műholdpályák perigeumforgásáról szóló diagramok például biztos, hogy egyediek, és árapály perturbációra utalnak, nem pedig a relativitásra, vagy ami még szörnyűbb: sötét anyagra, energiára. Mégsem olvassa senki, néha egy képzetlen keresőrobot téved csak oda. Amit mélységesen felháborítónak tartok, és ami arra késztet, hogy elmondjam, leírjam a véleményem egy "szürke könnyvben" az elméleti fizikáról, és csillagászatról (persze nem a művelőiről, azok számomra olyanok, mint Indiában a szent tehenek). Mert ha elmélyedek ezekben a tárgyakban, mérnöki képesítéssel, és gyakorlattal is fennakad a szemem- lehetséges, hogy egy természettudományos tárgy ennyire felületes, és következetlen? Most nem csak arra gondolok, hogy a modern fizika átlépte a klasszikust, meg volt rá az oka, hiszen azt senki nem próbálta kontrollálni, javítgatni. Így nem csoda, ha kifogyott alóla a szusz... Na de hogy ez többszáz éven keresztül, kiváló oktatok még kiválóbb hallgatóik nemzedékein keresztül? Félelmetes jövőkép...
Szóval, talán elkészülhet a bizonyos szürke könyv, kár lenne ellőni a poénjait. Néhányat, próbakép, mégis.
Azt mondjuk ugyebár, hogy a vektoralgebrát a fizika hozta létre. Kár, hogy rögtön el is felejtette. Például a Newtonnak tulajdonított tömegvonzási képlet sem vektoriális. Sőt, akkor se lehet az, ha szorzóként mellébiggyesztünk egy egységvektort-az ilyesmi fából vaskarika. Viszont a nevezőben ott van egy skalár sugár négyzete, r=0 pontban megalapozva a szingularitást. Lehet, hogy számszerűen jó, de elméletileg? Márpedig ezt a képletet is sokféleképpen facsarják az elméletben, jól jön az a kis szingularitás, ha valós magyarázat nem jut eszünkbe. Pedig létezik, csak vektoriális formában: a=-G'*(ró)*R... Ahol G' gömbi gravitációs állandó, (ró) a vonatkoztatási gömbi tér sűrűsége, R. helyvektor. Ami egy lineáris vektoriális egyenlet, szingularitás nélkül. Hova bújtatták többszáz évig? Igaz számolgatni a másik formával is lehetett. Azonban a ráépülő elméletek tévesek! Annál is inkább, mivel egy "elméleti" tömegpontra vonatkoztatják, ami valójában szintén szinguláris. Nincsen-csak valóságos tömegpont, melynek a közepe nulla tömegvonzású. Így, ha elmozdul, és mert a kölcsönhatások véges sebességűek, a korábbi mező kölcsönhatásba lép a megváltozottal. Ezzel magyarázható a tehetetlenség (a tehetetlenség a tömeg vonzása önmagára), sőt a relatív tömegnövekedés is. De nemcsak ebből áll a valóságos tömegpont. Nem csupán nyelő, hanem forrásos, és örvényes is. Emellett struktúrája is van, ami változhat, disszipáció történhet. A több évszázados elméleti tömegpont semmire se jó, elveszik benne pl. az árapály.
Gondolom, ezeket az érveimet se olvassák el, pedig csak töredéke a hasonlóknak. Ha meg elolvassák, lesöprik, több évszázados megszokott tévelygéssel a hátuk mögött. Nekem meg már kevés a lehetőségem, hogy tegyek valamit. Úgyhogy nyugalom, marad minden a régiben.

 7. 2017.09.23 Mi az, hogy "Képlettan"?

 A „képlettan” ma még ismeretlen- ám szükséges ismereti tárgy. Hogy világunkat megismerhessük, és szándékunknak megfelelően módosíthassuk, szükség van olyan matematikai összefüggésekre, mellyel folyamatai leírhatók, és vizsgálhatók. Arra törekszünk, hogy azok minél egyszerűbbek, átláthatóbbak legyenek! Ennek ellenére néha a legegyszerűbb technológiai folyamat is képletek sokaságával írható csak le, hiszen a természet a diverzitásra törekszik!
Nem így a fizika, ami végtelenül leegyszerűsített összefüggésekkel próbál meghatározni végtelenül bonyolult problémákat. Igaz, ami igaz, egyes fizikai problémák megoldásához szükség is van egyszerűsítésekre! Azonban nem olyanokra, amelyek eltorzítják a folyamat lényegét. Mint például, ha valamely jelenséget skalárisan írunk le vektoriális helyett, és ami a fizikában gyakran megtörténik. Vegyük a legegyszerűbb példát: mondjuk egy gömbölyű léggömb térfogatának kiszámítását:

V=4(PI)/3* r^3
Egész biztosan helyes eredményre jutunk, és a feladatnak megfelelően annyi héliumot kell beletöltsünk, amennyi az eredmény. Pedig csak egyetlen hosszmértékkel: egy skalár sugárral végeztünk számítást! Na jó, de hát ez még nem fizika...
Azonban furcsa, hogy a fizikai tér kiszámításakor is ugyanúgy járunk el. Ami még hagyján, de abból teszünk elméleti következtetéseket is, holott a fizikai gömbi tér nem épülhet egyetlen skalár sugárra! Ez eleve elképzelhetetlen, mi pedig teljes lelki nyugalommal mégis így járunk el? A gömbi tér viszont, bár maga skalár, azonban vektormennyiségekből- három egyenlő, ám merőleges helyvektor vegyes szorzataként származtatható! Mégpedig így:

V=4 PI)/3*(R1xR2*R3).

Számszerűen ugyanazt adja, bár nem mindig- előjele ugyanis a helyvektorok sorrendjével cserélődik! Vagyis létezik negatív tér is, amit egy hirtelen kanyarnál tudomásul kell, hogy vegyünk.
Márpedig a mai fizika a skaláris szemléletre épül, negatív tér nélkül. Már az elementáris tömegvonzási képlettől kezdve, ami pedig így lenne vektoriálisan levezethető:

a=-G*4*(PI)/3 *m*R3/[4*(PI)/3*(R1xR2*R3)]=
=-G’*(ró)*R3
melyben (ró)=m/V= m/4*(PI)/3*(R1xR2*R3)]
Ami egy lineáris, szingularitás nélküli vektorképlet, elméletileg teljességgel ellentéte annak, mint ami a skaláris felírásból következne. Ettől kezdve pedig definiálható a felületvektor is (A=R1xR2), azon keresztül pedig valamely vektoráram-sűrűség, ami azonban nem csak „oda, de vissza” is létezik, hiszen a valóságos tömegpont nem csak nyelő, de forrásos, sőt örvényes is. Ezek egyenlege nulla, ha nincs a közelben más test, vagy elmozdulás nem történik. Emellett változhatnak, disszipálódhatnak, teret adva az árapálynak. A most használatos elméleti tömegpont tökéletesen illusztrálja a hagyományos elméleti fizika korlátait, ami a „gravitációt” szimpla tömegvonzássá silányítja...

 

A vektoriális fizika viszont nem tömeg, hanem sűrűségeloszlás alapú, vagyis alapvetően más szemléletű, hogy csak elvétve akadhat benne szingularitás.
Még számtalan olyan összefüggésre utalhatnék, melyek levezetésében vektorok is szerepelnek, az eredmény viszont skalár, például az árapály energetikában. Ha ezeket a lépéseket kihagyjuk, csak a sötétséget növeljük.
A fizika néhány igazán sikeres ágának fejlődését csodálva mégsem értem, hogy több száz éven keresztül mindez senkinek nem tünt fel?
Hogy egy sugár nem csinál fizikai teret?

8. 2017.09.24 Mi az árapály?

 "Az árapály valós tömegpontok közötti komplex kölcsönkapcsolat."
Kommentárok.

1. Kezdjük a megnevezésével, amit hagyományosan a fizikában és a csillagászatban is alkalmaznak. Sokan mondták, jobb lenne más elnevezést találni, mivel másról is szól. Ami  valószínűleg igaz, azonban a „sötét anyag” és lassan minden más markáns, jelzős szóösszetétel is a fizikában foglalt…
2. Az  „elméleti tömegpontokkal” szemben a „valós tömegpontok” minden olyan lényeges tulajdonsággal rendelkeznek, mellyel a fizikai testek is:

-          Bármennyire kicsik, van kiterjedésük, és középpontjuk.
-          Kölcsönhatásukat tudati töltetük határozza meg, melyek zárt vektoráramkörként,  fénysebességgel terjedő vektorokat bocsátanak ki (forrás), és fogadnak be (nyelő). Emellett örvényesek, van forgási momentumuk, melyek egyenlege távoli tömegpont, vagy saját elmozdulás nélkül nulla.
-          Középpontjuk is van, melyre nem vonatkoztató, hogy nyelő, forrásos, vagy örvényes, azok saját egyenlege ott nulla.
-          Strukturáltak, vagyis változhatnak, átalakulhatnak. Keletkezésük, vagy megszűnésük is átalakulás, ami energetikai változásokkal jár.

