Üdvözlet a honlapomon!

 

 

mottó:

 

 Ha a tett halála az okoskodás,
A tétlenségé- a butáskodás...?

 

 HÍREK !

A továbbiakban elsőként olyan, aktuális hírek következnek, amelyek a honlap valamely kötetéhez kapcsolódnak, az érintett téma leírásával, és kommentárral

1. 2013.11.02. Index (http://index.hu/tudomany/2013/11/01/ berepulunk_a_mars_legkorebe/):

Téma: A most induló MAVEN műhold (...űrszonda...) célja a Mars légkörének  vizsgálata, az azt valaha feltételezhetően elvékonyító kozmikus katasztrófa okának feltárása céljából.

A Naprendszernek a Napból történő kiszakadásos (nem porkorong- csomósodásos) elméletéről  a Csillagászat témakör árapályal kapcsolatos kötetei (2.7; 2.8 kötet) szólnak. Melyekben kísérlet történik a Mars valaha-volt  Phobos'Deimos kisholdja árapály okozta törésének bizonyítására. Ami akkor következhetett be, amikor azt ~17000-18000 km távolságban keringve utolérte a Mars gyorsabban távolodó szinkronpályája (a továbbiakban USP-kritérium), és energetikai ráhatása révén  felforralta, szétrobbantotta a magját.  Törmelékei elfújták a Mars légkörét, teleszórták a felszínét, krátereket mélyítettek! Ez a még keringő két kishold alakjából (olvadékkal beterített gömbhéj), gázkitöréses, és a keringő törmelékeik által mélyített krátereikből, a felületükön kirajzolódó hasadékokból, és legfőképpen abból is következik, hogy a Phobos az árapály miatt a jelenlegi marsi  szinkronpálya alatt zuhan, a Deimos pedig túl rajta távolodik!

Ami mindeddig ismeretlen árapály energetikai jelenség, és nem azonos az égitestek Roche kritérium pályán történő széthullásával, ami viszont árapály erőtani jellegű!

Ezt az apró különbséget azonban ma még sem a fizika, sem a csillagászat nem ismerte fel! Így ha a Mars légköre kozmikus eredetű elfúvásának igazi okát valóban megtalálják, akkor az nemcsak a Naprendszer keletkezéséről, de a jelenlegi, ezer hivatkozással alátámasztott, és emiatt maximálisan "tudományos", azonban ugyanolyan hamis, valóságtól elrugaszkodott fizikai és csillagászati világképünk teljes változásával kell, hogy járjon! (Nem csodálkoznék, ha ehelyett inkább a sötét anyagok, és energiák valamely kutathatatlan, szinguláris hatását találnák meg- az ilyesmi roppant szimpatikus, és indoklás nélkül is sokak számára érthető és elfogadható. Főképpen mert "sötét" és átláthatatlan.)

Most azonban leginkább az sajnálatos, hogy ezek vizsgálatára nem tudhattak megfelelően felkészülni.

Szerző azt is sajnálja, hogy mindezt csupán a saját honlapján, ilyen "tudománytalan" formában írhatja le, hiszen nincs kire hivatkozzon, és reá se hivatkoznak. "Tudományos" fórumokról pedig vagy indoklás nélkül, vagy hazug indokkal kizárják, folyóiratok nem fogadják...

Hát következzen a többi "tudományos" hír kommentje. A "világok legjobbikában"  van még sok hasonló...

 

2. 2017.08.30 Sötétség, vagy világosság?

Elképedve nézem a Spektrum kozmológiai adásait, ahogyan a megnyerő külsejű előadó, meggyőző erővel (és láthatóan sikeresen) bizonygatja aktuálisan a sötét anyagok létezését.  

Melyek ismerete többek szerint Vera Rubin értetlenségével kezdődött. Igenis az értetlenségével, ugyanis állítólag 31 évesen nekidurálva magát a csillagászatnak, lehetséges, hogy egy klasszikus tárgy: az árapály energetika kimaradt a képzéséből. (Ahogyan az én mérnöki képzésemből is, bár én megpróbáltam pótolni, igazán nem nehéz). Így mihelyt találkozott egy, a számára érthetetlen jelenséggel (történetesen a galaxisok peremcsillagai rotációs sebesség anomáliáival), azonnal a számára legkézenfekvőbb megoldásra, valamely speciális „sötét anyagra” gondolt, ami azokat összerántja (más meg semmi: se sugárzás, se  árapály). Ezzel szimmetrikusan,(mert szimmetria is, meg ellentéte is mindig van) megszületett a „sötét energia”, mert ugyebár a teret meg kell, hogy valami tágítsa! Mindezt az ősrobbanással együtt zsíros falatnak látta a modern elméleti fizika, amit rögvest ki is ragadott az elméleti csillagászat tányérjából. Ám az utóbbi sem járt rosszul, mert neki meg a lakható bolygók keresésének izes darabja esett le! Amiket még sokáig számolgathat, etetve az UFO hitet, és egyéb, álmodozásra tápot adó tudományos és nem tudományos elméleteket is.

Másfelől viszont mindkét jelenség: az égitestek távolodása, és közeledése, továbbá más jelenségek (pl. a Hubble effektus is) szépen magyarázhatók az árapály energetikával, ami valahogy érdemtelenül eltűnt a rohamosan fejlődő modern tudomány útvesztőiben. (lásd a honlap csillagászat, űrhajózás fejezeteit).

Azonban így, vagy úgy, Vera Rubin ismeretbeli hiányosságai igazi siker- sztorivá, telitalálattá nőtték ki magukat, megmozgatva a tudomány művelői és a mögötte állók hatalmas táborát, akik lelkendezve rohannak a sötétség növelésére. Biztosak lehetünk benne, hogy így minden problémát megoldhatnak, hiszen minden sötétségnél létezik egy, vagy több még nagyobb, amivel a kisebb könnyen magyarázható.  
Csak valaki meg ne próbálja még egyszer létrehozni a VILÁGOSSÁGOT!

3. 2017.09.14 Az égitestek pályáinak árapály okozta nagytengely forgásáról

Sokféle képpen nevezett, és magyarázott, azonban végül is azonos fizikai alapú jelenségekről lesz szó. A Merkúr perihélium, a holdpálya perigeum forgása, a műholdpályák nagytengely (perigeum) forgása, és a galaxisok peremcsillagainak rotációs sebesség anomáliái bizonyíthatóan ugyanazon árapály- energetikai jelenség megnyilvánulásai.

Az árapály tör, zúz, forrósít, szétrobbant, átalakít, távolit, közelít, mozgást, forgást gyorsít, lassít, ez (majdnem minden...) köztudott, a jelenség századok óta vizsgált. Akkor miért kellett kitalálni a sötét anyagot, energiát, a Hubble törvényt, a hiábavaló jóslatokat az univerzum viselkedéséről, az ősrobbanásról?
Ha a Merkúr, a bolygók pályáinak  perihelium forgása csaknem pontosan a relativitás elmélettel magyarázható, akkor azoknak nem is létezik árapály összetevője? Ám hogyan, hiszen az árapály éppen olyan általános, mint a relativitás elmélet! Hogy a galaxisok peremcsillagainak rotációs sebesség-anomáliáiról ne is beszéljék, amelyeket hipotetikus sötét anyagtömeggel magyaráznak! Miért nem lehet, hogy csupán csillagpályák milliárdjainak nagytengely (perigeum) forgásáról van szó, amit a galaxis össztömege hatására végeznek? Hiszen ahhoz, hogy az égitestek távolodjanak, szükség van a centrifugális erő növekményére, a nagyobb sebességre. Vagy a peremcsillagpok nem távolodnok, akkor hogyan nyíltak ki a galaxiskarok? Távolodnak bizony, sőt- zuhanhatnak is, és  mindezt az árapály (is) okozhatja , sötét anyagok és energiák nélkül. Ha nem végeztem volna elméleti vizsgálatokat, számításokat, műhold méréseket, nyugodt lehetnék.  Így azonban mit higyjek az elméleti fizika, és csillagászat kettőségéről?  Mindent, a jót, és a téveset is? Látom, csak hinnem lehet...

