2.1.2 Kötet: Hubble törvény- mint az általános árapály következménye

Ez a kézirat a szerző tulajdona, kizárólag olvasásra, és hivatkozásra szolgál. Másolása, és hasznosítása nem engedélyezett.
Nyitott kutatási jegyzőkönyvként a vizsgálat során még változhat, így alkalmazása nem javasolt.

 

 

Rövid kivonat:

Ez a kézirat egy tervezett könyv fejezeteként elsődlegesen az árapály, és a Hubble törvény tárgykörök kapcsolatáról szól.

Az 1.fejezet megállapítja, és bizonyítja, hogy a Hubble törvény nem az univerzum tömegével, hipotetikus "sötét anyagával", hanem egészének és részeinek forgási és keringési impulzusmomentumai átrendeződésével, energia disszipációjával kapcsolatos árapály jelenség, továbbá hogy a Hubble állandó nem valamely általános, hanem különböző tényezőkből származtatott fizikai együttható.

Megmutatja, és példákkal is igazolja, hogy a Hubble törvény, csakúgy mint maga az árapály, az univerzum minden testjére, függetlenül méretétől és tömegétől, a keringési hierarchiában elfoglalt helyétől érvényes.

Ebből kiindulva az univerzum egészére és testjeire vonatkozó számszerű vizsgálatokat is bemutat.

A kézirat végén a készülő könyvről szóló információk is láthatók: annak összefoglalója (2.fejezet), és tartalomjegyzéke (3.fejezet), hogy a tisztelt Olvasó képet nyerhessen a kézirat környezetéről, amelybe illeszkedik.

 

Tartalomjegyzék  

Bevezetés

1.fejezet Az általános árapály és a Hubble törvény kapcsolata

2. fejezet A tervezett könyv Összefoglalása

3. fejezet A tervezett könyv tartalomjegyzéke.

 

VALÓSÁGOS TESTEK GRAVITÁCIÓJA  (AZ ÁRAPÁLY ENERGETIKAI ELMÉLETE)

A HUBBLE TÖRVÉNY

 Szerzői jogok: Minden jog szerzőnek fenntartva! Részleteiben sem másolható, és nem adható ki!


Bevezetés

Tisztelt Olvasó! Ez a kézirat szemelvényként a szerző előkészületben lévő könyvének egy fejezetét tartalmazza.

A könyv tárgya az elméleti fizika és csillagászat: főképpen az árapály jelenségek. Az itt bemutatott, a Hubble törvényről szóló fejezete azt szándékozik bizonyítani, hogy sem az "ősrobbanás" keletkezési elmélet, sem a hipotetikus "sötét anyagok" feltételezése nem adhatnak választ arra a jelenségre, ami pedig az árapállyal a klasszikus fizika keretében könnyűszerrel megmutatható:

1. A HUBBLE TÖRVÉNY AZ UNIVERZUM ÉS AZ ÉGITESTEK FORGÁSI ÉS KERINGÉSI IMPULZUSMOMENTUMAINAK  ÁRAPÁLY MIATTI ÁTRENDEZŐDÉSÉBŐL SZÁRMAZTATHATÓ, AMELY AZOK ZUHANÁSÁT ÉS TÁVOLODÁSÁT EGYARÁNT OKOZHATJA

2. A HUBBLE ÁLLANDÓ NEM ÁLTALÁNOS, HANEM FIZIKAI JELLEMZŐKBŐL SZÁMÍTHATÓ, EGYEDI FIZIKAI EGYÜTTHATÓ"

 

Következésképpen az említett "sötét anyagok" hozzájárulása ehhez a jelenséghez csupán feltételezés, ami azonban bizonyíthatóan csak még mélyebb sötétségbe vezet.

 

Mint ahogyan a legtöbb csillagászati jelenség sem magyarázható meg az árapály megkerülésével (kifejezőbben talán "általános árapály"?).

Mert sok minden, ami a modern fizikai kutatások alapján nemcsak a tisztelt Olvasó, de beláthatóan a kutatók számára is érthetetlen, ma már esetleg a klasszikus fizika keretében is megmagyarázható lenne, ha visszanézve annak új, nem lezárt útjait keresnék?

A könyv összefoglalójában kivonatosan ismertetett eredmények igazolják ezt!

A könyv, amelynek tartalomjegyzéke azért került itt bemutatásra, hogy a tisztelt Olvasó is képet nyerhessen arról, hogy milyen témák lettek érintve benne- egységes egészet alkot. Emiatt belőle pusztán a Hubble törvény kiszakítása nem túl szerencsés, mert több hivatkozása (pl. USP pálya kritérium) annak más fejezeteiben került kifejtésre, illetve más internetes forrásban szerepel. Ugyanakkor mégis ez volt a legalkalmasabb témakör arra, hogy röviden bemutassa azokat a jelentős változásokat, amelyeket a csillagászatban és a fizikában is az árapály jelenleginél általánosabb szemlélete ígér.

Szerző végül megköszöni, ha a tisztelt Olvasó megismerkedik a tartalommal, és ahhoz hozzá szól. 


1.fejezet Az általános árapály és a Hubble törvény kapcsolata

(Fejezetcímeinek számozása a könyv tartalomjegyzékét követi)
 

17.1 fejezet: A Hubble törvény és az árapály

A Hubble törvény szerint a távoli galaxisok és keringési alrendszereik a távolságukkal arányos sebességgel távolodnak a Földtől.

Amelynek legfontosabb bizonyítéka a távoli csillagok vöröseltolódása. Például a „cefeidáké”, amelyek távolsága a fényességük változása alapján jól becsülhető.

A megismert jelenségből logikusan az is következhetne, hogy minden más égi objektum általában így viselkedik- vagyis hogy maga az univerzum is tágul!

Nem érdektelen tehát, hogy ez a tágulás valóban létezik, ha pedig igen- mely okból jön létre, meddig tarthat, megállhat- sőt megfordulhat e?