3. A kölcsönhatások komplexitása alatt az értendő, hogy bármely kölcsönhatások láncolata okozhat árapályt. A vélekedés, hogy az árapályt a gravitáció okozza, téves, és valószínűleg  azon alapul, hogy az általunk ismert legtöbb fizikai test rendelkezik azzal. Azonban létrejöhet gravitáció nélkül is.
4. A fizikai testek a „tudatos létezés” teljesen, vagy csak részben megismerhető, illetve megismerhetetlen egyedei, melyek tudata (tudati töltete) azonban egymással kompatibilis. Az esetben észlelik egymást, döntenek, ami alapján létrejön a kapcsolat. Ami a tudati vektoráramkörök (forrásos, nyelő, örvényes), egymásra hatásával jön létre (…Töltésfizika…). Ha egymásra hatásuk változást okoz bármelyikük vektoráramkörében, az visszahat mindkettőjük állapotára. Eredményeként tömegvonzási, tehetetlenségi, relativitási, és árapály jelenségek történhetnek, pl:
- pályaváltozás

- sebesség változás, forgás
- melegedés, olvadás, forrás, szétesés, kapcsolódás
- strukturális átalakulás

5. Kapcsolatuk kölcsönös, és egyidejű, azonban eltérő hatású. Emiatt megkülönböztetendő a „távoli” tömegpont, és annak vektoráram köre a „központiétól”, ami a távoliéra reagál.  A távolinak és a központinak eltérő tulajdonságait kell a számításban figyelembe venni.

Természetesen a minősítéseket fel is kell cserélni, mivel eredményeik eltérőek, és úgy összegezve értékelni.

6. Az olyan kapcsolatok, melyek nem járnak a központi test strukturális változásával, „árapály erőtaninak” nevezhetők. Ilyen pl. a Roche kritérium pálya is, melyen a távoli test az árapály miatt széthullhat.

A strukturális, energetikai változásokkal járó kapcsolatok „árapály energetikainak” nevezhetők. Ezzel legkomolyabban a földtudományok, geofizika, tengerjárás foglalkoznak.  
Módszereiket vette át a csillagászat, amire azok jellemzően nem is alkalmazhatók. Az árapály energetikának is vannak kritérium pályái. Ilyen például az általam USP-nek nevezettek, melyek közé tartozhat a központi test szinkron pályája.. Amelyen a távoli test felmelegedhet, megolvadhat, sőt szét is robbanhat, ahogyan a Mars hipotetikus Phobos- Deimos kisholdja, és a gázbolygó gyűrűk előzményei.

     Az árapály törvényeket részletesen ismertetni, képleteit levezetni túl nagy falat egy témaindító, kedvcsináló megjegyzésben. Abban reménykedhetem  csak, hogy valaki érdeklődést mutat, és folytatja

9. 2017.09.25  Az árapály energetikáról

Beírva a keresőbe ezt a címszót, feltétlenül valamely ár-apály erőmű képe jelenik meg, holott ez egy sokkal általánosabb, elméleti fogalom. Valójában az univerzum minden tömegtöltéssel bíró testének a legkisebb elemi részecskétől a legnagyobbakig, beleértve magát az univerzumot is az elidegeníthetetlen része. Ami univerzumunk fejlődését attól a pillanattól befolyásolta, egyedeinek és önmagának sebességét, forgását, energetikai állapotát, struktúráját változtatta, mióta az első tudati töltetű részecskék megjelentek.
A valós központi tömeg megváltoztatja a kapcsolatot létrehozó vektoráramkör visszatérő ágát, ezzel megbontva a távoli testre ható erők egyensúlyát, megváltoztatva pl azok pályáját, vagy struktúráját. A valós tömegpont forrásos-nyelő-örvényes felfogása ezáltal teszi lehetővé, hogy az árapály a központi és a távoli tömegek energetikai állapotát egyaránt befolyásolhassa. Tény hogy ez a hatás nagyságrendekkel kisebb, mint az alap erőhatás- a tömegvonzás, azonban a hiánya miatta nem, vagy csak tévesen magyarázhatók olyan jelenségek, mint az űrszondák flyby sebesség anomáliái, a galaxisok szélső csillagainak rotációs sebesség anomáliái, a Hubble törvény, az univerzum tágulása és még sok más.

Ha tehát eddig úgy gondoltuk, hogy a dravitáció mint egy kötél, csak vonni tud, most meg kellene azon lepődjünk, hogy tolni is képes, akár csak egy lovas kocsi rudazata...

Emiatt tarthatatlan a gravitáció jelenlegi kvázi- vektoriális felírása, és az elméleti tömegpont definició.
Az árapály okozta pálya perturbációk általános nem jelennek meg sem az égitestek, sem pedig a mesterséges űreszközök pályaszámítási módszereiben. Pedig ha csak a földkerülő kisbolygók, és egyéb űrobjektumok számítási pontosságát tekintjük, igen csak szükség lenne rá!
Az árapály erőtan kétségkívül jelen van minden azzal kapcsolatos jelenségben, azonban csak kis jelentőséggel bír. Az igazán fontos az árapály energetika, aminek az erőműépítés csak gyakorlati alkalmazása.

Sajnálom, hogy egy évtized alatt sem találtam a témához levelezőpartnert, vagy legalább látogatott fórumot, ahol azt kifejthettem, megvitathattam volna. Ehelyett leggyakrabban kizártak, mert nem illeszkedtam a mainstream gumilepedőbe süllyedő golyóbis témába. Ma már nem reménykedem ilyesmiben, akkor sem, ha egyébként napi ezernél is több kereső robot látogatja a címlapot. Nekem egyetlen humán levelező partner elegendő lenne, saját értékelésem szerint én is tudnék szellemes, és kellően simulákony beszélgető partner lenni.

10. 2017.09.30  A gázbolygók Napból történő kiszakadásáról


 Olyan elmélet, hogy a Napból tömegeket szakított ki egy ütköző test, létezett már. Legfőbb érv volt ellene (valljuk be, meggondolásra érdemes) hogy akkor a részei szerteszóródnak, nem alakulhattak egységes testté. Ugyan, melyik robbantómester mondaná, hogy a robbanás nem szór mindent szanaszét? Miközben ő tenyérnyi helyre ülteti a bontandó épületet. De az más- ahhoz számítások, szimulációk kellenek, amire a természet nem képes. A tudósok azonban igen, s így reménykeltő, hogy a Hold születésére absztrahált, nem kevésbé kalandos ütközéses történetben a Thea és a Föld dirib-darabjai mégis csak a gyönyörű Hold-leánykává állhattak össze. Szimulációval ugyanis bármi, meg az ellenkezője is bizonyítható. Elég csak a szituációt másképp fantáziálni. Tetszik például, ahogyan a gravitációs lencsehatás vizsgálatára pont oda, és akkora tömegű sötét anyagot kerítenek, ahogyan az létrejöhet. Hogy maga a sötét anyag miért nem, csomósodott egyetlen lepénybe, arra nincs magyarázat. Nekem persze arra is van, hát a sötét energia? Az is pont annyi, amennyi kell, se több, se kevesebb. Ennyit a számítógépes szituációkról.
Ahhoz tehát, hogy a Naprendszer testejinek a Napból kiszakadó elsődleges gázbolygók légkörében történő kondenzálódása, majd azt követő árapály vándorlása elmélete felválthassa a protoplanetáris csomósodási elméletet, elsődlegesen a gázbolygókegészben történő kiszakadása lehetőségét kell igazolni! A továbbiakban ez lehet a cél.
Mert ismert
tény, hogy NASA videók szerint a Napból jelenleg is kisebb (földméretű) gázgömbök bújnak ki, majd tűnnek el. Az UFO hívők nagy megelégedésére, hogy íme, egy idegen űrhajó elszívja szeretett Napocskánk vérét. Nemhiába mondom: a tudományos táplálja a hétköznapi ezotériát.
Pedig mondhatná a tudomány azt is, hogy hasonló, ám sokkal nagyobb gáz (inkább plazma) gömbök kezdeti, vehemensebb korszakában a Nap magjától, belsejéből egymás után léptek ki. Én hat ilyen proto- gázbolygóról tudok:a 4 db ismertet kiegészítve két ismeretlen előzővel: Anonymus 1,2. Hogy ezek hogyan maradhattak egyben az óriási, 1000-200 km/s sebességük mellett? A további vizsgálatok alapkérdése ez, ami fel sem vethető egyetlen bejegyzésben. Emellett a számítógépes szimulánsok is többnyire elmaradnak: most csak beszélhetnénk róla, ha ez itt fórum lenne. Szó lesz viszont a perdületről., annak megmaradásáról, amivel máshol nem is foglalkoznak. (folytatása következik)

11. 2017.10.01 A Naprendszer legkezdete

 

Célunk a perdület változásának vizsgálata a Naprendszer testjeinek a gázbolygókból történő kondenzációja és árapály vándorlása elméletével kapcsolatban. Amihez azonban vissza kell térjünk a Naprendszer keletkezése- a protocsillagot alkotó gáz és porfelhő zsugorosodásának legkezdetéig.  Idézve a Wikiből:

„a viriáltétel általános összefüggést ad valamely, helyzeti erők által határolt, N részecskét tartalmazó stabil rendszer időbeli átlagos teljes kinetikus energiája … és időbeli átlagos teljes helyzeti energiája között…”