 

4. 2017.09.17 Másodszor a sötétségről, és világosságról

Úgy néz ki, ugyanannyiszor kell erre a témára visszatérjek, ahányszor a SPEKTRUM-on egy lelkes tudomány-művelő kenetteljes hangon elmagyarázza a világvégét, tele sötét energiával és anyagokkal. Jó is, hogy így van, mert eszembe juttatta, hogy ezek a fenoménok nem Vera Rubinnal, hanem még Fritz Zwickyvel születtek meg. Aki azt a gravitációs lencsehatás miattl észlelte, és más hiján magyarázatát a sötétségben találta meg. (Úgy tűnik, hogy az árapály energetikáról már jóval korábban elfelejtkeztek, mint eddig gondoltam.) Mint mondják, még nálam is kevésbé simulékony úriember volt, s ahogy történni szokott, elméletét  kezdetben nem, majd végül mégis elfogadták. Ahogy mondani szokás: nagy "bölcsesség", vegyük hát meg! Elkezdődött a diadalmenet, rájöttünk, hogy kezdetben az univerzum tágulása lassult, azután meg nőt. Persze az egyáltalán nem biztos, hogy az univerzumunk mérete változik, hiszen sokkal valószínűbb, hogy a legtávolabbi testjei teszik csak azt. A hozzánk közeli Androméda köd ehelyett inkább közeledik, 300 km/s sebességgel, ami számunkra inkább világvége, mint bármi más.
Tehát rögzítem: a csillagászati árapály mindezt fényesen megteszi sötét anyag és energia nélkül is: az árapály energetikai kritérium pályán (nálam USP) túl mindent távolit, mégpedig a távolsággal arányosan. Ahogy távolabb kerül, hát picit gyorsabban. Az USP-n belűl pedig közeledés történik

Univerzumunk tehát egymáshoz közeledő, és egymástól távolodó testeket egyaránt tartalmaz.


Ám mi történhet magával az univerzummal? Multiverzum esetén ha a környezetéből anyagot vesz, fel akkor a SCHWARZSCHILD képlet alapján azzal arányosan tágulhat, míg sűrűsége a harmadik hatványon csökken. Ami azonban még nem jelenti, hogy a testjeinek is a gyorsuló tempót kell követnie! Persze a határozott hangnemű beszámolója javára írható, hogy a végén más mag
yarázatokra is lehetőséget adott. Ám hogyan jöhetnek más magyarázatok, ha a meglévőt, az árapályt még csak nem is vizsgálják?

5. 2017.09.20 Összefoglaló az ESA 2012.02.13-i cubesat programjáról
A programban (részletesen lásd 2.2.2; 2.2.3 fejezetek) 9 db űreszköz: 7 db cubesat (köztük a MASAT1, 100x100x100mm, 1 kg), 1 db műhold (ALMASAT1, 300x300x300-12 kg), és 1db tudományos műhold (LARES, D364, 385 kg) lett pályára bocsátva. Kezdőpályájuk paraméterei közel azonosak (~69,5fok, 1450 km apogeum).
1. A 7 db cubesat kezdő excentricitása is azonos (e~0,077), kialakításuk viszont eltérő, kb 3 év alatt (2014-2015) visszatértek. Ez idő alatt perigeum forgásuk periódusideje ~268 nap volt


2. Az Almasat1 (ekezdő ~0,078) azonban még nem tért vissza, ami nehezen magyarázható a pusztán csak kisebb felület -tömeg arányával. Sokkal lassabban ereszkedik, és perigeumforgásának periódusideje is kevéssel nagyobb: 280 nap.


3. A LARES a Lense-Thirring effektus vizsgálatára készült. Pálya excentricitása csekély, azonban a perigeumforgása perióusidejével (~380 nap) szinkron ingadozik. Pályamagasságát (~1450 km) tartja. Érdekességként megemlíthető, hogy apogeuma, és perigeuma két évenként szintén ingadozik. Az Almasat-1, és a Lares vizsgálata még folyamatos.

A cubesatok süllyedését túnyomórészt a perigeumi légellenállás okozta, amit azonban az árapály is befolyásol.
A Lares stabil pályamagasságát 650 km-en, ahol azért van még légköri ellenállás, valószínűleg szintén az árapály okozza. Ugyanis ennyire ferde pályán (69,5fok) a műhold keringése szakaszosan direkt, illetve retrográd (lassúbb, mint a Föld forgása). A retrográd szakaszok viszont árapály -energiát kapnak. Vagy 30 db különböző műhold vizsgálata alapján a 60-70fok pályahajlásszögnél több paraméter változik. (pl. perigeumforgás periódusidő). Sajnálom, hogy a százezernél több feldolgozott mérési adatpontból adódó következtetéseim csak így tudom közzétenni. Mivel a "tudományvédő" félig képzett trollok lekicsinylő beszólásaira nem vagyok kiváncsi.

 6. 2017.09.21 Szürke könyv az elméleti fizikáról és csillagászatról!
Nézem az 5. pont szerinti tanulmányaimat az ESA 2012.02.13 programjáról, és ami engem illet, úgy gondolom, hogy jók! A műholdpályák perigeumforgásáról szóló diagramok például biztos, hogy egyediek, és árapály perturbációra utalnak, nem pedig a relativitásra, vagy ami még szörnyűbb: sötét anyagra, energiára. Mégsem olvassa senki, néha egy képzetlen keresőrobot téved csak oda. Amit mélységesen felháborítónak tartok, és ami arra késztet, hogy elmondjam, leírjam a véleményem egy "szürke könnyvben" az elméleti fizikáról, és csillagászatról (persze nem a művelőiről, azok számomra olyanok, mint Indiában a szent tehenek). Mert ha elmélyedek ezekben a tárgyakban, mérnöki képesítéssel, és gyakorlattal is fennakad a szemem- lehetséges, hogy egy természettudományos tárgy ennyire felületes, és következetlen? Most nem csak arra gondolok, hogy a modern fizika átlépte a klasszikust, meg volt rá az oka, hiszen azt senki nem próbálta kontrollálni, javítgatni. Így nem csoda, ha kifogyott alóla a szusz... Na de hogy ez többszáz éven keresztül, kiváló oktatok még kiválóbb hallgatóik nemzedékein keresztül? Félelmetes jövőkép...
Szóval, talán elkészülhet a bizonyos szürke könyv, kár lenne ellőni a poénjait. Néhányat, próbakép, mégis.
Azt mondjuk ugyebár, hogy a vektoralgebrát a fizika hozta létre. Kár, hogy rögtön el is felejtette. Például a Newtonnak tulajdonított tömegvonzási képlet sem vektoriális. Sőt, akkor se lehet az, ha szorzóként mellébiggyesztünk egy egységvektort-az ilyesmi fából vaskarika. Viszont a nevezőben ott van egy skalár sugár négyzete, r=0 pontban megalapozva a szingularitást. Lehet, hogy számszerűen jó, de elméletileg? Márpedig ezt a képletet is sokféleképpen facsarják az elméletben, jól jön az a kis szingularitás, ha valós magyarázat nem jut eszünkbe. Pedig létezik, csak vektoriális formában: a=-G'*(ró)*R... Ahol G' gömbi gravitációs állandó, (ró) a vonatkoztatási gömbi tér sűrűsége, R. helyvektor. Ami egy lineáris vektoriális egyenlet, szingularitás nélkül. Hova bújtatták többszáz évig? Igaz számolgatni a másik formával is lehetett. Azonban a ráépülő elméletek tévesek! Annál is inkább, mivel egy "elméleti" tömegpontra vonatkoztatják, ami valójában szintén szinguláris. Nincsen-csak valóságos tömegpont, melynek a közepe nulla tömegvonzású. Így, ha elmozdul, és mert a kölcsönhatások véges sebességűek, a korábbi mező kölcsönhatásba lép a megváltozottal. Ezzel magyarázható a tehetetlenség (a tehetetlenség a tömeg vonzása önmagára), sőt a relatív tömegnövekedés is. De nemcsak ebből áll a valóságos tömegpont. Nem csupán nyelő, hanem forrásos, és örvényes is. Emellett struktúrája is van, ami változhat, disszipáció történhet. A több évszázados elméleti tömegpont semmire se jó, elveszik benne pl. az árapály.
Gondolom, ezeket az érveimet se olvassák el, pedig csak töredéke a hasonlóknak. Ha meg elolvassák, lesöprik, több évszázados megszokott tévelygéssel a hátuk mögött. Nekem meg már kevés a lehetőségem, hogy tegyek valamit. Úgyhogy nyugalom, marad minden a régiben.