Ezekre a kérdésekre a leginkább elfogadott "ősrobbanás" keletkezés- elmélet keretében próbálnak választ adni. A gyakran hangoztatott álláspont szerint az univerzum gyorsulóan tágul, és emiatt lassan szétoszlik. Aminek oka valamely hipotetikus „sötét anyagban” kereshető, amelynek megtalálása a csillagászat egyik legfontosabb célkitűzése. (az "anyag" kifejezés ez esetben a tömegvonzására utal...)

A hivatkozott elmélet, amely olyan feltételezésből indul ki, hogy világunk a semmiből keletkezett, és majd abban fog szétoszlani, lehetséges, hogy a képzetlen olvasó számára is elképzelhető. Ám elfogadnia azt, ami a tapasztalatainak- hogy minden valamely teremtő- alkotó tudat által, valamiből, és valamiért jön létre- oly mértékben ellentmond, bizonyára nem könnyű!

Ezért a továbbiakban próbálkozás történik egy olyan elmélet létrehozására, amely hitelesebb bizonyítása révén remélhetőleg könnyebben elfogadható.

 

17.1.2 A Hubble törvény felírása

A Hubble törvény a jelenlegi formájában valójában csak az univerzum távoli objektumainak sebességére értelmezhető. Hiszen a Földhöz közeli objektumok, bolygók periodikusan közelednek- távolodnak egymástól. Sőt, maga a Naprendszer is ki van téve más csillagok közelítésének.

Korábban a távoli objektumok jellemző távolodási sebességének számításához paraméterként valamely időállandót (Hubble, τ=24E+9 év) vettek alapul.

v = d/τ

km/s

 

1. /

 

Jelenleg az idő reciprok értékét tekintik annak, amelyre kezdetben igen nagy értékeket adtak meg (H=500 km/s/Mpc).

v = d*H

km/s

 

2. /

 

Különféle mérések alapján azonban még ma is csak eltérő, kis pontosságú értékek adódnak. Jelenleg a H=74,2+/-3,6 km/s/Mpc érték az elfogadott, amelynek így is mindössze három értékes jegye van. A Földet az univerzum központjába képzelve ez esetben a legtávolabbi galaxisokra vmax=311822 km/s, vagyis a fényénél nagyobb távolodási sebesség adódna!

Az elképzelés, hogy az univerzumunk gyorsulóan tágul valamely sötét anyagok miatt, és hogy a Hubble arányossági szám fizikai állandó, meglehetősen korlátozott pontosságú és hatályú mérésekből  adódik, s így kellően nem megalapozott.

Azonban a Hubble törvény kozmológiai szempontból elvitathatatlan jelentőségű, emiatt fizikai hátterének meghatározása további vizsgálódások tárgyát kell, hogy képezze.

Néhány fő szabály tekintetében általában egyetértés van:

1. A Hubble törvény a távoli, gravitációsan kötött rendszerekre (csillagokra, galaxisokra?) általános érvényű, viszont a közeli, "nem kötött" rendszerekre (Naprendszerre, Tejútra stb.) nem értelmezhető.

Ez a feltétel önmagában is rámutat a jelenlegi elméleti csillagászat és fizika egy gyenge pontjára: vagyis arra- hogy létezhetnek gravitációsan kötött, időben nem változó rendszerek! Az árapály energetika- vagyis az égitestek zuhanása vagy távolodása ugyanis, amit ez a feltételezés láthatóan ignorál, minden valóságos test- a holdak, bolygók, csillagrendszerek között fennáll. Így valamiféle Hubble törvénynek rájuk is kellene vonatkoznia! Sőt- ugyanazon törvény kellene, hogy mindannyiukra vonatkozzon!

A Hubble törvény tehát elvileg minden testre általánosan kiterjeszthető kell, hogy legyen! Pontosan ahogyan az árapály törvény is, amelyből a dolgozat tézise szerint eredeztethető!

2. A távolság- sebesség függvény lineáris, az arányossági szám pedig fizikai alapállandó!

Ez a feltételezés viszont egyes távoli csillagok vizsgálata útján nyert eredményeken kívül úgyszintén nincs semmivel megalapozva. Az égitestek távolsága ugyanis nem határozható meg olyan pontossággal, hogy az eltérések biztosan kimutathatók legyenek. Lehetséges, hogy egy olyan függvényről van szó, amely nagy távolságokban közelítően lineáris, a közeli objektumoknál viszont változó?

Az viszont a továbbiakban bizonyítható, hogy a Hubble állandó valójában az univerzum testjei keringési és forgási impulzus- momentumainak árapály miatti átrendeződését tükrözi, amely változó értelmű lehet! Jelenleg ugyanis jellemzően az égitestek saját forgási impulzus- momentumai alakulnak át alrendszereik keringési impulzus- momentumává, ami a távolodásukat eredményezi. Kezdetben ez a folyamat még intenzívebb volt, idővel azonban tartalékait kimerítve stabilizálódhat, sőt- meg is fordulhat!

A következő táblázatban (szokatlan módon) nem galaxisok, hanem a Naprendszer néhány kiválasztott égitestének számított (vagy mért) árapály távolodási sebességét (v) összehasonlítása történt a távoli csillagokra vonatkozó Hubble összefüggés (vHubble) szerintivel, eltéréseik meghatározása céljából.

A táblázat egy, a Naprendszer és a Föld- Hold árapály távolodás számító program eredményei alapján készült, azok kezdeti és végállapotát hasonlítva össze ~4,6 Mrd év időtartamban.

Az összehasonlításból jól láthatók az árapály távolítási hatásának tendenciái a feltételezett kezdőtávolság függvényében.