Eközben a kinetikus energia kétszerese egyenlő a helyzeti energia „n” szeresével. Az általunk vizsgált jelenséghez azonban ez a megfogalmazás nem elegendő, mert a helyzeti, és a kinetikai energiákon kívül nem veszi figyelembe azokat az energia formákat, melyeket pl. az árapály idézhet elő. (fizikai, kémiai, geometriai átalakulások, egyesülések különválások) melyek csökkenthetik, vagy éppen növelhetik a viriális energia összegét.
Mint korábban jeleztük, az árapály még a gravitációnál is általánosabb, komplex kölcsönhatás, ami akár nélküle, más kölcsönhatások által is megnyilvánulhat. A legfontosabb tényező, ami valamely csillagrendszer kialakulását, fejlődését (beleértve a protocsillag zsugorodását is) befolyásolhatja! Ez a szerepe jól szemléltethető az USP árapály- energetikai kritériumpálya helyzetével, és vándorlásával. Mint tudjuk, a nem forgó központi test (protocsillag) esetén ez a pálya kitolódik a végtelenbe. Zuhanás közben azonban közelítve a központhoz felgyorsítja annak forgását, végül belemarva a testébe, leszakítja, és eltávolítja a külső héját. Egyébként, ahogy közeledik, a hátramaradó rétegek (talán azok nevezhetők proto-planetáris gáz és porkorongnak?) süllyedését gátolja, sőt- távolítani törekszik azokat. Mindenesetre mennél messzebb kerültek tőle ezek a rétegek, annál gyorsabban vándorolnak-kifelé. Így kevés volt az esély arra, hogy ott apró bolygócsírák is keletkezzenek, melyek bolygókká nőhetik ki magukat. Szemtanúi lehetünk annak, ahogyan a helyzeti energia forgási kinetikus energiává alakul.
Más jellegű átalakulás zajlott a központban, melynek sűrűsége, nyomása, hőmérséklete, s így a részecskék sebessége egyre nőtt Ami szintén a kinetikus energia megnyilvánulása, azonban ellentétes értelmű- mert fékezte a zuhanást. Kialakult egy egyensúlyi sebesség határ, ahol az USP megállt, tovább nem süllyedt.  A bezárt tér tömege a csillag, ami meg kívül rekedt- az a gyorsan távolodó porkorong. A Nap esetében ez az egyensúlyi sebesség az árapály vizsgálat szerint 1-2 órás forgásperiódusánál, intenzív árapály mellett alakult ki, ami viszonylag nagy sebességgel hajtotta el a kirekesztett porkorongot. (Magam részéről elhagynám a protoplanetáris jelzőt…).
A Napnak így alakult ki egy kezdeti perdülete, ami az idők alatt sokat változott. Ahogyan elkezdődött a láncreakció a magban, lassan növekedett a térfogata- s így az aktuális perdületéhez képest a forgásperiódusa lecsökkent. Amit a Naprendszer valamennyi testjének árapálya is fékezett, jelenleg több, mint kétszázad részére csökkentve.
A fúzió a magban gyors hőmérséklet és nyomásnövekedést okozott, melyet a lökéshullámok sem tudtak elvezetni. Amikor a nyomás elérte a kritikus szintet, ami a mag körüli „gravitációs gödör” megnyitására elegendő volt, sorra szabadultak el a gázbolygók, mint forró plazmatömegek, nagyjából ebben a sorrendben:

1. Anonymus-1
2. Anonymus-2
3. Neptunusz
4. Uránusz
5. Szaturnusz
6. Jupiter
A gázbolygók magukkal vitték az aktuális helyszín anyagösszetételét, hőmérsékletét, sőt- perdületét is. Többségük a magból szakadt ki (kivéve a Jupitert), ami jelenleg kb R=140000 km.
Kiszakadási sebességük jócskán meghaladta a Nap II. szökési sebességét (<400 km/s), így útjuk a magban 5-10, a Napban15-20 percig tarthatott. Ez alatt adiabatikusan tágulva, keveredve erősen lehűltek.
A gázbolygók paraméterei, és a számítógépes árapály programból sok fontos következtetés tehető, melyek sorrendjükre, időközükre utalnak.
A gázbolygók tömege távolságukkal csökken. Kiszakadásuk nagyobb sebessége nem egyeztethető össze a nagyobb tömeggel. Ugyanúgy a távolabbiak forgási periódus ideje is rövidebb, hiszen azok még a gyorsabban forgó Napból szakadtak ki. Kivétel a Jupiter, melynek óriási tömege miatt a forgás lassúlása mérsékelt sebességű. Jelenlegi periódusuk azonban jól igazodik a Nap feltételezett 1-2 órás  kezdeti periódusához. Ha figyelembe vesszük az útjuk során váltakozva bekövetkező térfogat növekedést, majd lehűlés miatti csökkenést is. Továbbá a belőlük kiszakadt „másodlagos” szilárd bolygók, és holdak nagyobb periódusidejét.
Mindebből az következik, hogy a gázbolygók többsége egymás után, viszonylag kis időközben indultak, kivéve a Jupitert, ami már a gravitációs gödrön túl, viszonylag kis sebességgel, és hőmérséklettel indult.
Megjegyzendő, hogy a gázbolygók anyagkészlete már az útjuk során szedimentálódott, gyorsuló forgásuk miatt a nehezebb részek a külső rétegben, felhőként gyűltek, míg el nem jött a pillanat, hogy atomizálódva egységes tömegként ki szakadjanak, szilárd, víz és metánjég bolygókat alkotva.
A továbbiakban két szélsőséges állapotot: az Anonymus-1, és a Jupiter kiszakadását, és útját próbálom részletezni. Jobb lenne mindezt megvitatni, azonban belefáradtam az örökifjú vénekkel, és a koravén ifjukkal való vitákba. Örülök annak is, ha csak kis részét le tudom még írni amit tudok.

 

 

12. 2017.10.02 Az Anonymus-1 ről

Az előbbiekben próbálkoztam felvázolni a Naprendszer kezdetén lejátszódó folyamatokat, a Nap perdületének változását a fúzióig és utána, az elsődleges gázbolygók születését.

Ám hogyan kerültek a képbe az Anonymus 1, -2, melyeket legalább is ilyen néven eddig sehol sem említettek?
Hát csak úgy, hogy létezésük megkerülhetetlen szükségszerűség! Mert az a legvadabb fantáziával sem magyarázható, hogyan került az Oorth felhő és a Kuiper őv megszámlálhatatlanul sok szabályos és amorf szilárd teste olyan távolba? Talán csomósodtak a fél kilós vasmeteorok, vagy az árapály fútta odáig? Akkorát az se tudna fúni!  Csakis valamely arra szolgáló, egyszerű logisztikai folyamat tehette ezt: pl. hogy valamely gázbolygó a saját légkörében szállította oda őket, ahol a lehűlő plazmából kondenzálódhattak… Na de mekkora kezdő hőmérséklet, sebesség, és nehéz anyag tartalom kellett ahhoz? És legfőképpen hol vannak ezek most, ha nem láthatjuk? Egyedül a z Anonymus 2-ről esik néha szó, talán az elhíresült Nemezis, vagy „X” bolygókkal, a periodikus tömeges kihalásokkal kapcsolatban. (Néha a csillagászati fantázia is termékeny).
Ám az Anonymus 2-nek már nem volt elegendő energiája ahhoz, hogy kilépjen a Naprendszerből is! Arra egyedül az Anonymus lehetett képes, ami alig veszítve kezdősebességéből, inaszakadtával menekült belőle, sejtvén, hogy előbb utóbb kifejlődik az Ember!
Az ehhez szükséges feltételek csakis a fúzió gyorsan felfutó kezdeti szakaszában, a Nap magjában voltak megfelelőek. Ami jelenleg a sugár 20 %-a (140000 km) sűrűsége 150 kg/m3, hőmérséklete 15 mK. Bár a kezdeti paraméterek ettől jelentősen eltérhettek, azonban elmondható, hogy a Nap tömegének jelentős része ott koncentrálódott, s így a határán, a gravitációs gödör szélén a szökési sebesség jóval nagyobb, mint a peremén.  Ahhoz, hogy valami onnan egyáltalán kaput nyithasson, és kiléphessen, a Nap magjának vehemens állapotára volt szükség, ami csak egyszer, a fúzió indulását követő instacioner állapotában, a gyors forgás miatti centrifugális, és elektromágneses erők egymásra hatása mellett, ferde irányban volt lehetséges.  Emiatt az Anonymus egy a többi gázbolygóétól alapvetően eltérő körülmények között, és paraméterekkel született. Tömege, hőmérséklete, sebessége, forgási periódusa is jóval nagyobb volt a többinél, iránya sem az aktuális ekliptikára mutatott!
Mindenesetre képes volt arra, hogy elferdítve a Nap forgástengelyét kilökje az Orion karból, és elindítsa táncát a galaxis fősíkja körül. (Napunk végül két csillagkar között állapodott meg, az meg valahová ferdén távozott. Nem akármilyen gázbolygóról (pl. barna törpéről) van tehát szó, és reméljük, hogy sose látjuk viszont. Miközben köszönetet mondhatunk neki, mert létrehozta az Oorth felhő minden művét, melyek nélkül oly nyugodtan élhetnénk.

Fentiek és az árapály vándorlási program alapján számos, a Naprendszer kezdetére vonatkozó számítás végezhető.
Az Anonymus 1 kezdő tömege Jupiternyi, sebessége 1000 km/s, hőmérséklete 15-20 MK, átmérője 20-30000 km lehetett.
Kezdeti térfoga, forgásperiódusa a Napban többszörösére nőt, hőmérséklete az adiabatikus tágulás miatt csökkent. Kilépve a Napból ismét csökkent a térfogata és a forgásperiódusa, lehűlése fokozódott. Nehéz anyag tartalma a Nap magjában felfokozódott, volt mit szétszórnia.

Sebessége végig alig változott: útja a magban 2-3 perc, a Napban 10-15 perc, a Plutó pályájáig, ahol a kondenzációja kezdődhetett néhány hónapig, az Oorth felhőig egy pár évig tarthatott. Az alatt bőven kiadhatta a haragját.
Most valahol a világűrben, talán a galaxis halójában bolyong.

 

13. 2017.10.02 A Jupiterről

Ha már az elképzelhetetlen, hogy valamely csillagból akár egyetlen épkézláb gázbolygó is kiszakadjon, akkor az még inkább, hogy hat egymás után. A napszél az  más, az jöhet akár folyamatosan. Jöhetnek a napkitörések is, amelyek azonban már inkább irányítottak, ám mégsem golyóbisként érkeznek. De hogy komplett égitestek, ahogyan Pallas Athéne teljes fegyverzetben kiugrott az atyja, Zeusz fejéből, hát ilyesmi csak a görög mesékben lehetséges.
Márpedig itt azt állítják, hogy bizony mindez megtörtént, mégpedig a saját Napunkkal. Hogy vannak olyan kritériumok, melyek megfelelő tömegük esetén biztosítják a kiszakadó égitest egyben maradását. Sőt, az előző beszámolok egyikében olyanról is szó esett (Anonymus -1), melyről mindeddig még hallani se lehetett!
Most viszont egy olyanról lesz szó, ami ugyan utolsónak indult, azonban elsőnek érkezett: a Jupiterről!