 7. 2017.09.23 Mi az, hogy "Képlettan"?

 A „képlettan” ma még ismeretlen- ám szükséges ismereti tárgy. Hogy világunkat megismerhessük, és szándékunknak megfelelően módosíthassuk, szükség van olyan matematikai összefüggésekre, mellyel folyamatai leírhatók, és vizsgálhatók. Arra törekszünk, hogy azok minél egyszerűbbek, átláthatóbbak legyenek! Ennek ellenére néha a legegyszerűbb technológiai folyamat is képletek sokaságával írható csak le, hiszen a természet a diverzitásra törekszik!
Nem így a fizika, ami végtelenül leegyszerűsített összefüggésekkel próbál meghatározni végtelenül bonyolult problémákat. Igaz, ami igaz, egyes fizikai problémák megoldásához szükség is van egyszerűsítésekre! Azonban nem olyanokra, amelyek eltorzítják a folyamat lényegét. Mint például, ha valamely jelenséget skalárisan írunk le vektoriális helyett, és ami a fizikában gyakran megtörténik. Vegyük a legegyszerűbb példát: mondjuk egy gömbölyű léggömb térfogatának kiszámítását:

V=4(PI)/3* r^3
Egész biztosan helyes eredményre jutunk, és a feladatnak megfelelően annyi héliumot kell beletöltsünk, amennyi az eredmény. Pedig csak egyetlen hosszmértékkel: egy skalár sugárral végeztünk számítást! Na jó, de hát ez még nem fizika...
Azonban furcsa, hogy a fizikai tér kiszámításakor is ugyanúgy járunk el. Ami még hagyján, de abból teszünk elméleti következtetéseket is, holott a fizikai gömbi tér nem épülhet egyetlen skalár sugárra! Ez eleve elképzelhetetlen, mi pedig teljes lelki nyugalommal mégis így járunk el? A gömbi tér viszont, bár maga skalár, azonban vektormennyiségekből- három egyenlő, ám merőleges helyvektor vegyes szorzataként származtatható! Mégpedig így:

V=4 PI)/3*(R1xR2*R3).

Számszerűen ugyanazt adja, bár nem mindig- előjele ugyanis a helyvektorok sorrendjével cserélődik! Vagyis létezik negatív tér is, amit egy hirtelen kanyarnál tudomásul kell, hogy vegyünk.
Márpedig a mai fizika a skaláris szemléletre épül, negatív tér nélkül. Már az elementáris tömegvonzási képlettől kezdve, ami pedig így lenne vektoriálisan levezethető:

a=-G*4*(PI)/3 *m*R3/[4*(PI)/3*(R1xR2*R3)]=
=-G’*(ró)*R3
melyben (ró)=m/V= m/4*(PI)/3*(R1xR2*R3)]
Ami egy lineáris, szingularitás nélküli vektorképlet, elméletileg teljességgel ellentéte annak, mint ami a skaláris felírásból következne. Ettől kezdve pedig definiálható a felületvektor is (A=R1xR2), azon keresztül pedig valamely vektoráram-sűrűség, ami azonban nem csak „oda, de vissza” is létezik, hiszen a valóságos tömegpont nem csak nyelő, de forrásos, sőt örvényes is. Ezek egyenlege nulla, ha nincs a közelben más test, vagy elmozdulás nem történik. Emellett változhatnak, disszipálódhatnak, teret adva az árapálynak. A most használatos elméleti tömegpont tökéletesen illusztrálja a hagyományos elméleti fizika korlátait, ami a „gravitációt” szimpla tömegvonzássá silányítja...

 

A vektoriális fizika viszont nem tömeg, hanem sűrűségeloszlás alapú, vagyis alapvetően más szemléletű, hogy csak elvétve akadhat benne szingularitás.
Még számtalan olyan összefüggésre utalhatnék, melyek levezetésében vektorok is szerepelnek, az eredmény viszont skalár, például az árapály energetikában. Ha ezeket a lépéseket kihagyjuk, csak a sötétséget növeljük.
A fizika néhány igazán sikeres ágának fejlődését csodálva mégsem értem, hogy több száz éven keresztül mindez senkinek nem tünt fel?
Hogy egy sugár nem csinál fizikai teret?

8. 2017.09.24 Mi az árapály?

 "Az árapály valós tömegpontok közötti komplex kölcsönkapcsolat."
Kommentárok.

1. Kezdjük a megnevezésével, amit hagyományosan a fizikában és a csillagászatban is alkalmaznak. Sokan mondták, jobb lenne más elnevezést találni, mivel másról is szól. Ami  valószínűleg igaz, azonban a „sötét anyag” és lassan minden más markáns, jelzős szóösszetétel is a fizikában foglalt…
2. Az  „elméleti tömegpontokkal” szemben a „valós tömegpontok” minden olyan lényeges tulajdonsággal rendelkeznek, mellyel a fizikai testek is:

-          Bármennyire kicsik, van kiterjedésük, és középpontjuk.
-          Kölcsönhatásukat tudati töltetük határozza meg, melyek zárt vektoráramkörként,  fénysebességgel terjedő vektorokat bocsátanak ki (forrás), és fogadnak be (nyelő). Emellett örvényesek, van forgási momentumuk, melyek egyenlege távoli tömegpont, vagy saját elmozdulás nélkül nulla.
-          Középpontjuk is van, melyre nem vonatkoztató, hogy nyelő, forrásos, vagy örvényes, azok saját egyenlege ott nulla.
-          Strukturáltak, vagyis változhatnak, átalakulhatnak. Keletkezésük, vagy megszűnésük is átalakulás, ami energetikai változásokkal jár.

3. A kölcsönhatások komplexitása alatt az értendő, hogy bármely kölcsönhatások láncolata okozhat árapályt. A vélekedés, hogy az árapályt a gravitáció okozza, téves, és valószínűleg  azon alapul, hogy az általunk ismert legtöbb fizikai test rendelkezik azzal. Azonban létrejöhet gravitáció nélkül is.
4. A fizikai testek a „tudatos létezés” teljesen, vagy csak részben megismerhető, illetve megismerhetetlen egyedei, melyek tudata (tudati töltete) azonban egymással kompatibilis. Az esetben észlelik egymást, döntenek, ami alapján létrejön a kapcsolat. Ami a tudati vektoráramkörök (forrásos, nyelő, örvényes), egymásra hatásával jön létre (…Töltésfizika…). Ha egymásra hatásuk változást okoz bármelyikük vektoráramkörében, az visszahat mindkettőjük állapotára. Eredményeként tömegvonzási, tehetetlenségi, relativitási, és árapály jelenségek történhetnek, pl:
- pályaváltozás

- sebesség változás, forgás
- melegedés, olvadás, forrás, szétesés, kapcsolódás
- strukturális átalakulás

5. Kapcsolatuk kölcsönös, és egyidejű, azonban eltérő hatású. Emiatt megkülönböztetendő a „távoli” tömegpont, és annak vektoráram köre a „központiétól”, ami a távoliéra reagál.  A távolinak és a központinak eltérő tulajdonságait kell a számításban figyelembe venni.

Természetesen a minősítéseket fel is kell cserélni, mivel eredményeik eltérőek, és úgy összegezve értékelni.

6. Az olyan kapcsolatok, melyek nem járnak a központi test strukturális változásával, „árapály erőtaninak” nevezhetők. Ilyen pl. a Roche kritérium pálya is, melyen a távoli test az árapály miatt széthullhat.