 

1. táblázat: Hubble törvény, távolodás a Naptól, és a Földtől

Megne-vezés

Tömeg

 

Pálya

kezdő

Pálya

most

Távolodás

 

Távolság most

vNap

 

VFöld

 

vHubble

 

v /vhubble

arány

 

kg

km

km

km

Mpc

m/év

m/év

(m/év)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Föld

5,97E+24

1,36E+08

1,50E+08

1,40E+07

0,98E-14

2,1

0,0

0,0

-

Jupiter

1,90E+27

7,42E+08

7,78E+08

3,60E+07

2,54E-14

7,9

5,8

47,6

0,126

Szaturnusz

5,69E+26

1,36E+09

1,43E+09

6,84E+07

4,64E-14

14,3

12,3

97,1

0,129

Uránusz

8,69E+25

2,74E+09

2,87E+09

1,34E+08

9,31E-14

28,6

26,6

206,0

0,130

Neptunus

1,02E+26

4,30E+09

4,50E+09

2,07E+08

1,46E-13

44,8

42,8

330,0

0,130

Plútó

1,32E+22

5,64E+09

5,91E+09

2,77E+08

1,92E-13

58,9

56,9

437,0

0,137

Hold -Föld

 

 

3,84E+05

 

1,24E-14

 

0,04

0,029

1,37

 

A táblázat 3. oszlopában a bolygók felvett kezdő pályája, a 6. oszlopában a Naptól történt távolodásuk látható.

A 7. oszlop a bolygóknak a Naptól, a 8. pedig a Földtől való, számított (mért) távolodási sebességét mutatja az utolsó 100 Mév átlagaként. Mint látható, értékük a távolsággal nem csökkent, hanem növekedett!

Abban bizonyára nincs semmi meglepő, hogy a Föld a Naptól való árapály távolodási sebessége ~2,1 m/év-re adódott, hiszen a Hold mért távolodási sebessége a Földtől ~40 mm/év.

Az viszont váratlan, hogy a Pluto rendszer távolodása még sokkal nagyobb, 58,9 m/év sebességű!

Természetesen a bolygók egymás közötti átlagos távolsága is nő, pontosan úgy, ahogyan a kozmológia állítása szerint a galaxisoké, csakhogy éppenséggel nem valamiféle sötét tömegek, hanem az általános árapály miatt!

Összehasonlítás céljából a 9. oszlopban kiszámítottuk a Hubble állandóval is az éves távolodási sebességet, amely lineárisan változott a távolsággal. Majd kiszámítottuk kettőjük arányát (10. oszlop), ami meglepően jó egyezést mutatott. A Hubble állandóval számított érték ugyanis csupán kevesebb, mint egy nagyságrenddel volt nagyobb, és ez a különbség is a távolsággal csökkent.

A Föld- Hold relációban az eltérés még kisebbre adódott (37%). Mindez arra utal, hogy a Hubble törvény a közeli objektumokra szintén értelmezhető. Ezért meg kell keresni a módját annak, hogy ez az általános kapcsolat megmutatható legyen.

 

17.1.3 A Hubble törvény levezetése

A Hubble törvény általános érvényessége, az univerzum objektumainak egymástól való árapály távolodása (más szituációban közeledése) a fentiek alapján megalapozható. Ez a tágulás azonban nem azonos az univerzuméval, ahogyan arról most általában vélekednek!

Amelynek okait ma még csak találgatják, különféle magyarázatokat adva rá (pl. sötét anyagok…).

Ugyanakkor a dolgozat szerint a jelenség kapcsolata az árapállyal nyilvánvaló. Mert az univerzum forgási és keringési impulzus- momentumainak tapasztalható átrendeződése annak önszerveződésével, térfoglalásával járó természetes folyamat. Amelynek okai (következményei) önmagának és részeinek forgási impulzus csökkenése, és a keringési impulzusuk növekedése.

Vajon lehetséges ezt elméleti úton is bizonyítani? Hiszen közismert, hogy adott „d” távolságban az árapály potenciál (Wd), és a tömegvonzási gyorsulásvektor (Ad) aránya mindig a tömegvonzásnak adna előnyt!

Wd/ Ad = Ro^2/d

m

 

3. /

 

Ahol Ro^2 állandó, s így ez az arány a d távolsággal csökkenne.

Azonban valójában nem ezt a különböző fizikai mennyiségekből (potenciál, és gyorsulás) képzett arányt, hanem a kétféle hatás azonos, energetikai viszonyátkell vizsgálni!

Tekintsük az univerzum valamely gömb alakú, központi (M…kg) „vonatkoztatási terét”, amelynek pontosan a peremén (a felszínén) található távoli objektum (m… kg) árapályát vizsgáljuk. Így minden, a gömbben található test tömege, és azok árapálya figyelembe vehető, pontosan úgy, ahogyan valamely, a föld felületén lévő tömegével is megtehető.

 

Ebből a feltételből egy olyan előny származik, hogy a központi égitest sugara (Ro) és távolságuk (d) azonosnak (Ro= d) vehetők fel!

 

Ugyanakkor a világegyetem mindeddig sokat vitatott strukturája vonatkozásában is egy fontos alapfelvetés bontakozhat ki. Mégpedig, hogy az univerzumunk központos szerkezetü- központi és külső régiói definiálhatók! Ugyanis csak ilyen esetben feltételezhető első közelítésként egy olyan, legalább rétegenként közelítőleg homogén sűrüségeloszlású gömbi alakzata, amely külső rétegeinek vonzása a belső, vagy a réteghatáron fekvő pontjain kiegyenlítődik.

Ez esetben a távoli objektum távolodása során a tömegvonzás ellen végzett munka (Δτ) a távolság növekményével (Δd) arányos:

ET= (G*m/d^2)*M*Δd

km/s

 

4. /

 

Az árapály munkája (EÁ) viszont az adott feltételek között mással: az eltelt idővel (Δτ) arányos!

EÁ= k*(G*m*R^2/d^3)*M*Φ*Δω*Δτ

km/s

 

5. /

 

Azonosságuk esetén az arányuk:

ET /EÁ= 1= Δd /Δτ /[k*(R/d)^2 *Φ*Δω*d]

km/s

 

6. /

 

Vegyük észre, hogy a távolság növekmény és az idő aránya éppen a keresett pillanatnyi távolodási sebességgel azonos!

vd=Δd /Δτ= k*sinβ^2*Φ*Δω*d=H*d

km/s

 

7. /

 

Vagyis hogy az egyenlet pontosan abban a „d”- vel arányos formában adódott, ahogyan a Hubble törvény is!