Róla pedig azt állítják, hogy ő a legidősebb mindközül! Miért, mert a legnagyobb? Nem, hanem az izotóp arányok alapján történt ilyen megállapítás! Azonban az izotóp arány kiszakadás esetén annak kezdőpontjától, idejétől és útjától függ, és köze sincs az indoklásban felsorolt, bizonyítatlan történésekhez! Ellenben a bolygók árapály- vándorlási programja szerint a Merkúr, ami a Jupiterből származtatható, a többinél sokkal későbbi és közelebbi indulását igazolja. Különben már a Vénuszhoz járna közel. Emellett a magon kívül, II. kozmikus sebességhez közelivel indult, 350-400 km/s sebességgel, kisebb hőmérséklettel, és forgásperiódussal. Eközben tágult, és forgásperiódusa is nőtt, azonban mikor kilépve fokozottan hűlni kezdett, légköre külső rétegeiben azonnal elkezdődött a vasatomok kialakulása, és kondenzálódása- Hamarosan vasban született a Merkúr, mindamellett jutott egy földméretű vastömeg a magjába is, ami a többi gázbolygónál nem jellemző. A Merkúrt a nagymamája (a Nap) azonnal leválasztotta, és most a szoknyájába kapaszkodva kering mindaddig, amíg utol nem éri annak USP kritérium pályája, és szét nem veti. Az is a nagyanyai majomszeretett jellemző példája, hogy forgásperiódusát megnövelte, fékezve forgását.

Útján lassulva és hűlve a Jupiter forgásperiódusa is fokozatosan csökkent, kezdve kihajítani víz, majd metánjég porontyait. Melyek azonban már több eszük lévén, körülötte álltak pályára. Így is többen megjárták, néhányan az USP-n szétrobbanva a gyűrűk martalékává váltak.
Jupiternek más kalandjai is adódtak útközben, pl. első dolga volt, hogy kikezdjen a már korábban ott keringő, ledér Vénusszal. Szándékosan közel hozzá, előtte haladt át, adva neki egy retrográd forgási löketet, és rásózva egy csomó póthaj-gázt. Csak képzeljük el ezt: a hatalmas Jupiter vagy fél óra alatt haladt el a Vénusz előtt, miközben az is közeledett hozzá. Ám az árapály erők még ezen túl is zaklatták szegény Vénuszt- nem ezt érdemelte!

A Földnek, Marsnak most nagyobb szerencséje volt, de hogy mi történt a kisbolygó ővben, azt még én se tudom. Mindenesetre lehet, hogy onnan hurcolta magával a Lagrange pontokon kerengő trójaiakat, és görögöket. Abba viszont szinte biztos vagyok, hogy a többi bolygóhoz, és holdhoz alig van köze!

 

14. 2017.10.03 A Naprendszer testeinek osztályba sorolásáról.

 A többi gázbolygó egymást követően, más feltételekkel (távolság, perdület, anyagösszetétel, és csökkenő sebességg) léptek ki-ők a Nap elsőszülött „gyemekei”, testvérek.
A belőlük kiszakadó szilárd bolygók, és a gázbolygók kisérő víz, és metánjég holdjai a Nap „unokái”
A róluk leváló holdak, kisbolygók (Hold, Phobos’Deimos, Charon) pedig a Nap dédunokáinak tekinthetők.
Az eddigiek mindegyike gömb alakú.
Mellettük azonban léteznek töredék testek, amorf alakú meteorok, üstökösök, porok, gázok- ezek részben szintén a gázbolygókból kondenzálódtak, vagy más folyamatok, ütközések, szétesések következtében jöhettek létre.
Ami a Naprendszer testjeinek újszerű, a keletkezés szerinti csoportosítására nyújt lehetőséget:
0. Nap- a Naprendszer központja
1. Elsődleges égitestek: a Napból kiszakadó gázbolygók (2db ismeretlen, 4 db ismert)
2. Másodlagos égitestek: az elsődlegesből származtatható szilárd bolygók, és holdak
3. Harmadlagos égitestek: a másodlagosból kiváló holdak

4. Törmelékek és alosztályaik
5. Porok, gázok és alosztályaik
6. Elemi részecskék és alosztályaik
7. Naprendszeren kivüli testek és alosztályaik (tranzit, itt maradó stb.)
8. Sötét anyagok és alosztályaik(?) Hipotetikus, vitatott

Előzőek szerint a 2006-os prágai konferencián leszavazott Plutó valójában a Földdel azonos kategóriájú másodlagos, a Hold és a Charon pedig harmadlagos égitestek.
Habár a kategóriáknak valójában nincs nagy jelentősége, azonban jellemzők a kialakult háttér - szemléletre. Korábban, a képlettanban már szó volt arról, hogy az elméleti fizika a legbonyolultabb problémák definícióit és matematikai kifejezését végtelenül leegyszerűsíteni törekszik. Mintha csak az Occam borotváját, vagy Nagy Sándor kardját próbálná követni, amivel a gordiuszi csomót kettévágta. Ami ugyan sikerült neki, de a probléma ma is megoldatlan, sőt-ismeretlen  is maradt.
A csillagászat szintén talált egy egyszerű kategórizálási elvet, ami azonban mégsem volt elég gömbölyű, „nem fért bele a nadrágba”. Így azután maradt az értetlenség, és az állandósuló viták, hogy valójában mi is a Plutó? Hát talán éppen a Naprendszer legelső szilárd bolygója, méltatlanul és hálátlanul törpévé minősítve vissza?
A továbbiakban a Szaturnusz holdjai példáján megvizsgálhatjuk, nogyan jöttek létre másod, és harmadlagos leszármazottjai.

15. 2017.10.04 A Szaturnusz, és származékos testei

A kiszakadásos elmélet logikája szerint a gázbolygók a Nap központjától egyre távolabb, kisebb sebességgel, hőmérséklettel, perdülettel, azonban növekvő tömeggel és forgási periódusidővel szakadtak ki. Igaz ez az utolsó előttiként induló Szaturnuszra is. A Napon belűl adiabatikusan tágult, és hűlt. Kilépve belőle 400-500 Km/s sebességgel, kb 6-8 perc alatt (ha lesz rá időm, pontosítom) térfogata, forgásperiódus ideje csökkent. A nehéz elemek a szélén felhőkéni gyülekezve kondenzálódhattak, semleges atomokká alakultak. Így minden feltétel megvolt ahhoz, hogy hamarosan valamely szilárd bolygó másodlagos tömegként leváljon a gázbolygóról, és mert még ahhoz közel volt, napkörüli pályára álljon!
Ha megpróbálnám nevesíteni, az a Földünk, vagy a Vénusz lehetett. Azonban az azonosításhoz nem az egyező, hanem éppen a hiányzó izotópokat keresném, melyeket a gázbolygó elveszített, mikor azok nagy része a másodlagos bolygóba lépett át!  Bár a Föld szülőbolygójaként inkább az Uránuszt gondolom, a továbbiakban a Szaturnuszhoz kötve tárgyalom- az igazság úgyis csak további elemzéssel lesz kideríthető, melyhez szükséges adatokkal, mérésekkel jelenleg nem rendelkezem.
A Föld és a Hold keletkezése.
A szülő bolygó vas, szilícium, stb. ionjai a lehűlése miatt egyre gyorsabban forgó légkörében felhőként gyülekeztek. Mikor ott a hőmérséklet annyira lehűlt, hogy a néhéz elemek ionjai semleges atomokká rendeződhettek, megszűnt a közöttük korábban fenálló taszító erő. Néhány hét útja után (a Föld estén 130-135 Mkm-en) a szűlő gázbolygó már annyira lehűlt, hogy az USP kritérium pálya elérte a felszínét, és kezdte leszakítani annak külső, nehéz elemeket is taralmazó rétegeit. Melyek már elérték a kondenzáció határát (vas~3000 K), s így valójában gázokkal elegy, már szedimentálódó olvadékot alkottak, amik különválva, egységes testként (Föld) a Nap körüli keringést választották. Miután  a még olvadék Föld tovább hűlt, forgásperiódusa is csökkent. Emiatt a saját USP kritérium pályája ugyanúgy „lehámozta” róla külső rétegeit, mint a szülő gázbolygólyáról a Földet. Ezekből született a Hold, nem pedig valamely hipotetikus Thea bolygóval történt szerencsés ütközésből. (Annyira pontos ütközés csak számítógépes szimulációként lehetséges…)
Ezt bizonyítja a Hold kisebb sűrűsége, és sok más ismert adat. Ezt bizonyítja a földkéreg törekedezettsége is.
A Szaturnusz további útja
A szilárd bolygóját elpotyogtatva a gázbolygó perdülete és sebessége is tovább csökkent. Lehetséges, hogy a kisbolygó őv testjeit részben ő hozta létre, vagy törte össze.