A strukturális, energetikai változásokkal járó kapcsolatok „árapály energetikainak” nevezhetők. Ezzel legkomolyabban a földtudományok, geofizika, tengerjárás foglalkoznak.  
Módszereiket vette át a csillagászat, amire azok jellemzően nem is alkalmazhatók. Az árapály energetikának is vannak kritérium pályái. Ilyen például az általam USP-nek nevezettek, melyek közé tartozhat a központi test szinkron pályája.. Amelyen a távoli test felmelegedhet, megolvadhat, sőt szét is robbanhat, ahogyan a Mars hipotetikus Phobos- Deimos kisholdja, és a gázbolygó gyűrűk előzményei.

     Az árapály törvényeket részletesen ismertetni, képleteit levezetni túl nagy falat egy témaindító, kedvcsináló megjegyzésben. Abban reménykedhetem  csak, hogy valaki érdeklődést mutat, és folytatja

9. 2017.09.25  Az árapály energetikáról

Beírva a keresőbe ezt a címszót, feltétlenül valamely ár-apály erőmű képe jelenik meg, holott ez egy sokkal általánosabb, elméleti fogalom. Valójában az univerzum minden tömegtöltéssel bíró testének a legkisebb elemi részecskétől a legnagyobbakig, beleértve magát az univerzumot is az elidegeníthetetlen része. Ami univerzumunk fejlődését attól a pillanattól befolyásolta, egyedeinek és önmagának sebességét, forgását, energetikai állapotát, struktúráját változtatta, mióta az első tudati töltetű részecskék megjelentek.
A valós központi tömeg megváltoztatja a kapcsolatot létrehozó vektoráramkör visszatérő ágát, ezzel megbontva a távoli testre ható erők egyensúlyát, megváltoztatva pl azok pályáját, vagy struktúráját. A valós tömegpont forrásos-nyelő-örvényes felfogása ezáltal teszi lehetővé, hogy az árapály a központi és a távoli tömegek energetikai állapotát egyaránt befolyásolhassa. Tény hogy ez a hatás nagyságrendekkel kisebb, mint az alap erőhatás- a tömegvonzás, azonban a hiánya miatta nem, vagy csak tévesen magyarázhatók olyan jelenségek, mint az űrszondák flyby sebesség anomáliái, a galaxisok szélső csillagainak rotációs sebesség anomáliái, a Hubble törvény, az univerzum tágulása és még sok más.

Ha tehát eddig úgy gondoltuk, hogy a dravitáció mint egy kötél, csak vonni tud, most meg kellene azon lepődjünk, hogy tolni is képes, akár csak egy lovas kocsi rudazata...

Emiatt tarthatatlan a gravitáció jelenlegi kvázi- vektoriális felírása, és az elméleti tömegpont definició.
Az árapály okozta pálya perturbációk általános nem jelennek meg sem az égitestek, sem pedig a mesterséges űreszközök pályaszámítási módszereiben. Pedig ha csak a földkerülő kisbolygók, és egyéb űrobjektumok számítási pontosságát tekintjük, igen csak szükség lenne rá!
Az árapály erőtan kétségkívül jelen van minden azzal kapcsolatos jelenségben, azonban csak kis jelentőséggel bír. Az igazán fontos az árapály energetika, aminek az erőműépítés csak gyakorlati alkalmazása.

Sajnálom, hogy egy évtized alatt sem találtam a témához levelezőpartnert, vagy legalább látogatott fórumot, ahol azt kifejthettem, megvitathattam volna. Ehelyett leggyakrabban kizártak, mert nem illeszkedtam a mainstream gumilepedőbe süllyedő golyóbis témába. Ma már nem reménykedem ilyesmiben, akkor sem, ha egyébként napi ezernél is több kereső robot látogatja a címlapot. Nekem egyetlen humán levelező partner elegendő lenne, saját értékelésem szerint én is tudnék szellemes, és kellően simulákony beszélgető partner lenni.

10. 2017.09.30  A gázbolygók Napból történő kiszakadásáról


 Olyan elmélet, hogy a Napból tömegeket szakított ki egy ütköző test, létezett már. Legfőbb érv volt ellene (valljuk be, meggondolásra érdemes) hogy akkor a részei szerteszóródnak, nem alakulhattak egységes testté. Ugyan, melyik robbantómester mondaná, hogy a robbanás nem szór mindent szanaszét? Miközben ő tenyérnyi helyre ülteti a bontandó épületet. De az más- ahhoz számítások, szimulációk kellenek, amire a természet nem képes. A tudósok azonban igen, s így reménykeltő, hogy a Hold születésére absztrahált, nem kevésbé kalandos ütközéses történetben a Thea és a Föld dirib-darabjai mégis csak a gyönyörű Hold-leánykává állhattak össze. Szimulációval ugyanis bármi, meg az ellenkezője is bizonyítható. Elég csak a szituációt másképp fantáziálni. Tetszik például, ahogyan a gravitációs lencsehatás vizsgálatára pont oda, és akkora tömegű sötét anyagot kerítenek, ahogyan az létrejöhet. Hogy maga a sötét anyag miért nem, csomósodott egyetlen lepénybe, arra nincs magyarázat. Nekem persze arra is van, hát a sötét energia? Az is pont annyi, amennyi kell, se több, se kevesebb. Ennyit a számítógépes szituációkról.
Ahhoz tehát, hogy a Naprendszer testejinek a Napból kiszakadó elsődleges gázbolygók légkörében történő kondenzálódása, majd azt követő árapály vándorlása elmélete felválthassa a protoplanetáris csomósodási elméletet, elsődlegesen a gázbolygókegészben történő kiszakadása lehetőségét kell igazolni! A továbbiakban ez lehet a cél.
Mert ismert
tény, hogy NASA videók szerint a Napból jelenleg is kisebb (földméretű) gázgömbök bújnak ki, majd tűnnek el. Az UFO hívők nagy megelégedésére, hogy íme, egy idegen űrhajó elszívja szeretett Napocskánk vérét. Nemhiába mondom: a tudományos táplálja a hétköznapi ezotériát.
Pedig mondhatná a tudomány azt is, hogy hasonló, ám sokkal nagyobb gáz (inkább plazma) gömbök kezdeti, vehemensebb korszakában a Nap magjától, belsejéből egymás után léptek ki. Én hat ilyen proto- gázbolygóról tudok:a 4 db ismertet kiegészítve két ismeretlen előzővel: Anonymus 1,2. Hogy ezek hogyan maradhattak egyben az óriási, 1000-200 km/s sebességük mellett? A további vizsgálatok alapkérdése ez, ami fel sem vethető egyetlen bejegyzésben. Emellett a számítógépes szimulánsok is többnyire elmaradnak: most csak beszélhetnénk róla, ha ez itt fórum lenne. Szó lesz viszont a perdületről., annak megmaradásáról, amivel máshol nem is foglalkoznak. (folytatása következik)

11. 2017.10.01 A Naprendszer legkezdete

 

Célunk a perdület változásának vizsgálata a Naprendszer testjeinek a gázbolygókból történő kondenzációja és árapály vándorlása elméletével kapcsolatban. Amihez azonban vissza kell térjünk a Naprendszer keletkezése- a protocsillagot alkotó gáz és porfelhő zsugorosodásának legkezdetéig.  Idézve a Wikiből:

„a viriáltétel általános összefüggést ad valamely, helyzeti erők által határolt, N részecskét tartalmazó stabil rendszer időbeli átlagos teljes kinetikus energiája … és időbeli átlagos teljes helyzeti energiája között…”