 

Amiből maga a Hubble állandó:

H = k*sinβ^2*Φ*Δω

1/s

 

8. /

 

Az univerzum távoli objektumaira mérések alapján jelenleg érvényes:

Huniv =74200 m/s/ Mpc =2,41E-18 (m/s)/m

 

Közelítsük most a H állandó értékét különböző d távolságokra (univerzum, Naprendszer), behelyettesítve az adatokat!

 

a./ sinβ^2 =(R/d)^2 a távoli égitest közepéből a központi felé indított szög szinusza.

Ami a Naprendszer viszonylatában a Nap sugarának, és a bolygók távolságának az aránya.

Az univerzum távoli vidékein viszont, ahol β→ 90o, az egységhez közelít (sinβ~1)!

 

b./ A „k” tényező főképpen geometriai arányokból, formatényezőkből, a tömeg és a sebességeloszlásból adódik. Adott szituációban a tehetetlenségi nyomaték tényezővel közelíthető. Azonban nem azonos azzal, mert a központi égitest körül d sugárral befoglalt teljes gömbi „vonatkoztatási térfogat” tömegeloszlását fejezi ki.

- Ha csupán egy nagy tömegű központi, és egy kisebb távoli égitest vonatkozásában vizsgáljuk (pld. a Föld, és a Hold között), értéke a nullához közelít!

- k=2/5 egy olyan a szituációban, amikor a távoli égitest éppen valamely homogén tömegeloszlású, gömb alakú vonatkoztatási tér szélén van- akkor a gömbi tehetetlenségi nyomaték tényezőt közelíti. Munkahipotézisként ilyennek feltételeztük az univerzum távoli régióiban elhelyezkedő objektumokét (k~0,4).

- k<2/5→0; Ha a vonatkoztatási tér a középpontban sokkal nagyobb sűrűségű, akkor a k tényező csökken. Naprendszeri viszonylatban a két objektum között k>0,001 nagyságrend adódott.

- k>2/5→1; Ha a vonatkoztatási tér a peremén nagyobb a sűrűség (fordított szedimentáció), a k tényező növekedhet is. Ami érdekes lehet akkor, ha az eseményhorizonthoz tömeget is rendelünk.

A „k” tényező eképpen az univerzum szedimentációjára, tömeg és sebesség eloszlására jellemző. Az univerzum ugyanis az USP (Univerzális Stacioner távolságú (magasságú) Pálya) távolságától függően rendezi a tömegeinek árapály távolodása irányát, és folyamatát.

c./ A dolgozat szerint valamely keringési rendszer  Φ árapály csatolási tényezője a legnagyobb értékű alrendszeréhez mérhető, pontosabban annál kisebb.

A csillagrendszerekből álló univerzum árapály csillapítási tényezője ezért vélhetően a fekete- lyuk objektumokra vonatkozó értékkel közelíthető (Φ~01..0,9<1,0).

Magukban a csillagrendszerekben viszont a központi csillagé és a gázbolygóké a legnagyobb érték (a Naprendszerben ) Φ~1E-5…-6).

 

d. A forgási szögsebesség- különbségre általában tehető olyan egyszerűsítés, hogy az a központi tömeg forgási szögsebességével azonos (Δω=), mivel a keringési szögsebesség többnyire sokkal kisebb.

 

Fentiek alapján meghatározható az árapály csatolási tényező az univerzum egészére, vagy távoli és közeli alrendszereire, beleértve a Naprendszert is.

 

17.1.4 Az univerzum távoli régióinak Hubble állandója

Szélsőséges állapotként feltételezhető, hogy az univerzum eseményhorizontjánál a körsebesség és a távolodási sebesség egyaránt a fényét (C) közelítik. Akkor az univerzum forgási szögsebessége:

ω=C/d = 2,997E+8/1,3E+26= 2,31E-17

-

 

9. /

 

Vagyis ha azt feltételeznénk, hogy univerzumunk egy valamely nagyobb „Világmindenség” (multiverzum) keringési alrendszereként valamely saját tengely(ek) körül is forog, akkor annak kezdeti forgás periódus ideje 8,61 Mrd évnek felelne meg. Ez azt jelentené, hogy már megtörténhetett egy ilyen körbefordulás, aminek eredményeképpen forgási sebessége lecsökkent, ő maga pedig tágulhatott.

Fentiekből az univerzum kezdeti Hubble állandója, homogén sűrűségét (k~0,4), sin β~0,9 és Φ~0,9 árapály csatolási tényezőjét feltételezve:

Huniv = 0,4*0,9^2*0,9*2,31E-17 =6,74E-18

1/s

 

10. /

 

Ami 2,8-szor nagyobb, mint a jelenleg mért értéke (2,41E-18). Vagyis ha eltekintünk a „k”, és a „Φ tényezők számottevő változásától, akkor lényegében az első körülfordulása során, tágulása miatt a mi univerzumunk forgási szögsebessége lecsökkent, forgásperiódusa pedig 24,1 Mrd évre nőtt. Ami megegyezik a korábban hivatkozott időállandóval!

Univerzumunk sugara, tágulási és a körsebessége tehát jelenleg már nem azonosak a kezdetivel, a forgási szögsebessége is már csak a harmada a fény sebességének. Ugyanakkor mindez jó nagyságrendi egybeesést igazol egy olyan kezdeti állapothoz, amikor az még a fényéhez közeli forgássebességű volt, és csak egy még átfogóbb árapály jelenség miatt, amelyet belső részei, és a feltételezett párhuzamos univerzumok okozhattak- lelassult!

Ha viszont az univerzum forgássebessége lecsökkent, akkor a sugara meg kellett, hogy növekedjen!

d’= d (ωj/ωk)^0,5= 13,7*3,45^0,5=22,9

Mrd.fényév

 

11. /

 

Vajon lehetséges e, hogy univerzumunk valóságos sugara 67%-al nagyobb legyen, mint amennyit megismerhetünk belőle? A válasz az, hogy egy olyan univerzum keletkezési elméletben, amelyben a tömegek nem az ősrobbanás elmélet szerint egyetlen szinguláris pontból keletkeztek, lehetnek a megismerhetősége határain túl lévő részei is.

A párhuzamos univerzumok kollapszus útján történő keletkezés elmélete például (amelyet a szerző „Little- Bang” néven is említ), erre lehetőséget ad.