A Jupiter még nem állt az útjában. Elveszítve kinetikus energiáját, kb fél év múlva végül is ~1,4 Mkm- en állt pályára, ahonnan az árapály még kb. 50-100 mkm –t távolította. Pályára állva fokozatosan felseperte a gyéren elszórt porkorong maradékát, aminek alig van súlya a keletkezésében. Emellett elcsíphetett egy-két, korábbi gázbolygók által ottfelejtett szilárd testet is.
Végül azonban tovább hűlve és felpörögve még számos szilárd testet vetett ki magából, melyeket az árapály vett kezelésébe. 
A Szaturnusz „gyermekei”

Nyilvánvaló, hogy a szilárd után leghamarább a vízjég testek, majd pedig a metán tartalmúak kondenzálódhattak ki. Több közülük tartalmazza mindhármat, a vizet és a metánt folyékony és gőz halmazállapotban is.
Valamennyit érinti a Szaturnusz, sőt egymás árapálya is, aminek legkülönbözőbb példái ismertek.
Érdekes, hogy a Szaturnusz ROCHE (150000km) és az USP (120000-150000 km széles sáv) árapály kritérium pályái egymáshoz közel vannak. Így ezen a területen nagyon intenzívek, és összegződnek az árapály erőtani és energetikai hatásai. Itt következik be olvadásos törésük, amelyek a gyűrűk eloszlásában, árapálysüllyedésükben és távolodásukban játszanak szerepet.
Az USP pálya hatására alakulnak ki a gyűrűk közötti rések is.
Az égitestek egymásból történő osztódása  (kiszakadás) és árapály pálya, és egyéb változásai olyan tényezők, Melyek nélkül a Naprendszer kialakulása, fejlődése, jelenlegi állapota és jövője egyszerűen értelmezhetetlenek!

 

16. 2017.10.04  Összefoglalás

Csak ideiglenes összefoglalás, mert bár egy időre befejezem, de tudom, hogy amint lehet, folytatom. Hiszen eddig csak körvonalazhattam a Naprendszer keletkezésének problematikáját, ide-oda kapkodva, rendezetlenül, bizonyítások számítások és eredményeik nélkül. Ahogy valami épp eszembe jutott.
A lényeg, hogy valamely problémának nem csak egy, logikailag következetesen felépíthető megoldása lehet, amit mainstream tudományként minden módon támogatnak, amilyent a Naprendszer protoplanetáris porkorongból történő csomósodásának elmélete.
Hanem, hogy létezhetnek más, szintén konzekvens megoldások, melyek sok tekintetben közelebb is állnak a valósághoz.
Amilyen a Naprendszernek a Napból kiszakadó gázbolygók útján kondenzálódó szilárd testek keletkezése, majd azt követő árapály okozta pálya és egyéb változásaiknak itt bemutatott elmélete.
Aminek minden lépése a dolgok logikája szerint lehetséges, sőt el is várható, ahogyan pl. a mindeddig ismeretlen két gázbolygó óriás (Anonymus 1;2) létezésének szükségszerűsége is.
Melyek nélkül a Kuiper őv, az Oorth felhő, de még olyan távoli bolygók létrejötte sem magyarázható, mint pl. a Szedna? És ki válaszol arra a kérdésre, hogyan csomósodhattak a félkilós amorf vas, és kőzet meteoritok?
Kutatói körökben szárnyal egy ironikus mondóka (én is voltam kutató…), „hogyha egy kísérlet sikerül, azt jobb nem megismételni”. Természetesen ez  csak tréfa. De mi van, ha mégis megvalósul? Ha a lehetetlen mainstream tudományos elméletet, ahelyett hogy elemeznék, minden módon, bevetve képtelenebbnél- képtelenebb ötleteket próbálják ehetővé változtatni? Mint pl. a gázbolygók ping- pong lökdösődése milliárd kilométerekre, vagy a Thea kisbolygó pontos ütközése? Ám a csúcs nálam jelenleg a sötét anyag, amivel az unalmas árapály-energetikát próbálják felturbózni. Van egy határ, amit egy mérnöki képzettségű ember már nem képes tolerálni- és elkezd maga is gondolkodni. (Kicsi az esély, de fennáll, hogy valami az eszébe is jut...:-)

 

17. 2017.10.07 A kései bombázásról

Mint sejtettem, folytatni fogom a kritikai gondolataimat, melyekre a jelenlegi asztrofizika rengeteg, kihagyhatatlan lehetőséget biztosít.
A jelenlegi téma a bolygók kései heves bombázása. Idézet a WIKI-ből:

„Kései Heves Bombázás (Late Heavy Bombardment – LHB) 4,1 milliárd évvel ezelőtt kezdődött, és 3,8 milliárd évvel ezelőtt ért véget. Elsősorban a belső bolygókat (Merkúr, Vénusz, Föld, Mars) és azok holdjait érintette. Ezen időszakban számtalan kisbolygó, meteor és üstökös ütközött a belső bolygókkal, többek között a Földünkkel is. Ennek a bombázásnak a nyomai láthatóak mind a mai napig a Hold felszínén.

A kiváltó ok – a legelfogadottabb elmélet szerint – a külső nagybolygók, elsősorban a Jupiter pályamódosulása volt. Amikor a pályamódosulás elkezdődött, megborult a gravitációs egyensúly, és a Naprendszer instabillá vált. A gravitációs tér megváltozásának köszönhetően temérdek mennyiségű aszteroida és üstökös pályája szintén módosult, és útvonalaik keresztezték a belső bolygók pályáit.”
Szóval a Jupiter váratlan és rosszindulatú pályamódosításba kezdett (az árapály program szerint akkor szakadhatott ki a Napból, a Merkúr lemaradása ezt bizonyítja…). Tagadhatatlan, hogy ilyesmi okozhatta az aszteroidák pályáinak módosulását, bár a Kuiper őv, és az Oorth felhő meglehetősen távol van, és a néhány idetévedt üstökös meg minden további nélkül is ütközhetett. Amúgy gyakran írják, hogy éppen a Jupiter véd minket tőlük meg.  Most meg kiderül, hogy pont ő csibészkedett?
Azonban más problémák is vannak. A Hold például kötött forgású. Akkor miért pont a Föld által kezdetben (közelebb) fokozottan védett oldala tipródott meg jobban? Hasonlóan mit keresnek a Marson a hatalmas mélyedések, és a kőhalom? Mint jeleztük, a Merkúr meg pont akkor született, s így lehettek sérülései más okból. Tagadhatatlan, hogy felületüket tarkítkják becsapódási kráterek is, azonban valamennyiük ilyen?


Kezdjük a Holddal. Ami az elmélet szerint olvadék állapotban szakadt le a Föld felszínéből, túlment az aktuális Roche és USP kritérium pályákon, és az árapállyal szépen, lassan távolodott. Születése melléktermékeként milliárdnyi kisebb nagyobb szilárd test állt pályára közte és a Föld közüött, de távolabb is, amelyeket az árapály szintén távolított. Kb. 400 M év alatt a kötött forgású Hold USP-je magához vonzotta, a Földdé meg taszította őket. Így nem volt más lehetőségük, becsapódtak a Hold innenső felszínébe.
Az se kizárt, hogy néhány kisebb darab Tunguz meteorit formában ma is becsapódik, azonos anyagösszetétellel.
Katasztrófa idézte elő a Mars felszíni visszásságait is, amikor a Phobosz’Deimos kisholdját az USP okozta melegedése felrobbantotta.
Vagyis ezt a kérdést is célszerű a jelenlegi sommás válasznál árnyaltabban kezelni.

 18. 2017.10.27  Ismét SPEKTRUM: keringési pályák...

Kis szünet után most jutottam hozzá egy frissitő SPEKTRUM előadáshoz, ami a világegyetem testjei keringési pályáiról szól. Semmi kifogásom nem lehet ez ellen, sőt- nagyon is támogatom, hiszen magam is az árapály-energetikai elmélet egyik alapkövének tartom. Annál is inkább hiányolom, hogy az árapályról csak egy rövid mondat erejéig futotta, azt is nyilván csak feledékenységből. Szó sem esett arról, hogy voltaképpen az árapály dönti el, hogy mi mikort zuhan, és mitől távolodik? Viszont az előadó fennen magasztalta a gravitációt, ami a testeket egymáshoz vonja, megemlítve, hogy azokat egy erő (a tehetetlenségre, vagy a centrfugális  erőre gondolt?) mégis távol tartja egymástól. Persze, lehet, hogy arra gondolt, amit én már szintén tudok, pedig többszáz évig sikerült eltitkolniuk (hogy miért, ők se tudják...) hogy a tehetetlenség nem más, mint a test vonzása önmagára megváltozott mozgásállapotában. De még így is túlzott a gravitáció felnemesítése, mert az elmondott jelenségek, pályamódosulások többségét nem a gravitáció, hanem egy általánosabb, és komplexebb kölcsönhatás: az árapály okozza. Amiben minden létező kölcsönhatás szerepet játszik, melyek egyike csak a gravitáció. Sajnos, a szellemi tehetetlenség a tudományokban is fellelhető.
Az előadást a szokásos sokat tudó arckifejezéssel, és nagyon meggyőző erővel ugyanazon urak, és hölgyek kommentálták. Én azonban szeretnék már hallatni valakit, aki arról is beszél, hogy mit okoz az árapály, vagy hogy mi okozza, hogy a csillagkeletkezés kezdetén óriási egységes tömegek szakadhatnak szét, és hajlamuktól függően maradnak közelebb, vagy száguldanak el még a rosszhírű cefeidákat is messze megelőzve. Ahogyan feltételezésem szerint a Napból elsőként kiszakadt Anonymus -1 óriásbolygó, ami az Oorth felhő űrszemetét kondenzálta ki, no meg talán elsőként a Plutót. Mellékesen elferdítve a Nap forgástengelyét, kilökve az Orion karból, és elindítva víg táncát a galaxis fősikja körül. Aminek van szerepe abban, hogy ezen a csipetnyi bolygón egy csipetnyi alkotó tudat is születhetett.

Egysíkubb, és fantáziátlanabb téveszméket, mint ezekből az előadásokból megismerhetek, a mesekönyvekben keresve se találni.

 19. 2017.10.30  Hogyan ütközhetnek a neutron csillagok?