Eközben a kinetikus energia kétszerese egyenlő a helyzeti energia „n” szeresével. Az általunk vizsgált jelenséghez azonban ez a megfogalmazás nem elegendő, mert a helyzeti, és a kinetikai energiákon kívül nem veszi figyelembe azokat az energia formákat, melyeket pl. az árapály idézhet elő. (fizikai, kémiai, geometriai átalakulások, egyesülések különválások) melyek csökkenthetik, vagy éppen növelhetik a viriális energia összegét.
Mint korábban jeleztük, az árapály még a gravitációnál is általánosabb, komplex kölcsönhatás, ami akár nélküle, más kölcsönhatások által is megnyilvánulhat. A legfontosabb tényező, ami valamely csillagrendszer kialakulását, fejlődését (beleértve a protocsillag zsugorodását is) befolyásolhatja! Ez a szerepe jól szemléltethető az USP árapály- energetikai kritériumpálya helyzetével, és vándorlásával. Mint tudjuk, a nem forgó központi test (protocsillag) esetén ez a pálya kitolódik a végtelenbe. Zuhanás közben azonban közelítve a központhoz felgyorsítja annak forgását, végül belemarva a testébe, leszakítja, és eltávolítja a külső héját. Egyébként, ahogy közeledik, a hátramaradó rétegek (talán azok nevezhetők proto-planetáris gáz és porkorongnak?) süllyedését gátolja, sőt- távolítani törekszik azokat. Mindenesetre mennél messzebb kerültek tőle ezek a rétegek, annál gyorsabban vándorolnak-kifelé. Így kevés volt az esély arra, hogy ott apró bolygócsírák is keletkezzenek, melyek bolygókká nőhetik ki magukat. Szemtanúi lehetünk annak, ahogyan a helyzeti energia forgási kinetikus energiává alakul.
Más jellegű átalakulás zajlott a központban, melynek sűrűsége, nyomása, hőmérséklete, s így a részecskék sebessége egyre nőtt Ami szintén a kinetikus energia megnyilvánulása, azonban ellentétes értelmű- mert fékezte a zuhanást. Kialakult egy egyensúlyi sebesség határ, ahol az USP megállt, tovább nem süllyedt.  A bezárt tér tömege a csillag, ami meg kívül rekedt- az a gyorsan távolodó porkorong. A Nap esetében ez az egyensúlyi sebesség az árapály vizsgálat szerint 1-2 órás forgásperiódusánál, intenzív árapály mellett alakult ki, ami viszonylag nagy sebességgel hajtotta el a kirekesztett porkorongot. (Magam részéről elhagynám a protoplanetáris jelzőt…).
A Napnak így alakult ki egy kezdeti perdülete, ami az idők alatt sokat változott. Ahogyan elkezdődött a láncreakció a magban, lassan növekedett a térfogata- s így az aktuális perdületéhez képest a forgásperiódusa lecsökkent. Amit a Naprendszer valamennyi testjének árapálya is fékezett, jelenleg több, mint kétszázad részére csökkentve.
A fúzió a magban gyors hőmérséklet és nyomásnövekedést okozott, melyet a lökéshullámok sem tudtak elvezetni. Amikor a nyomás elérte a kritikus szintet, ami a mag körüli „gravitációs gödör” megnyitására elegendő volt, sorra szabadultak el a gázbolygók, mint forró plazmatömegek, nagyjából ebben a sorrendben:

1. Anonymus-1
2. Anonymus-2
3. Neptunusz
4. Uránusz
5. Szaturnusz
6. Jupiter
A gázbolygók magukkal vitték az aktuális helyszín anyagösszetételét, hőmérsékletét, sőt- perdületét is. Többségük a magból szakadt ki (kivéve a Jupitert), ami jelenleg kb R=140000 km.
Kiszakadási sebességük jócskán meghaladta a Nap II. szökési sebességét (<400 km/s), így útjuk a magban 5-10, a Napban15-20 percig tarthatott. Ez alatt adiabatikusan tágulva, keveredve erősen lehűltek.
A gázbolygók paraméterei, és a számítógépes árapály programból sok fontos következtetés tehető, melyek sorrendjükre, időközükre utalnak.
A gázbolygók tömege távolságukkal csökken. Kiszakadásuk nagyobb sebessége nem egyeztethető össze a nagyobb tömeggel. Ugyanúgy a távolabbiak forgási periódus ideje is rövidebb, hiszen azok még a gyorsabban forgó Napból szakadtak ki. Kivétel a Jupiter, melynek óriási tömege miatt a forgás lassúlása mérsékelt sebességű. Jelenlegi periódusuk azonban jól igazodik a Nap feltételezett 1-2 órás  kezdeti periódusához. Ha figyelembe vesszük az útjuk során váltakozva bekövetkező térfogat növekedést, majd lehűlés miatti csökkenést is. Továbbá a belőlük kiszakadt „másodlagos” szilárd bolygók, és holdak nagyobb periódusidejét.
Mindebből az következik, hogy a gázbolygók többsége egymás után, viszonylag kis időközben indultak, kivéve a Jupitert, ami már a gravitációs gödrön túl, viszonylag kis sebességgel, és hőmérséklettel indult.
Megjegyzendő, hogy a gázbolygók anyagkészlete már az útjuk során szedimentálódott, gyorsuló forgásuk miatt a nehezebb részek a külső rétegben, felhőként gyűltek, míg el nem jött a pillanat, hogy atomizálódva egységes tömegként ki szakadjanak, szilárd, víz és metánjég bolygókat alkotva.
A továbbiakban két szélsőséges állapotot: az Anonymus-1, és a Jupiter kiszakadását, és útját próbálom részletezni. Jobb lenne mindezt megvitatni, azonban belefáradtam az örökifjú vénekkel, és a koravén ifjukkal való vitákba. Örülök annak is, ha csak kis részét le tudom még írni amit tudok.

 

 

12. 2017.10.02 Az Anonymus-1 ről

Az előbbiekben próbálkoztam felvázolni a Naprendszer kezdetén lejátszódó folyamatokat, a Nap perdületének változását a fúzióig és utána, az elsődleges gázbolygók születését.

Ám hogyan kerültek a képbe az Anonymus 1, -2, melyeket legalább is ilyen néven eddig sehol sem említettek?
Hát csak úgy, hogy létezésük megkerülhetetlen szükségszerűség! Mert az a legvadabb fantáziával sem magyarázható, hogyan került az Oorth felhő és a Kuiper őv megszámlálhatatlanul sok szabályos és amorf szilárd teste olyan távolba? Talán csomósodtak a fél kilós vasmeteorok, vagy az árapály fútta odáig? Akkorát az se tudna fúni!  Csakis valamely arra szolgáló, egyszerű logisztikai folyamat tehette ezt: pl. hogy valamely gázbolygó a saját légkörében szállította oda őket, ahol a lehűlő plazmából kondenzálódhattak… Na de mekkora kezdő hőmérséklet, sebesség, és nehéz anyag tartalom kellett ahhoz? És legfőképpen hol vannak ezek most, ha nem láthatjuk? Egyedül a z Anonymus 2-ről esik néha szó, talán az elhíresült Nemezis, vagy „X” bolygókkal, a periodikus tömeges kihalásokkal kapcsolatban. (Néha a csillagászati fantázia is termékeny).
Ám az Anonymus 2-nek már nem volt elegendő energiája ahhoz, hogy kilépjen a Naprendszerből is! Arra egyedül az Anonymus lehetett képes, ami alig veszítve kezdősebességéből, inaszakadtával menekült belőle, sejtvén, hogy előbb utóbb kifejlődik az Ember!
Az ehhez szükséges feltételek csakis a fúzió gyorsan felfutó kezdeti szakaszában, a Nap magjában voltak megfelelőek. Ami jelenleg a sugár 20 %-a (140000 km) sűrűsége 150 kg/m3, hőmérséklete 15 mK. Bár a kezdeti paraméterek ettől jelentősen eltérhettek, azonban elmondható, hogy a Nap tömegének jelentős része ott koncentrálódott, s így a határán, a gravitációs gödör szélén a szökési sebesség jóval nagyobb, mint a peremén.  Ahhoz, hogy valami onnan egyáltalán kaput nyithasson, és kiléphessen, a Nap magjának vehemens állapotára volt szükség, ami csak egyszer, a fúzió indulását követő instacioner állapotában, a gyors forgás miatti centrifugális, és elektromágneses erők egymásra hatása mellett, ferde irányban volt lehetséges.  Emiatt az Anonymus egy a többi gázbolygóétól alapvetően eltérő körülmények között, és paraméterekkel született. Tömege, hőmérséklete, sebessége, forgási periódusa is jóval nagyobb volt a többinél, iránya sem az aktuális ekliptikára mutatott!
Mindenesetre képes volt arra, hogy elferdítve a Nap forgástengelyét kilökje az Orion karból, és elindítsa táncát a galaxis fősíkja körül. (Napunk végül két csillagkar között állapodott meg, az meg valahová ferdén távozott. Nem akármilyen gázbolygóról (pl. barna törpéről) van tehát szó, és reméljük, hogy sose látjuk viszont. Miközben köszönetet mondhatunk neki, mert létrehozta az Oorth felhő minden művét, melyek nélkül oly nyugodtan élhetnénk.