Az eddigi adatokból az univerzumunk további fontos paraméterei becsülhetők:

Kiszámolható például a kezdeti forgási impulzusmomentuma:

(Súlyos tömege: 1,75E+53 kg)

Lf=M*Ro^2*ω/5= 2,71E+88

kg*m^2/s

 

12. /

 

Kezdeti forgási energiája:

Lf=M*Ro^2*ω^2/5= 6,28E+71

Joule

 

13. /

(Az alrendszerek forgási impulzusmomentuma és energiája elhanyagolható).

Érdeklődésre tarthat számot az univerzumunk USP kritérium távolsága is.

dUSP= (G*M/ωR^2)^(1/3)= 5,52E+25= 5,8 Mrd fényév.

m

 

14. /

 Ami azt jelenti, hogy ez a kritérium az univerzum számított „valós”, nagyobb sugarának közelítőleg a negyedénél van, így csak az a régiója tágulhat, ami azon kívül van!

Egyébként a d távolság  mindeddig a központi égitest középétől lett számítva. Valójában azonban az USP távolság is szerepet játszik, amely igen gyakran, nagy távolságok esetén elhanyagolható.

Emellett a fenti számítások egy olyan szélsőséges esetet vettek alapul, amikor a kezdeti állapot elérhette a fény sebességét. Valójában annál csak kisebb lehetett. Emiatt az univerzum forgása sem lassulhatott, sugara pedig nem növekedhetett a számított mértékben.

Számos más tényező, például a fényzárt (fekete lyuk) univerzumok Schwarzschild sugarának tömegfüggése, és a feltételezett párhuzamos univerzumokkal kialakult tömeg és energiacsere, töltésátalakulások sem lettek még figyelembe véve.

Azonban az eredmények által így is fontos, az univerzum(ok) forgási és keringési impulzus momentumainak átrendeződéséről, azok hatásáról szóló következtetések tehetők.

Mert az univerzumok fejlődése lényegesen sokrétűbb, mint ahogyan azt a csupán magfizikai hipotézisekkel megalapozott ősrobbanás elmélet láttatni próbálkozik.

17.1.5 A közeli objektumok Hubble állandója (Naprendszer).

Paradoxálisnak tűnhet, hogy az univerzum Hubble állandója néhány feltétel (pld. homogenitás) elfogadása esetén egyszerűbben meghatározható, mint a közeli égitesteké.

Mi okozhatja azonban, hogy az univerzumon belüli, kisebb távolságokon, például a Naprendszer objektumai közötta táblázatban bemutatott, kisebb Hubble állandók jelenleg nem számíthatók?

A levezett képletekben szerepelnek azok a tényezők, amelyek segítségével ez a kérdés megválaszolható. Amelyekből látható, hogy a Hubble állandó valójában nem univerzális, hanem  csak egy együttható, amely minden vizsgálati relációban külön számítandó.

A H együttható meghatározására szolgáló képletben szereplő tényezők legtöbbje (sinβ; Φ; ω) viszonylag pontosan megismerhető. Egyedül a k tényezőre nincs jelenleg elméleti metodika, így azt jelenleg csak a meglévő adatokból próbálkozhatunk visszaszámítani (lásd. 2. táblázat). Különösen nagy eltérések adódnak akkor, ha a vonatkozási térben a központi égitest körül csupán egy, vagy néhány égitest található. Ilyen szituációban a homogén sűrűségűnek feltételezett univerzuméval szemben sokkal kisebb értékű k tényezők adódhatnak.

A legjobban ismert jelenleg a Föld- Hold viszonylat, amelynek elemzéséhez minden szükséges adat (beleértve a mért távolodást is) kellő pontossággal ismert. Emiatt a „közeli Hubble állandó” a Föld –Hold viszonylatában kellő pontossággal meghatározható!

HHold=Δd/d= 0,04/384.000.000=3,3E-18

m/s/m=1/s

 

15. /

 

Amint látható, ez csaknem azonos az univerzuméval (2,4E-18~ 3,3E-18), ami persze tekinthető csupán véletlennek is. (Itt megjegyezhető, hogy hasonló felismerés nagyon nehezen jöhetne létre a Hubble állandó szokásos km/s/Mparsec felírása esetén... Mely sajátos mértékegység nyilván gyakorlati mérési szempontok miatt, történetileg alakult ki, azonban a „fényév” és más hasonló, átszámítást igénylő hosszmértékekkel együtt itt csupán a csillagászat titokzatosságát növeli a kívülállók szemében).

A Hubble állandó ismeretében viszont pontosan kiszámítható a Föld- Hold reláció még ismeretlen „k” tényezője (együtthatók lásd. 2. táblázat)

K= HHold/(sinβ^2*Φ*ω)

m/s/m

 

16. /

 

A táblázatban kiszámolt eredmény k=0,0457, ami a két égitest jelenlegi tömegeloszlási szituációját jellemzi a Föld vonatkoztatási gömbi terében.

A Naprendszer bolygóinak Naptól, illetve egymástól való távolodásáról azonban a szerzőnek nem állt rendelkezésre információ, sőt még olyan sem, hogy hasonló mérések egyáltalán történtek e? Így ebben a vizsgálatban csak azokat a távolodási értékeket (Δd) lehetett figyelembe venni, amelyek a Naprendszer bolygóinak árapály távolodására kidolgozott programja eredményeként adódtak. (Ezzel a vizsgálattal egyébként azok realitása is értékelhető volt.)