A neutron csillagok ütközése, amelynek lépéseit egy publikáció ismertette, kiváncsivá tett. Tudni illik a publikációban szó sem esett az árapályról, ami egyébként bármely közönséges, (és közönségtelen) test spirális zuhanását egy másik felé, vagy éppen távolodását tőle, illetve szétrobbanását rajta az általam USP-nek nevezett kritérium pálya függvényében alapvetően befolyásolja.

Az USP pálya az adott (központi, illetve távoli) test forgássíkján a (geo) stacionáriusnak felel meg- ami pl. a Föld vonatkozásában jelenleg ~42000 km sugártávolságú. Mert ez a távolság attól függően is változik, hogy a testnek mennyi a forgásperiódusa, és hogy milyen inklinációjú síkban keressük. Nem elfeledkezve arról, hogy a prográd keringés a forgássíkhoz képest i<90 fok, a felett retrográd keringés jön létre.

Így különböző szituációkról beszélhetünk:

-          Amikor a két test perdülete azonos irányú, azon belül is egyforma, vagy ellentétes.

-          Amikor a testek perdülete (forgási impulzus vektora) egymásra merőleges

-          Bármely más viszonyuk esete

 Ezek mindegyike, más eredményre vezethet saját USP sugaruk függvényében.  Ha mind a két test a másik USP sugarán kívül kering, egymástól távolodnak. Ha egyikük a másik USP sugarán belül kering, akkor zuhanás történik, kivéve, ha a másik külső USP-je nagyobb távolítási hatású- akkor kettőjük egyenlege valósul meg. A neutron csillagok elődjei (<3 naptömeg) kellő távolságban vannak ahhoz egymástól, hogy összeroppanva a forgásíkban lévő USP pályájuk olyan közel ereszkedjen hozzájuk, hogy majdnem maguk is szétrobbanjanak. Ami azt jelenti, hogy azon a síkon nemcsak minden mást, de még önmagukat is képesek távolítani.  Így kizárható lenne két, azonos forgássíkú test spirális közeledése. Más a helyzet azonban, ha a forgássíkjuk eltérő. Ilyenkor az USP messze távolodhat, befogva, és zuhanásra késztetve a másik testet. Ez esetben is ilyesmi történhetett.
Kérdés még az is, hogyan történt az összeolvadásuk? Hiszen bármelyikük másik USP-n való tartózkodása felhevítheti, szétrobbanthatja önmagát!
És mi történik a perdületükkel az összeolvadás során? Az elmélet szerint a perdület megmarad, azonban összetevői aránya (keringés, forgás) változik. Az összeolvadás pillanatáig a keringés megnő, a forgás meg lelassul, ami növeli az USP-t, s így a zuhanás intenzitását.

Azonban az mégis elgondolkoztató, hogy az eredő perdület milyen jellegű, mértékű, és irányú?

Hiszen a perdület (és ugyanígy a viriál) törvény is korlátolt- pl. a különféle elemi átalakulások miatt (annihilláció), amelyek megtörik megmaradásukat.
Felmerül a kérdés: vajon milyen forgási és keringési paraméterei voltak a kiinduló csillagoknak, és az hogyan változott a közelítésük, majd egybesülésük során? Végig érvényesek a különböző megmaradási törvények? Nem lehetséges, hogy a mért gravitációs hullámok pont amiatt jelentkeznek, hogy valamelyik megmaradási elv, például ha az univerzum tömege, gravitációja jelentősen sérült az összeolvadáskor bekövetkező átalakulások miatt? Ami egyébként minden pillanatban megtörténik, azonban csak részecske szinten, nem pedig 3-4 naptömeg esetleg tekintélyes hányadával, mint talán ez esetben? Amit talán ma már megtudhatunk, hiszen az összeolvadás már megtörtént.

Egyszerű, egyszeri dologról van szó: az univerzum érzékelhető tömeggel lett kevesebb. Emiatt történnie kell valaminek, át kell, hogy rendeződjön "valami" amit ezek a hullámok elvégeznek. De akkor minek ez a nagy felhajtás, a titokzatosság, ami most nem éppen az ősrobbanást, hanem a gravitációs hullámokat lengi körül? Megváltozott az univerzum struktúrája, ahogy létezése során már számtalanszor, nyilván be kell foltoznia a lyukat (oké, ez ne legyen féreg lyuk, de akkor mi? Legyen csak tömeg-lyuk).
De jó lenne, ha erről többet tudhatnék! Miért nem írnak erről bármit? Tényleg mindent a gravitációs hullámok csinálnak? Ám hogy lehet ilyet állítani, ha még az sem ismert, hogy a tehetetlenség is a gravitáció része, és hogy nincs elméleti, csak valós tömegpont.

Elismerem: a gravitációs hullámok része a fizikának, új lehetősége. Azt azonban nem, hogy mostantól kezdve az odaégett rántottáért is ő a felelős.

 

 20. 2017.11.01 Mi következik még a neutron csillagok ütközéséből? (1)

Az előző hozzászólásban a két neutroncsillag egyesülése okozta egyidejű gravitációs hullámról, és gamma sugárzásról volt szó. Adódott a következtetés, hpogy ez csakis amiatt történhetett, mert egyes parciális megmaradási elvek érzékelhető átalakulást szenvedtek, minden bizonnyal valamely általánosabb  pl. az Einstein által bizonyított tömeg-energia ekvivalencia elven belül. Vagyis hogy az összeolvadáskor lecsökkent a két test együttes tömege, ami részben energiává-gamma sugárzássá, részben talán perdületté, forgási energiává alakult. Gyanítható, hogy a két test kezdeti forgási impulzus vektora nem volt párhuzamos, így létezhetett vektoriális szorzatuk.

Márpedig ez kétségtelenül kihathatott az egész univerzum tömegére akkor is, ha  a megszűnő tömeg aránya <1E52 mértékű. A gravitációs hullám a tömegben (tömeg-lyuk?) a gammasugárzás pedig az energiában, perdületben létrejött változást igyekezett „befoltozni”, egyszeri jelenségként. Vagyis univerzumunk tömege külső kapcsolat nélkül is változhat, ami számtalan kérdést vet fel. 

-          Ha például a Scwarzschild metrika lenne rá érvényes (töltet és forgás nélküli),  akkor a sugara arányosan csökkenne, sűrűsége növekedne, a fénysebesség pedig- oh- ki tudja talán csökkene?

-          - Ha viszont a Kerr metrika, (forgás és töltés) ami a valószínűbb, akkor egy diff egyenlet megoldását kellene elvégezzük.

Többféle metrika létezik, amelyeket áldásos lenne elemezni, mivel az összeolvadás már végbement, és a jövőbeni állapot is stabilizálódhatott.

Szokásomtól eltérően ezt nem tekinthetem árapály jelenségnek- az csak a tömeggel, perdülettel és struktúrával bíró testeket mozgatja, nem pedig magát az univerzumot, amiről itt szó van!

Mindenesetre felmerül a kérdés: hogyan volt ez lehetséges az un. Ősrobbanás pillanatában, mikor még tömeg se, perdület se volt, és a későbbi lufizás során? Vagy mégis voltak? Hiszen ha tömeg (anyag) nem is, de energia kellett, hogy legyen! Ám képzelhető az forgási energiának?

Most éjszaka van, és nekem ez nappal is sok lenne. De biztos, hogy foglalkoztatni fog, és remélem, hogy valaki rávezet a válaszokra.

 21. 2017.11.01 Mi következik még a neutron csillagok ütközéséből? (2)

 Hát foglalkoztat is, de egyelőre csak újabb kérdésekre vezetett rá, pedig reggel van.
”a fénysebesség pedig- oh- ki tudja talán csökkene?” írtam. Ezt nevezik ráérzésnek, pedig nem alaptalan, a hangtanból vettem. Ott a hangsebesség a sűrűségtől is függ, ami itt yilvánvalóan hipp-hopp megváltozott. No és, mi történt? Idézet a minden rovatból: A gammakitörés jeleinek két másodperces késése a gravitációs hullámokhoz képest Albert Einstein egy jóslatát is igazolja, mivel bizonyítékot jelent arra, hogy a gravitációs hullámok valóban fénysebességgel terjednek.” Hát a gammasugárzás, ami a megváltozott univerzumban kb 2 másodpercet késett? Ezt a különbséget csak úgy ohne-zsanér megjegyzik, mintha tisztán érthető lenne, kommentár nulla.  Ennyit tudunk az elektromágneses sugárzásról?

Szóval az univerzumunk tömeges, sugara csökkent, sűrűsége nőtt, fénysebessége csökkent, ahogyan ez számtalanszor már megtörtént az állítólagos ősrobbanás óta. Mekkora is a csökkenés mértéke?

Távolsága: 130 millió fényévre, azaz kb. 5E = 4,5E+16 sec. Ebben következett be 2 sec késés. Vagyis a fénysebesség lassulása: 4,4E-15%. Nem igazán sok, és nem tudom, hogy vajon mérhető e, de talán valahogy hozzáillik az univerzum sűrűségnövekedéséhez?

Vagy mondjuk, a fénysebesség csökkenhet, a gravitációs hullámé meg nem, akkor ez hogy van?

De tegyük fel, hogy az univerzum struktúrája, és vele a fénysebesség is megváltozott, amit tapasztaltunk. De csak e neutroncsillagpár esetében, másokat nem érint? Ez hihetetlen lenne! Lehet hogy mostantól minden csillagkép másképpen, vagy más időben, máshol jelentkezik? Lehet azt egyáltalán észlelni? Iameet: c=299 792 458 m/s, ami kilenc érvényes jegy. Mi van, ha a 15-ik érvényes jegy változik? Mérhető?