Fentiek és az árapály vándorlási program alapján számos, a Naprendszer kezdetére vonatkozó számítás végezhető.
Az Anonymus 1 kezdő tömege Jupiternyi, sebessége 1000 km/s, hőmérséklete 15-20 MK, átmérője 20-30000 km lehetett.
Kezdeti térfoga, forgásperiódusa a Napban többszörösére nőt, hőmérséklete az adiabatikus tágulás miatt csökkent. Kilépve a Napból ismét csökkent a térfogata és a forgásperiódusa, lehűlése fokozódott. Nehéz anyag tartalma a Nap magjában felfokozódott, volt mit szétszórnia.

Sebessége végig alig változott: útja a magban 2-3 perc, a Napban 10-15 perc, a Plutó pályájáig, ahol a kondenzációja kezdődhetett néhány hónapig, az Oorth felhőig egy pár évig tarthatott. Az alatt bőven kiadhatta a haragját.
Most valahol a világűrben, talán a galaxis halójában bolyong.

 

13. 2017.10.02 A Jupiterről

Ha már az elképzelhetetlen, hogy valamely csillagból akár egyetlen épkézláb gázbolygó is kiszakadjon, akkor az még inkább, hogy hat egymás után. A napszél az  más, az jöhet akár folyamatosan. Jöhetnek a napkitörések is, amelyek azonban már inkább irányítottak, ám mégsem golyóbisként érkeznek. De hogy komplett égitestek, ahogyan Pallas Athéne teljes fegyverzetben kiugrott az atyja, Zeusz fejéből, hát ilyesmi csak a görög mesékben lehetséges.
Márpedig itt azt állítják, hogy bizony mindez megtörtént, mégpedig a saját Napunkkal. Hogy vannak olyan kritériumok, melyek megfelelő tömegük esetén biztosítják a kiszakadó égitest egyben maradását. Sőt, az előző beszámolok egyikében olyanról is szó esett (Anonymus -1), melyről mindeddig még hallani se lehetett!
Most viszont egy olyanról lesz szó, ami ugyan utolsónak indult, azonban elsőnek érkezett: a Jupiterről!

Róla pedig azt állítják, hogy ő a legidősebb mindközül! Miért, mert a legnagyobb? Nem, hanem az izotóp arányok alapján történt ilyen megállapítás! Azonban az izotóp arány kiszakadás esetén annak kezdőpontjától, idejétől és útjától függ, és köze sincs az indoklásban felsorolt, bizonyítatlan történésekhez! Ellenben a bolygók árapály- vándorlási programja szerint a Merkúr, ami a Jupiterből származtatható, a többinél sokkal későbbi és közelebbi indulását igazolja. Különben már a Vénuszhoz járna közel. Emellett a magon kívül, II. kozmikus sebességhez közelivel indult, 350-400 km/s sebességgel, kisebb hőmérséklettel, és forgásperiódussal. Eközben tágult, és forgásperiódusa is nőtt, azonban mikor kilépve fokozottan hűlni kezdett, légköre külső rétegeiben azonnal elkezdődött a vasatomok kialakulása, és kondenzálódása- Hamarosan vasban született a Merkúr, mindamellett jutott egy földméretű vastömeg a magjába is, ami a többi gázbolygónál nem jellemző. A Merkúrt a nagymamája (a Nap) azonnal leválasztotta, és most a szoknyájába kapaszkodva kering mindaddig, amíg utol nem éri annak USP kritérium pályája, és szét nem veti. Az is a nagyanyai majomszeretett jellemző példája, hogy forgásperiódusát megnövelte, fékezve forgását.

Útján lassulva és hűlve a Jupiter forgásperiódusa is fokozatosan csökkent, kezdve kihajítani víz, majd metánjég porontyait. Melyek azonban már több eszük lévén, körülötte álltak pályára. Így is többen megjárták, néhányan az USP-n szétrobbanva a gyűrűk martalékává váltak.
Jupiternek más kalandjai is adódtak útközben, pl. első dolga volt, hogy kikezdjen a már korábban ott keringő, ledér Vénusszal. Szándékosan közel hozzá, előtte haladt át, adva neki egy retrográd forgási löketet, és rásózva egy csomó póthaj-gázt. Csak képzeljük el ezt: a hatalmas Jupiter vagy fél óra alatt haladt el a Vénusz előtt, miközben az is közeledett hozzá. Ám az árapály erők még ezen túl is zaklatták szegény Vénuszt- nem ezt érdemelte!

A Földnek, Marsnak most nagyobb szerencséje volt, de hogy mi történt a kisbolygó ővben, azt még én se tudom. Mindenesetre lehet, hogy onnan hurcolta magával a Lagrange pontokon kerengő trójaiakat, és görögöket. Abba viszont szinte biztos vagyok, hogy a többi bolygóhoz, és holdhoz alig van köze!

 

14. 2017.10.03 A Naprendszer testeinek osztályba sorolásáról.

 A többi gázbolygó egymást követően, más feltételekkel (távolság, perdület, anyagösszetétel, és csökkenő sebességg) léptek ki-ők a Nap elsőszülött „gyemekei”, testvérek.
A belőlük kiszakadó szilárd bolygók, és a gázbolygók kisérő víz, és metánjég holdjai a Nap „unokái”
A róluk leváló holdak, kisbolygók (Hold, Phobos’Deimos, Charon) pedig a Nap dédunokáinak tekinthetők.
Az eddigiek mindegyike gömb alakú.
Mellettük azonban léteznek töredék testek, amorf alakú meteorok, üstökösök, porok, gázok- ezek részben szintén a gázbolygókból kondenzálódtak, vagy más folyamatok, ütközések, szétesések következtében jöhettek létre.
Ami a Naprendszer testjeinek újszerű, a keletkezés szerinti csoportosítására nyújt lehetőséget:
0. Nap- a Naprendszer központja
1. Elsődleges égitestek: a Napból kiszakadó gázbolygók (2db ismeretlen, 4 db ismert)
2. Másodlagos égitestek: az elsődlegesből származtatható szilárd bolygók, és holdak
3. Harmadlagos égitestek: a másodlagosból kiváló holdak

4. Törmelékek és alosztályaik
5. Porok, gázok és alosztályaik
6. Elemi részecskék és alosztályaik
7. Naprendszeren kivüli testek és alosztályaik (tranzit, itt maradó stb.)
8. Sötét anyagok és alosztályaik(?) Hipotetikus, vitatott

Előzőek szerint a 2006-os prágai konferencián leszavazott Plutó valójában a Földdel azonos kategóriájú másodlagos, a Hold és a Charon pedig harmadlagos égitestek.
Habár a kategóriáknak valójában nincs nagy jelentősége, azonban jellemzők a kialakult háttér - szemléletre. Korábban, a képlettanban már szó volt arról, hogy az elméleti fizika a legbonyolultabb problémák definícióit és matematikai kifejezését végtelenül leegyszerűsíteni törekszik. Mintha csak az Occam borotváját, vagy Nagy Sándor kardját próbálná követni, amivel a gordiuszi csomót kettévágta. Ami ugyan sikerült neki, de a probléma ma is megoldatlan, sőt-ismeretlen  is maradt.
A csillagászat szintén talált egy egyszerű kategórizálási elvet, ami azonban mégsem volt elég gömbölyű, „nem fért bele a nadrágba”. Így azután maradt az értetlenség, és az állandósuló viták, hogy valójában mi is a Plutó? Hát talán éppen a Naprendszer legelső szilárd bolygója, méltatlanul és hálátlanul törpévé minősítve vissza?
A továbbiakban a Szaturnusz holdjai példáján megvizsgálhatjuk, nogyan jöttek létre másod, és harmadlagos leszármazottjai.