Meghatározva az ismert paramétereket (sinβ; Φ; ω), a „k” tényező szintén kiszámítható, és táblázatba rendezhető:

2. táblázat Közeli objektumok Hubble állandójának számítása

Megnevezés

Távolság

v m/év

H

ω

Φ

sinβ=

R/d

H/k

k

Hubble

arány

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Nap- bolygók viszonylatban

 

 

 

 

 

 

 

Föld

1,50E+08

2,07

4,38E-19

2,96E-06

5,00E-06

4,65E-03

3,20E-16

0,0014

5,49

Jupiter

7,78E+08

7,87

3,20E-19

2,96E-06

5,00E-06

3,05E-03

1,38E-16

0,0023

7,49

Szaturnusz

1,43E+09

14,32

3,17E-19

2,96E-06

5,00E-06

1,39E-03

2,86E-17

0,0111

7,57

Uránusz

2,87E+09

28,64

3,16E-19

2,96E-06

5,00E-06

8,94E-04

1,18E-17

0,0268

7,59

Neptunusz

4,50E+09

44,88

3,16E-19

2,96E-06

5,00E-06

4,87E-04

3,50E-18

0,0903

7,60

Plútó

5,91E+09

58,94

3,16E-19

2,96E-06

5,00E-06

2,42E-04

8,69E-19

0,3639

7,60

Föld- Hold viszonylatban

 

 

 

 

 

 

 

Hold

3,84E+05

0,04

3,30E-18

7,27E-05

3,60E-09

1,66E-02

7,22E-17

0,0457

0,73

 

A bolygók „k” tényezőinek nagyságrendje a Föld- Hold relációéhoz hasonló nagyságrendben alakult, alátámasztva ezáltal az árapály program által kapott távolodási értékek realitását is.

Habár a közeli égitestek Hubble állandója a távoli égitestekénél 5..8 szor kisebbre adódott (10. oszlop), a „k” tényező változásának tendenciája olyan, hogy a távolság növekedésével azok értékét a távolihoz közelíti. Látható tehát, hogy a Hubble állandó mindig a konkrét viszonylattal függ, s így nem gondolható univerzálisnak.

Másfelől azonban érdeklődést kelthet, hogy olyan szélsőségesen eltérő szituációk között miért adódhattak mégis annyira közeli értékeik (H~ 1E-18- 1E-20)?

Talán létezik valamiféle törvényszerűség, amely a felsorolt tényezőket úgy alakítja, hogy szorzatuk bármely körülmények között és léptékben közel azonos legyen?

Mert növekvő lépték esetén (galaxis, galaxishalmaz, univerzum) a vonatkoztatási térben óhatatlanul megjelennek más, független keringési rendszerek, és azok árapály hatása is. Amelyek ugyan növelik a k tényező értékét, azonban a Hubble állandót láthatólag mégis nagyjából azonosnak hagyják...

Ennek további vizsgálata azért lenne érdekes, mert a vizsgálati lépték a mikrovilágtól egészen az univerzumig, illetve a feltételezés szerint akár azon túl- a párhuzamos univerzumok felé is növelhető!

 

17.1.6 Hubble törvény- következtetések

A bemutatott számítások, és becslések nagyságrendi egyezései szembetűnők, igazolni látszanak a Hubble törvény érvényességét a közeli objektumokra is.

Mely esetben a Hubble törvény bármely- közeli és távoli keringési rendszerre általánosan érvényes. Maga a Hubble állandó azonban nem valamely általános fizikai konstans, hanem meghatározott tényezőkből számítható. Így egyfelől magyarázatot nyerhet kis pontossága a távoli égitestekre, és nagyobb ingadozása a közeliekre.

Az ismertetett számítási metodika azonban éppen emiatt jó segédeszközzé válhat a közeli objektumok vizsgálatában is, mert általa a keringési alrendszerek elemeinek (bolygók, műholdak) pályaváltozásai pontosabban prognosztizálhatók.

 

Maguk a gondolatok, hogy az univerzumnak forgása, és központos alakzata van, a Hubble törvénnyel kompatíbilis- egymást igazoló állítások! 

Összességében bizonyítottnak gondolható az is, hogy a csak egyetlen tengely körül forgó szilárd testektől merőben eltérően, univerzumunk „tengelyek” sokasága körül végez valamiféle „mindenirányú” szabad forgást! Vagyis hogy nem lehet csupán egyetlen kiemelt forgásirányú tengelyét keresni! Az árapály ugyanis a könyvben bevezetett sugárirányú árapály gyorsulási összetevőkből összeadódva, bármely irányban forgó testekre hatással van! Így végül az univerzumunk "forgástengelyei" elvileg bármely irányban egyenletes forgástengely – eloszlást is eredményezhetnének!

Azonban mégsem zárható ki valamely kiemelt forgási irány(ok) létezése! Mely esetben az univerzumunk eseményhorizontja torzult, pld. forgásellipszoid alakú is lehetne.

Az univerzumok forgása és keringése tehát nem vizsgálható ugyanolyan szemlélettel, ahogyan valamely szilárd testé, mert a gravitációs kölcsönhatás e tekintetben eltérő sajátosságú.

Legfőképpen azonban az nyert bizonyítást, hogy a Hubble törvény = Árapály törvény is egyúttal, és nem pedig a hipotetikus sötét tömegek ráhatása!

Jelenleg a problémakör elemzésében azonban ennél további lépni nem lehetett. A dolgozat elméleti következtetéseinek kísérleti ellenőrzése más eszközöket igényel.

 

Forrai György

Mérnök

 

2. fejezet A tervezett könyv összefoglalása

Szerző azon kezdeti törekvését, hogy csupán az árapály valamely meghatározott, szűkebb területéről írjon, meghiúsította annak számtalan kapcsolódása, amelyekre történő utalás nélkül a tárgy kifejtése belátása szerint kevésbé lett volna teljes.

Emiatt a könyv végül is tartalmilag eltérő, különálló részekre osztódott, amelyek mindegyike azonban az árapály témaköréhez kapcsolódik.

A következő felsorolásban ismertetett, fontosabb eredmények sokrétűsége ezzel magyarázható.

1. A könyv elsőként filozófiai szempontból közelíti az univerzum valós testeiből kialakult struktúrákat, megállapítva, hogy azok hierarchikusan rendeződő egyedekből: egymásra épülő keringési alrendszerekből állnak. Ezekből kiindulva határozza meg az árapály jelenségek vizsgálatával kapcsolatos szabályokat.

2. Az „árapályt”- minta gravitációs kölcsönhatás megnyilvánulását- minden valós testre kiterjeszti, ezáltal általánosítva annak erőtani és energetikai jelenségeit.