A gondolat egyébként, hogy a fénysebesség nem állandó, nem (csak) az én ötletem. De van némi hordereje, hiszen akkor mit jelent: E=m*c2   Mostantól csökkent az univerzum energiája?
Nem támogatom, amikor egyetlen simára gyalult képletből tesznek világdöngető következtetéseket, bár a fizika szívesen teszi ezt. Talán abbéli igyekezetében hogy ne csak ő, hanem mindenki más is úgy értse? Nemes szándék, de nem mindig hasznos.

  22. 2017.11.01 Mi következik még a neutron csillagok ütközéséből? (3)

Most vegyük fel az univerzumunk barionos tömegét 1E+53 kg-ra. A nem barionos sötét anyag egyelőre nem mutatkozott be, ignoráljuk! Ennek a barionos anyagnak az egyesülés során vegyük fel 0,5 naptömegnyi energiává történő átalakulását (gamma sugárzás). Akkor az univerzumban 1E+53 kg-1E+30kg tömegcsökkenésekövetkezhetett be. Ami a SCHWARZSCHILD képletből adódóan 1E-21 százalékos univerzum sugárcsökkenéssel, , 3E-21%-os  térfogat csökkenéssel, és ugyanakkora sűrűségnövekedéssel járt. Ha a hangtanból vennék analógiát (amihez persze nincs jogom, de megteszem,) akkor a fénysebesség csökkenése százalékosan:
C0/C1=((1-3E-21)/1*Ro/R1)^0,5~ 1,5E-21 %
ahol R0, R1 az univerzum rugalmassági tényezője, R0~1E-10, az R1 változása ismeretlen.
Ha tehát ezt az eredményt összevetjök az előbb becsülte (4,4 E-15%)l, akkor elsőre elfogadhatatlan hat nagyságrendi különbséget tapasztalunk. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy az univerzum rugalmassága is megváltozhatott, emellett nem kizárt, hogy valamennyít a gravhullámok is késhettek, a felhasznált képletet pedig a hangtanból kölcsönöztük, a kapott eredmény már összeegyeztethető. És azt bizonyítja, hogy az esemény bekövetkezte után az univerzum struktúrája, és az észleléssel elérhető mérési eredmények is megváltozhatnak, mivel a fénysebesség változik.

 23. 2017.11.02 Mi következik még a neutron csillagok ütközéséből? (4)

 A továbbiakban tehát munkahipotézis, hogy a fénysebesség nem állandó, és függ az univerzum strukturájától, rugalmassági modulusától (R ), a gravitációs tudathordozó sűrűségétől (ró), ami a tömeggel legyen arányos. (nevezzük egyszerűen tudathordozónak, éter, vákuum, gravitron, higgs bozon stb.helyett). Ugyanúgy, ahogyan a földfelszínen mindig ~340 m/s a hangsebesség, függetlenül attól, hogy azt éppen egy erdő, sámli, vagy erdőőr borítja be- a fény maximális sebessége mindig ugyanannyi. (Mondtuk). De lehetünk biztosak ebben, ha csak néhány értékes jegyig ismerjük, vagy tudjuk ellenőrízni?
Vegyük tehát az univerzum tudathordozójának tömegsűrűségét, ami a tömegétől, és térfogatától függ: (ró)=m/V
Hogyan változhat a tömeg?
- Külső hatásokra, pl. a multiverzuimból fogad be, vagy bocsát ki barionos tömeget, vagy más részecskét (ilyennek gondolom pl. a Nap keltette neutrinokat is…)

- Belső , pl tömeg-energia átalakulások miatt, pl. annihiláció, és égitestek összeolvadása.  De változhat atomi szinten is.


Hogyan változhat a térfogat?
Ha a SCHWARZSCHILD metrikával számolom, hogy a KERR-el ne kelljen vesződjek, akkor a tömeggel arányosan változik a sugár, köbösen a térfogat, s végül négyzetesen a sűrűség. Hogy ez milyen fénysebesség képlettel korrelál, az a jövő zenéje.
A hangtanból vett analőgia szerint a tömeggel, annak változásával arányosan. De ami jó a hangnak, nem biztos, hogy jó a fénynek, vagy a gravitációs hiullámoknak. Egyébként már az elnevezés is kissé megtévesztő, mert nem hullámról, hanem egyszeri lökéshullámról van szó. Így hát köze sincs a testek normális gravitációjához, amit vektoriális tudathordozók terjesztenek, talán éppen fénysebességgel.

Mindezek figyelembe vételével, ha van valami az univerzumban, ami izeg- mozog, az a tömegsűrűség és vele a fénysebesség, meg minden más, ami számunkra, a tudatos létezés számára fontos: energia, anyag, tudat! Hogy mérni, ellenőrízni, észlelni még nem tudjuk? Hát a grav hullámok pont erről árulkodnak.

 

 24. 2017.11.03 Mi következik még a neutron csillagok ütközéséből? (5)

A neutroncsillagok összeolvadását kísérő jelenségek, a gamma sugárzás 1,7 s késése számomra annak a bizonyítéka, hogy az egyesülő tömegekben megváltoznak a parciális megmaradási elvek: a tömeg egy jelentős része energiává, vagy más, nem gravitációs kölcsönkapcsolattá alakul. A keletkező tömeg-defekt érzékelhetően érinti az egész univerzum struktúráját, annak a vektoriális gravitációs tudati töltet hordozónak az eloszlását, aminek pótlására az egyszeri gravitációs lökéshullám sorozat elindutl. A keletkező energia többlet már részben az új eloszlású alapon terjed, beláthatóan kisebb fénysebességgel, mint a megelőző gravhullám.

Ennek oka, hogy a fénysebesség nem valódi fizikai állandó, hanem alkalmasan megválasztott fizikai paraméterekből (pl tömegsűrűség, rugalmassági modulus stb.) és képlettel számítható együttható, hasonlóan, mint a Hubble állandó. Hogy mégis annak tekintjük? A Michelson- Morley kísérlet nem a fény sebességének nagyságát, hanem irányfüggőségét jellemezte- amit a Föld pályasebessége (~30km/s) mérhetően befolyásolhatott volna, és ami a 8. értékes jegyig (ms) nem volt tapasztalható.
De a kilencediknél legalább is különböző források szerint már elég nagy az eltérés, az arab számok 1-9 ig mindegyike fellelhető. Így hogy lenne kimutatható a 16-ik értékes jegy változása, ami a neutroncsillagok ütközése során adódott? Vagy éppen a 84-ik, ami két hidrogén atom héliummá való egyesülésekor jelentkezhet? Mert bármely egyesülés tömegváltozással jár, akkor is, ha ma erről még keveset tudunk. Mégpedig pontosan az árapály elmélet elhanyagolása miatt, ami egyértelműen bizonyítja két egymás körül keringő test tömegközéppontjának, tömegének változását, csökkenését.
Mindez azt jelenti, hogy a fénysebesség legfeljebb kvázi constansnak tekinthető, és hogy az univerzum fejlődése során nagyokat változhatott. Az a fény, amit ma észlelünk, az univerzum tömeg-sűrűsége korszakaihoz tartozó fénysebességek összessége, eredője. Ha pl. az univerzum energiája alakult tömeggé, akkor sugara nőtt tömegsűrűsége csökkent, a fénysebesség nőtt. Ha a fordítottja történik, akkor a fénysebesség csökken.

Nekem is furcsa, de hát ez adódott

 

 25. 2017.11.03 Vissza az alapokhoz-a bolygókeletkezéshez

Idézet az Origóból.

„Találtak egy bolygót, aminek nem volna szabad léteznie

Óriási planétát találtak az űrben. Ez önmagában nem lenne túl érdekes hír, ám a szóban forgó bolygó egy törpecsillag körül kering. A felfedezés alaposan felforgathatja mindazt, amit a bolygókeletkezésről ismerünk...

Az NGTS-1b egy Jupiter nagyságú égitest, ám egy olyan törpecsillag körül kering, aminek mérete és tömege csupán fele a Napénak. A jelenlegi elméletek alapján ekkora méretű és tömegű bolygó nem alakulhatott volna ki ilyen típusú csillag mellett, ugyanis az NGTS-1 túlságosan apró ahhoz, hogy elegendő anyagot gyűjtsön össze egy gázóriás „felépítéséhez".

A forró Jupiter nagyon közel kering a csillagához, a távolság a Föld-Nap távolságnak mindössze három százaléka. Az NGTS-1b keringési ideje 2,6 nap, felszíni hőmérséklete meghaladja az 530 Celsius fokot.”

A kommentárt már korábban részleteztem! Hogy nem létezik olyan, hogy a bolygók a protoplanetáris iszapfürdőjükbe csomósodnak! Létezhet viszont olyan, hogy a  csillag fúziója instacioner kezdeti állapotában szétdarabolódnak. A dagi gázbolygó kibukott a barna törpe mama gyomrából, és hogy most visszazuhan, vagy távolodik, az mindkettőjük USP kritérium pályájától, azok eredőjétől, vagyis az árapálytól függ.

Porból lettünk, azzá  leszünk, ez igaz! De előbb át kell menjünk a teremtés tüzes kohóján!

 

 26. 2017.11.04  Megint SPEKTRUM, meg amit gondolok

Tegnap megint fültanúja voltam a „Hogyan működik a világegyetem” ki tudja hanyadszor megismételt, az univerzum múltját és jövőjét összefogó előadásnak. Bár már többször hallottam, de mindig tud újat mondani nekem. Engem elképeszt, hogyan tud az elméleti fizika és csillagászat egyetlen lócitromnyi képletből kifacsarni annyi lét, de nekik mindig látványosan sikerül. Most ugyebár az Einsteinnek tulajdonított „kritikus tömeg” szerepét taglalták, legalábbis arra figyeltem fel. Nem csoda, hiszen az előzőek alapján ez az arány pillanatonként kisebb-nagyobb, elemi és globális mértékben változhat- az energia anyaggá, az anyag meg energiává alakulhat.