15. 2017.10.04 A Szaturnusz, és származékos testei

A kiszakadásos elmélet logikája szerint a gázbolygók a Nap központjától egyre távolabb, kisebb sebességgel, hőmérséklettel, perdülettel, azonban növekvő tömeggel és forgási periódusidővel szakadtak ki. Igaz ez az utolsó előttiként induló Szaturnuszra is. A Napon belűl adiabatikusan tágult, és hűlt. Kilépve belőle 400-500 Km/s sebességgel, kb 6-8 perc alatt (ha lesz rá időm, pontosítom) térfogata, forgásperiódus ideje csökkent. A nehéz elemek a szélén felhőkéni gyülekezve kondenzálódhattak, semleges atomokká alakultak. Így minden feltétel megvolt ahhoz, hogy hamarosan valamely szilárd bolygó másodlagos tömegként leváljon a gázbolygóról, és mert még ahhoz közel volt, napkörüli pályára álljon!
Ha megpróbálnám nevesíteni, az a Földünk, vagy a Vénusz lehetett. Azonban az azonosításhoz nem az egyező, hanem éppen a hiányzó izotópokat keresném, melyeket a gázbolygó elveszített, mikor azok nagy része a másodlagos bolygóba lépett át!  Bár a Föld szülőbolygójaként inkább az Uránuszt gondolom, a továbbiakban a Szaturnuszhoz kötve tárgyalom- az igazság úgyis csak további elemzéssel lesz kideríthető, melyhez szükséges adatokkal, mérésekkel jelenleg nem rendelkezem.
A Föld és a Hold keletkezése.
A szülő bolygó vas, szilícium, stb. ionjai a lehűlése miatt egyre gyorsabban forgó légkörében felhőként gyülekeztek. Mikor ott a hőmérséklet annyira lehűlt, hogy a néhéz elemek ionjai semleges atomokká rendeződhettek, megszűnt a közöttük korábban fenálló taszító erő. Néhány hét útja után (a Föld estén 130-135 Mkm-en) a szűlő gázbolygó már annyira lehűlt, hogy az USP kritérium pálya elérte a felszínét, és kezdte leszakítani annak külső, nehéz elemeket is taralmazó rétegeit. Melyek már elérték a kondenzáció határát (vas~3000 K), s így valójában gázokkal elegy, már szedimentálódó olvadékot alkottak, amik különválva, egységes testként (Föld) a Nap körüli keringést választották. Miután  a még olvadék Föld tovább hűlt, forgásperiódusa is csökkent. Emiatt a saját USP kritérium pályája ugyanúgy „lehámozta” róla külső rétegeit, mint a szülő gázbolygólyáról a Földet. Ezekből született a Hold, nem pedig valamely hipotetikus Thea bolygóval történt szerencsés ütközésből. (Annyira pontos ütközés csak számítógépes szimulációként lehetséges…)
Ezt bizonyítja a Hold kisebb sűrűsége, és sok más ismert adat. Ezt bizonyítja a földkéreg törekedezettsége is.
A Szaturnusz további útja
A szilárd bolygóját elpotyogtatva a gázbolygó perdülete és sebessége is tovább csökkent. Lehetséges, hogy a kisbolygó őv testjeit részben ő hozta létre, vagy törte össze.

A Jupiter még nem állt az útjában. Elveszítve kinetikus energiáját, kb fél év múlva végül is ~1,4 Mkm- en állt pályára, ahonnan az árapály még kb. 50-100 mkm –t távolította. Pályára állva fokozatosan felseperte a gyéren elszórt porkorong maradékát, aminek alig van súlya a keletkezésében. Emellett elcsíphetett egy-két, korábbi gázbolygók által ottfelejtett szilárd testet is.
Végül azonban tovább hűlve és felpörögve még számos szilárd testet vetett ki magából, melyeket az árapály vett kezelésébe. 
A Szaturnusz „gyermekei”

Nyilvánvaló, hogy a szilárd után leghamarább a vízjég testek, majd pedig a metán tartalmúak kondenzálódhattak ki. Több közülük tartalmazza mindhármat, a vizet és a metánt folyékony és gőz halmazállapotban is.
Valamennyit érinti a Szaturnusz, sőt egymás árapálya is, aminek legkülönbözőbb példái ismertek.
Érdekes, hogy a Szaturnusz ROCHE (150000km) és az USP (120000-150000 km széles sáv) árapály kritérium pályái egymáshoz közel vannak. Így ezen a területen nagyon intenzívek, és összegződnek az árapály erőtani és energetikai hatásai. Itt következik be olvadásos törésük, amelyek a gyűrűk eloszlásában, árapálysüllyedésükben és távolodásukban játszanak szerepet.
Az USP pálya hatására alakulnak ki a gyűrűk közötti rések is.
Az égitestek egymásból történő osztódása  (kiszakadás) és árapály pálya, és egyéb változásai olyan tényezők, Melyek nélkül a Naprendszer kialakulása, fejlődése, jelenlegi állapota és jövője egyszerűen értelmezhetetlenek!

 

16. 2017.10.04  Összefoglalás

Csak ideiglenes összefoglalás, mert bár egy időre befejezem, de tudom, hogy amint lehet, folytatom. Hiszen eddig csak körvonalazhattam a Naprendszer keletkezésének problematikáját, ide-oda kapkodva, rendezetlenül, bizonyítások számítások és eredményeik nélkül. Ahogy valami épp eszembe jutott.
A lényeg, hogy valamely problémának nem csak egy, logikailag következetesen felépíthető megoldása lehet, amit mainstream tudományként minden módon támogatnak, amilyent a Naprendszer protoplanetáris porkorongból történő csomósodásának elmélete.
Hanem, hogy létezhetnek más, szintén konzekvens megoldások, melyek sok tekintetben közelebb is állnak a valósághoz.
Amilyen a Naprendszernek a Napból kiszakadó gázbolygók útján kondenzálódó szilárd testek keletkezése, majd azt követő árapály okozta pálya és egyéb változásaiknak itt bemutatott elmélete.
Aminek minden lépése a dolgok logikája szerint lehetséges, sőt el is várható, ahogyan pl. a mindeddig ismeretlen két gázbolygó óriás (Anonymus 1;2) létezésének szükségszerűsége is.
Melyek nélkül a Kuiper őv, az Oorth felhő, de még olyan távoli bolygók létrejötte sem magyarázható, mint pl. a Szedna? És ki válaszol arra a kérdésre, hogyan csomósodhattak a félkilós amorf vas, és kőzet meteoritok?
Kutatói körökben szárnyal egy ironikus mondóka (én is voltam kutató…), „hogyha egy kísérlet sikerül, azt jobb nem megismételni”. Természetesen ez  csak tréfa. De mi van, ha mégis megvalósul? Ha a lehetetlen mainstream tudományos elméletet, ahelyett hogy elemeznék, minden módon, bevetve képtelenebbnél- képtelenebb ötleteket próbálják ehetővé változtatni? Mint pl. a gázbolygók ping- pong lökdösődése milliárd kilométerekre, vagy a Thea kisbolygó pontos ütközése? Ám a csúcs nálam jelenleg a sötét anyag, amivel az unalmas árapály-energetikát próbálják felturbózni. Van egy határ, amit egy mérnöki képzettségű ember már nem képes tolerálni- és elkezd maga is gondolkodni. (Kicsi az esély, de fennáll, hogy valami az eszébe is jut...:-)

 

17. 2017.10.07 A kései bombázásról

Mint sejtettem, folytatni fogom a kritikai gondolataimat, melyekre a jelenlegi asztrofizika rengeteg, kihagyhatatlan lehetőséget biztosít.
A jelenlegi téma a bolygók kései heves bombázása. Idézet a WIKI-ből:

„Kései Heves Bombázás (Late Heavy Bombardment – LHB) 4,1 milliárd évvel ezelőtt kezdődött, és 3,8 milliárd évvel ezelőtt ért véget. Elsősorban a belső bolygókat (Merkúr, Vénusz, Föld, Mars) és azok holdjait érintette. Ezen időszakban számtalan kisbolygó, meteor és üstökös ütközött a belső bolygókkal, többek között a Földünkkel is. Ennek a bombázásnak a nyomai láthatóak mind a mai napig a Hold felszínén.