3. Kiemelten foglalkozik annak energetikai kérdéseivel, az árapály nyomaték, teljesítmény és energia meghatározására szolgáló összefüggéseket mutat be.

4. Bevezet egy új - a vizsgált valós (központi) égitest strukturális adottságait jellemző Φ árapálycsatolási (energia disszipációs) tényezőt, amelynek értéktartományát a jellemző égitest típusokra mérési adatokból, és számításokkal közelíti.

5. Kimutatja, és értelmezi az árapály okozta gyorsulás két, eddig nem vizsgált összetevőjének a mechanizmusát, és a szerepét:
- a
sugár (radiális) irányút, amely a központi égitest minden pontjában nyomó hatást gyakorol
- a
tengelyirányút, amely a központit az égitesteket összekötő tengely irányában szétszakítani próbálja.

6. Igazolja, hogy két égitest árapály kapcsolatában a központin (vagyis a vizsgálati relációtól függően mindkettőn) definiálhatók valamely, az elméleti tömegközéppontok közötti, valós tömegközéppontjaik. Megállapítja a jelenleg használt fiktív (geometriai, súlyponti) tömegközéppont korlátozott érvényességét.

7. A körpályákon kívül vizsgálja az egyenes (vagy bármely más) pályán haladó égitestek árapály jelenségeit is, kiterjesztve ezzel annak hatását az univerzum összes valós testére.

8. Megmutatja a központi és a távoli égitestek forgási és keringési szögsebességei közötti összefüggéseket, és azok különféle hatásait.

9. Bevezeti az USP (Univerzális-Stacioner távolságú Pálya) fogalmát, mint döntési kritériumot. Amely az égitestek távolodásának és zuhanásának feltételeit fejezi ki. (A szinkron pálya is USP, de léteznek ilyen tulajdonságú ferde pályák is)

10. Megmutatja, és bizonyítja, hogy a Hubble jelenség- a Földtől távoli égitestek gyorsabb távolodása is- voltaképpen az árapállyal- az univerzum elemei forgási és keringési impulzus- momentumának átrendeződésével magyarázható, indokolva annak távolságtól függően változó mértékét. Ezzel megkérdőjelezi azokat az elméleteket, amelyek annak okát más tényezőkben (pl. sötét anyag) keresik.

11. Bevezeti az égitestek szilárdsági potenciáljának és gyorsulásának a fogalmát, amelyet azok erős kölcsönhatásait tükröző, strukturális adottságainak tekint.

12. Értékeli és pontosítja a Roché árapály törési kritérium pálya alkalmazási feltételeit, kibővítve a már említett szilárdsági potenciállal és gyorsulással.

13. Értékeli, és pontosítja a kötött forgású égitestek tulajdonságait, megkülönböztetve a szilárd, és a folyadékszerű struktúrákat

14. Fentiek figyelembevételével elemzi az árapálynak a Naprendszerben okozott erőtani és energetikai hatásait, az égitestek töréseit, pálya változásokat, zuhanást- távolodást.

15. Értékeli és elveti a Naprendszer bolygóinak porkorongból történő csomósodása elméletét, a Napból történő kiszakadásuk elméletét javasolva helyette.

16. Program alapján meghatározza a Naprendszer gázbolygóinak Napból történő kiszakadása valószínű sorrendjét, majd azok távolodása és lehűlése miatt a szilárd égitestek kondenzálódásának a sorrendjét, későbbi árapály távolodásukat.

17. Valószínűsíti egy ma már ismeretlen, a Napból legelőször kiszakadó, és a Naprendszerből is távozó gázbolygó létezését, amelyből annak távoli (pld. Oorth felhő) szilárd objektumai kondenzálódhattak. (ideiglenes jelölése: Anonymus-1)

18. Feltételezi későbbi(ek) létezésének lehetőségét is, amelyből például a Kuiper övi szilárd elemei kondenzálódhattak (Anonymus-2…n).

19. Összehasonlító időbeni vizsgálatot végez a Naprendszer jellemző elemeinek, gázbolygóknak, bolygóknak, holdaknak stb. keletkezése, kiszakadása, és árapály vándorlása vonatkozásában. Ezek alapján munkahipotézis szinten meghatározza a Naprendszer kialakulásának kronológiáját, az égitestek keletkezése szerinti hierarchikus minősítésére tesz javaslatot.

20. Számszerű és összehasonlító vizsgálatokat végez a Naprendszer, a Szaturnusz rendszer, a Föld- Hold és a Marsi keringési alrendszerekre.

21. Felveti, hogy a 4 Mrd évvel ezelőtt történt meteor bombázások anyaga valójában a gázbolygók és az égitestek kiszakadása és kondenzálódása során korábban keletkező, és azokra hosszú idő után visszazuhanó törmelékek lehettek.

22. Bevezető ismertetést tesz a az egységes gravitáció (tömegvonzás és tehetetlenség) elméletről, a szabadesés gyorsulás vektoriális felírásáról, az univerzum nyomásáról, a fénysebességről, a párhuzamos univerzumokról

23. Az un. klasszikus” fizika, és csillagászat újragondolására, a „modern” fizika érvényességi határainak megfelelőbb meghatározására hívja fel a figyelmet

 

3. fejezet A tervezett könyv tartalomjegyzéke.

 

1. JEGYZÉKEK
1.1 Tartalomjegyzék
1.2 Ábrajegyzék


2. SZERZŐ ELŐSZAVA


3. ÖSSZEFOGLALÁS


4. JELÖLÉSEK, MÉRTÉKEGYSÉGEK


5. I. ELMÉLETI KÖTET : ÁRAPÁLY
BEVEZETÉS
5.1 A téma indoklása
5.2 A probléma filozófiai háttere


6. A VALÓSÁGOS TÖMEGEK GRAVITÁCIÓJA (ÁRAPÁLY)
6.1 Tömegpontok, és tömeg középpontok.
6.2 Hagyományos modell: fiktív elméleti tömegközéppontok gravitációja
6.3 A valóságos tömegpontok gravitációjának új árapály modellje.
6.4 Az árapály általános vizsgálati szempontjai
6.4.1 Pálya adatok.
6.4.2 A központi égitest adatai.
6.4.3 A távoli égitest adatai.