Amikor a két neutroncsillag egyesül, nem csak anyag   -energia átalakulás történik, de a  kölcsönhatások, fajtái, arányai is módosulnak. Így az a hipotetikus energia fajta, ami szétfeszíti az univerzumot, arányaiban szintén csökkenhet, kötési energiaként tétlenségre ítéltethető, leállítva a tágulást?

Egyébként is bizonyítható e az, hogy mert az univerzum testeit pl. az árapály távolítja (ami viszont bizonyított), akkor attól maga az univerzum is tágul? Az Univerzum méretéről nem a vörös eltolódás, hanem a különféle metrikák szólhatnak.. Pl. a Kerr metrika, a forgó univerzumé.

Azt se támogatom, hogy a fizikában mindig csak anyagról, és energiáról van szó-a létezés legnagyobb kincséről, a Tudatról szinte soha. Pedig ezek az átalakulások tudati töltés szinten történnek!

Persze kit érdekel, mit támogatok, és mit nem, hiszen kétlem, hogy amit írok, azt bárki elolvassa, és próbálja objektíven megítélni. Kivéve a robotokat, akik előszeretettel látogatják a honlapot, de valójában semmire se jó nekik.
Aki a nagy tömegben azt szeretné, hogy meghallják, annak kiabálni kell, innen az iróniám, az öniróniám, és a néha túlzott szarkasztikus hangnem. Hiszen nem tilos az a tudományban, élt vele R. Feynman, a fizikus, kifigurázva a szalonfilozófusoka (miközben persze maga is filozofált), vagy F. Zwicky, aki tanult barátait nevezte valahogy „golyófejűeknek”? (ezt nem tudnám pontosan idézni, nemigen írnak róla). És lám- igaza lett, elméletét a sötétségről mégis elfogadták akkor is, ha ma sem világos, valójában miről szól?
Jó magam képtelen lennék úgy szárnyalni, ahogyan ő, annál is inkább, mert ahogyan a legszebb madarak röptükben tollaikat, én szárnyaláskor az ékezetek fontos részét hagyom általában el.

Így hát számomra csak ez a honlap a média. Itt viszont megpróbálok ahogy lehet, szabadon szárnyalni, remélve, hogy senki se olvassa. Mert ha csak a töredéke igaz lenne annak, amit egy szakképzetlen mérnök a tudományról össze-vissza hablatyól, az szörnyű képet festene annak evolúciója, fejlődése, a tudományossági kritériumok, nyelvezet, hivatkozás, képzés, a tudománykritika és történet, a tudomány művelői szempontjából. Emiatt nem várom, hogy bármely állításom igaz legyen. Kárpótlásként elegendő, ha legalább nekem tetszenek. És ez baromira így van.

 27. 2017.11.06 Mi következik még a neutron csillagok ütközéséből? (6)

Mint jeleztem, az elméleti fizika és csillagászat gyakran egyetlen, kövér képletből próbál leszűrni világrepesztő igazságokat, holott a természet diverzitása ezt nem engedi.
Vegyük csak az energiát, hogy abból is hány féle van- helyzeti, mozgási, forgási (nem ugyanaz!), elektromágneses, kötési, „sötét” (???),…és mind más jellegű, egymásnak ellentmondó, egymásba átalakuló. A sötét energiáról még ezt se tudhatom, de mi van, hogy ahogy az Univerzum „leépül”, a tömeg szétszóródik, a sötét pedig átalakul tehetetlen kötési energiává? Akkor mégis jön a nagy recs? Vagy ha az történik, hogy a tömegi részecskék is sötét energiává (hisz mi mássá?) alakulnak, akkor a világegyetem egy kis sötét anyag sűrűségű végtelen hatalmas térrésszé fúvódik? Már elnézést, de SCHWARZSCHILD képlet szerint tömeg nélkül az univerzum sugara NULLA! (Elnézést de a tudós nevét csak nagy betűvel tudom hibátlanul leírni). Meg bármely más energiafajta is szintén nulla. Tehát valójában az ősrobbanás előtti, nullatömegű és térfogatú sötét energia állapotba kerülünk vissza? Akkor viszont valójában most is nem fel, hanem talán lefúvódunk?
Ha tehát egyetlen kövér képletből próbálunk igazságot kifacsarni, nem járunk jó úton.
Nem mindegy, hogy milyen energiáról beszélünk, mikor az E=m*c2  képletet, és származékos felírásait elemezzük. Aminek eredményeként még kideríthetjk azt is, hogy nem porból, hanem kimondottan sötét energiából születtünk, és azzá is leszünk. Amúgy se vagyok elégedett magammal, most meg kiderül, hogy eredendően ilyen sötét vagyok, és hogy mindenki más is?

Átkozott aggkori szenilitás- valamit majdnem elfelejtettem! Hát hogy mi lesz a sötét anyaggal? Talán még sötétebb lesz, vagy valamilyen  jószívű tudathordozó hatására végleg megvilágosodik? Megmarad, szétszóródik, strukturált lesz, hűsítő árapállyal- erről még sohasem hallottam. Hát a féreglyukak, azok se maradnak meg? A nagy szétoszlásban eltűnik minden szörnyűség, amit a kozmológia oly nehezen absztrahált? Ez még annál is gyászosabb, ami a tudattal történik majd. Akkor mi értelme ennek az egésznek?

Bevezetés

Kedves Olvasó

 Üdvözlöm Önt a honlapon, remélve, hogy annak valamely fejezete felkelti majd az érdeklődését.

Témaköreit a tudatosan létező világ ezerarcú megnyilvánulásai- művészettörténet, történelem, matematika, csillagászat, áramlástan, gazdaság- képezik, amelyeket kivülálló, "mérnöki szemlélettel" vizsgálva egyedi következtetésekre jutottam. Sajnos olyanokra, hogy magam is azt szeretném, bár ne lenne igazam! 

Mert a gondolat,  hogy a Föld nem valamiféle "porkorongból" csomósodott, hanem a Napból kiszakadó gázbolygók gyors útja során, azok atmoszférájában kondenzálódott ki, számomra könnyen elfogadható, másképpen nem is történhetett...

Vagy hogy a Holdat sem egy Mars nagyságú, tévelygő bolygó robbantotta ki belőle, hanem szülő gázbolygójukból (talán az Uránuszból?) még együtt kondenzálódtak ki, és felpörögve váltak szét, ahogyan sok más bolygó- hold páros-: a Plutó- Charon, Mars- Phobosz'Deimos is keletkezhetett?

Azt pedig, hogy ezeket az égitesteket (ahogyan az összes többit is) az árapály- az Univerzum legáltalánosabb, kezdettől fogva működő rendező elve mozgatja (távolítja, közelíti, forgatja), szintén magamnak kellett bizonyítanom. Jelenleg ugyanis a kapcsolódó jelenségekre (Hubble törvény, a galaxisok peremcsillagainak rotációja, stb.) meglehetősen rejtélyes, mondhatni már- már misztikus magyarázatok vannak (sötét anyagok, energiák). Amelyek kétségkivül jobban megmozgathatják az emberi fantáziát, s így talán sokak számára elfogadhatóbbak,  mint az általam említett "általános árapály", ami viszont teszi a dolgát nélkülük is. (A Hubble törvény általános árapállyal való kapcsolatának bizonyítása egy készülő könyvből kiemelt fejezetként olvasható).

Ám hogy az "egyszer- egy" sem úgy igaz, ahogyan gyermekkoromban skandálnom kellett, az már a saját tűrőképességemet is meghaladja! (Mert legalább a matematika maradjon meg olyan "logikusnak", ahogyan azt valaha a piacon kitalálták!) 

Miközben pedig ezzel foglalkozom, szinte lenyűgöz az általam korábban ismertnek vélt, és elfogadott világ mássága, a bennünk tükrözódő "valóság" torzítottsága!  Hogy nemcsak az, amit eddig magam is ismeretlennek gondoltam, hanem az is, amit másoktól már elfogadtam- méltó újragondolásra! Hogy a világot én, vagy bárki más is újra felfedezheti, mert lehetséges, sőt talán mert kell? Hiszen ma már bármerre tekintek, bármit veszek vizsgálatom tárgyául, alig található olyan ismeret, amely megfelelne a tapasztalataimnak! Hogyan lehetséges ez, hogyan nem vettem eddig észre én, de főképpen az, hogy más sem?

Miféle probléma ez, kinek a hibája? Talán éppen az a cél, hogy az ember a valóságot ne változtassa, hanem hogy inkább torzítsa?

Sietősen, kapkodva, egyik témáról a másikra "ugorva" próbálok adni magamnak, vagy kapni választ másoktól.  

Így kedves Olvasó nem meglepő, hogy ahogyan mondani szokás- "a dolgok fokozódnak". Mert miközben mások hibáit és befejezetlenségét próbálom feltárni, megmutatni, tudom, hogy sajnos magam is hibázok, és hagyok dolgokat befejezetlenül!

Például feltüntettem a tématérképen olyan témákat is, amelyeket úgy gondoltam, sikerülhet gyorsan kidolgoznom még! Aminek azonban már csak kevés valószínűségét látom, mégsem szeretném törölni azokat a felsorolásból. Talán egyszer kedvet kap rá valaki más?

Mert honlapnak azt a célt is szántam, hogy megmutassam: Emberként az Emberközösségnek, mint felsőbb szintű tudati egységnek lettünk a tagjai.  Mostantól lehetőségünk van arra, hogy problémákat vessünk fel, és próbálkozzunk együtt azok megoldásával. Így sokkal nagyobb eredményeket elérhetünk, mint amit egyetlen, a "legnagyobb tudós" különállóan valaha is elérhetne.

 

Forrai György

mérnök

 

Figyelem!

A korábban ajánlott fórum lehetőség megszűnik, érdeklődés esetén a szerzővel való kapcsolatfelvétel ajánlható.