A kiváltó ok – a legelfogadottabb elmélet szerint – a külső nagybolygók, elsősorban a Jupiter pályamódosulása volt. Amikor a pályamódosulás elkezdődött, megborult a gravitációs egyensúly, és a Naprendszer instabillá vált. A gravitációs tér megváltozásának köszönhetően temérdek mennyiségű aszteroida és üstökös pályája szintén módosult, és útvonalaik keresztezték a belső bolygók pályáit.”
Szóval a Jupiter váratlan és rosszindulatú pályamódosításba kezdett (az árapály program szerint akkor szakadhatott ki a Napból, a Merkúr lemaradása ezt bizonyítja…). Tagadhatatlan, hogy ilyesmi okozhatta az aszteroidák pályáinak módosulását, bár a Kuiper őv, és az Oorth felhő meglehetősen távol van, és a néhány idetévedt üstökös meg minden további nélkül is ütközhetett. Amúgy gyakran írják, hogy éppen a Jupiter véd minket tőlük meg.  Most meg kiderül, hogy pont ő csibészkedett?
Azonban más problémák is vannak. A Hold például kötött forgású. Akkor miért pont a Föld által kezdetben (közelebb) fokozottan védett oldala tipródott meg jobban? Hasonlóan mit keresnek a Marson a hatalmas mélyedések, és a kőhalom? Mint jeleztük, a Merkúr meg pont akkor született, s így lehettek sérülései más okból. Tagadhatatlan, hogy felületüket tarkítkják becsapódási kráterek is, azonban valamennyiük ilyen?


Kezdjük a Holddal. Ami az elmélet szerint olvadék állapotban szakadt le a Föld felszínéből, túlment az aktuális Roche és USP kritérium pályákon, és az árapállyal szépen, lassan távolodott. Születése melléktermékeként milliárdnyi kisebb nagyobb szilárd test állt pályára közte és a Föld közüött, de távolabb is, amelyeket az árapály szintén távolított. Kb. 400 M év alatt a kötött forgású Hold USP-je magához vonzotta, a Földdé meg taszította őket. Így nem volt más lehetőségük, becsapódtak a Hold innenső felszínébe.
Az se kizárt, hogy néhány kisebb darab Tunguz meteorit formában ma is becsapódik, azonos anyagösszetétellel.
Katasztrófa idézte elő a Mars felszíni visszásságait is, amikor a Phobosz’Deimos kisholdját az USP okozta melegedése felrobbantotta.
Vagyis ezt a kérdést is célszerű a jelenlegi sommás válasznál árnyaltabban kezelni.

 

Bevezetés

Kedves Olvasó

 Üdvözlöm Önt a honlapon, remélve, hogy annak valamely fejezete felkelti majd az érdeklődését.

Témaköreit a tudatosan létező világ ezerarcú megnyilvánulásai- művészettörténet, történelem, matematika, csillagászat, áramlástan, gazdaság- képezik, amelyeket kivülálló, "mérnöki szemlélettel" vizsgálva egyedi következtetésekre jutottam. Sajnos olyanokra, hogy magam is azt szeretném, bár ne lenne igazam! 

Mert a gondolat,  hogy a Föld nem valamiféle "porkorongból" csomósodott, hanem a Napból kiszakadó gázbolygók gyors útja során, azok atmoszférájában kondenzálódott ki, számomra könnyen elfogadható, másképpen nem is történhetett...

Vagy hogy a Holdat sem egy Mars nagyságú, tévelygő bolygó robbantotta ki belőle, hanem szülő gázbolygójukból (talán az Uránuszból?) még együtt kondenzálódtak ki, és felpörögve váltak szét, ahogyan sok más bolygó- hold páros-: a Plutó- Charon, Mars- Phobosz'Deimos is keletkezhetett?

Azt pedig, hogy ezeket az égitesteket (ahogyan az összes többit is) az árapály- az Univerzum legáltalánosabb, kezdettől fogva működő rendező elve mozgatja (távolítja, közelíti, forgatja), szintén magamnak kellett bizonyítanom. Jelenleg ugyanis a kapcsolódó jelenségekre (Hubble törvény, a galaxisok peremcsillagainak rotációja, stb.) meglehetősen rejtélyes, mondhatni már- már misztikus magyarázatok vannak (sötét anyagok, energiák). Amelyek kétségkivül jobban megmozgathatják az emberi fantáziát, s így talán sokak számára elfogadhatóbbak,  mint az általam említett "általános árapály", ami viszont teszi a dolgát nélkülük is. (A Hubble törvény általános árapállyal való kapcsolatának bizonyítása egy készülő könyvből kiemelt fejezetként olvasható).

Ám hogy az "egyszer- egy" sem úgy igaz, ahogyan gyermekkoromban skandálnom kellett, az már a saját tűrőképességemet is meghaladja! (Mert legalább a matematika maradjon meg olyan "logikusnak", ahogyan azt valaha a piacon kitalálták!) 

Miközben pedig ezzel foglalkozom, szinte lenyűgöz az általam korábban ismertnek vélt, és elfogadott világ mássága, a bennünk tükrözódő "valóság" torzítottsága!  Hogy nemcsak az, amit eddig magam is ismeretlennek gondoltam, hanem az is, amit másoktól már elfogadtam- méltó újragondolásra! Hogy a világot én, vagy bárki más is újra felfedezheti, mert lehetséges, sőt talán mert kell? Hiszen ma már bármerre tekintek, bármit veszek vizsgálatom tárgyául, alig található olyan ismeret, amely megfelelne a tapasztalataimnak! Hogyan lehetséges ez, hogyan nem vettem eddig észre én, de főképpen az, hogy más sem?

Miféle probléma ez, kinek a hibája? Talán éppen az a cél, hogy az ember a valóságot ne változtassa, hanem hogy inkább torzítsa?

Sietősen, kapkodva, egyik témáról a másikra "ugorva" próbálok adni magamnak, vagy kapni választ másoktól.  

Így kedves Olvasó nem meglepő, hogy ahogyan mondani szokás- "a dolgok fokozódnak". Mert miközben mások hibáit és befejezetlenségét próbálom feltárni, megmutatni, tudom, hogy sajnos magam is hibázok, és hagyok dolgokat befejezetlenül!

Például feltüntettem a tématérképen olyan témákat is, amelyeket úgy gondoltam, sikerülhet gyorsan kidolgoznom még! Aminek azonban már csak kevés valószínűségét látom, mégsem szeretném törölni azokat a felsorolásból. Talán egyszer kedvet kap rá valaki más?

Mert honlapnak azt a célt is szántam, hogy megmutassam: Emberként az Emberközösségnek, mint felsőbb szintű tudati egységnek lettünk a tagjai.  Mostantól lehetőségünk van arra, hogy problémákat vessünk fel, és próbálkozzunk együtt azok megoldásával. Így sokkal nagyobb eredményeket elérhetünk, mint amit egyetlen, a "legnagyobb tudós" különállóan valaha is elérhetne.

 

Forrai György

mérnök

 

Figyelem!

A korábban ajánlott fórum lehetőség megszűnik, érdeklődés esetén a szerzővel való kapcsolatfelvétel ajánlható.