7. AZ ÁRAPÁLY MATEMATIKAI VIZSGÁLATI MODELLJE
7.1 A statikus (forgás nélküli) modell vizsgálata
7.1.1 Járulékos sugárirányú árapály nehézségi gyorsulási vektor
7.1.2 Tengelyirányú árapály gyorsulási vektor
7.1.3 A statikus modell összefoglalása
7.2 A dinamikus (forgási) árapály- modell vizsgálata
7.2.1 A járulékos árapály tömegvonzási erő meghatározása
7.2.2 Az árapály nyíró erő és forgató nyomaték meghatározása
7.2.3 Az árapály teljesítmény meghatározása
7.2.4 Az árapály energiacsere (munka) kifejtése és értelmezési változatai
7.2.4.1 Az energiacsere felírása és értelmezése árapály potenciállal
7.2.4.2 Az energiacsere felírása és értelmezése impulzus- momentummal
7.2.5 Az árapály hasznos mechanikai munkája, árapály hatásfok.
7.3 Egyéb hatások


8. UNIVERZÁLIS STACIONER PÁLYA (USP= SZINKRON)
8.1 Az USP kritérium meghatározása és értelmezése
8.2 A szögsebességek szerepe az árapály energiacserében.
8.2.1 Mikor nem történik árapály energia csere?
8.2.2 Mikor negatív az átadott energia?
8.2.3 Mikor pozitív az átadott energia?
8.2.4 Mi történik, ha az USP a központi égitest belsejében adódik?
8.2.5 Mi történik, ha valamely hold éppen az USP- n kering?
8.2.6 Az USP és a szemcsés, gyűrűszerű struktúrák kapcsolata.
8.3 Az USP rendszerek
8.4 Az USP térbeni változásai
8.5 Az USP időbeni változásai
8.6 Az USP stabilitási kérdései
8.7 Az USP kritérium meghatározása csillagokra és bolygókra.
8.8 USP összefoglalás


9. ÉGITESTEK ERŐHATÁS MIATTI EXTRÉM TÖRTÉNÉSEI, KELETKEZÉSÜK, SÉRÜLÉSEIK, TÖRÉSEIK
9.1 Árapály, és más erők miatti közvetlen impakt ütközések, törések és
események
9.2 Árapály erők miatti nem közvetlen törések és események.
9.2.1 Mi is valójában a Roche- határ?
9.2.2 Merev égitestek töréshatára forgásuk esetén
9.2.3 Merev testek szilárdságának befolyása a töréshatárra
9.2.4 Merev égitestek töréshatára nem gömb (amorf) alakjuk esetén
9.2.5 A holdak egymásra hatásának befolyása a töréshatárra.
9.2.6 Lagrange pontok („trójaiak és görögök”)
9.2.7 A Shoemaker- Levy üstökös árapály erők miatti szétaprózódása.
9.2.7.1 A Shomaker – Levy üstökös vizsgálati szempontjai
9.2.7.2 Ellenőrzések
9.3 Árapály erők miatti törések és események összefoglalása
9.4 Égitestek csomósodása


10. ÁRAPÁLY MIATTI ENERGETIKAI JELENSÉGEK
10.1 Általános árapály energetika: kitérően mozgó testek árapálya
10.2 Központi és távoli testek speciális árapálya körpályán
10.3 Két, a központi égitest körül körpályán keringő hold árapálya
10.4 A nem kör, és a ferde pályán keringő távoli égitestek árapálya
10.5 Az árapály energetika összefoglalása


11. II. CSILLAGÁSZATI KÖTET: A NAPRENDSZER KRONOLÓGIÁJA
11.1 A bolygók porkorongból történő csomósodásának kritikája
11.2 A Naprendszer kronológiája, kiszakadási elmélet
11.2.1 A Naprendszer és a Galaktika.
11.2.2 A Nap szerkezete fúzió- logisztikai szempontból
11.2.3 A Naprendszer születése
11.2.4 A stabilizálódott Naprendszer


12. A GÁZBOLYGÓK KISZAKADÁSA A NAPBÓL
12.1 A gázbolygók kiszakadásának főbb tényezői és sorrendje
12.1.1 Gázbolygók kiszakadási helye, energiája, tömege, és kezdőpálya távolsága
12.1.2 A Nap és a gázbolygók forgási szögsebessége.
12.1.3 Gázbolygók anyagösszetétele kiszakadásuk helye és útja függvényében
12.1.4 A gázbolygók sorrendje és időpontja kiindulási változata


13. A GÁZBOLYGÓK SZÁRMAZÉKOS ÉGITESTEINEK KONDENZÁLÓDÁSA
13.1 A gázbolygók lehűlése, kondenzációjuk kezdőtávolsága
13.1.1 A gázbolygók lehűlése a Napban
13.1.2 A gázbolygók lehűlése útjuk során
13.1.3 A gázbolygók forgási periódusidejének változása
13.1.4 A kiszakadó gázbolygó kezdő perdülete
13.1.5 A Naprendszerben történt események elemzése.


14. A NAPRENDSZER BOLYGÓINAK KERINGÉSI ALRENDSZEREI
14.1 A Föld- Hold rendszer keletkezése, és távolodása
14.2 A Mars hipotetikus Phobos’Deimos kisholdjának a törése.
14.3 A Szaturnusz rendszer leírása
14.3.1 Szaturnusz.
14.3.1.1 A Szaturnusz rendszer kialakulása
14.3.2 Szaturnusz holdak keringési alrendszerei
14.3.2.1 Belső holdak és gyűrűk rendszere
14.3.2.2 Thetys- Dione rendszerek és a hipotetikus TCDE kisbolygó
14.3.2.3 Titán- Hyperion- Szaturnusz kölcsönkapcsolatok.
14.3.2.4 Phoebe
14.3.3 Szaturnusz gyűrűk ismertetése, és keletkezési elméletei.
14.4 Meteor bombázás, törmelékek
14.4.1 A Föld-Hold rendszer törmelékei
14.4.1.1 Thetys bolygó- a Hold szülőanyja?
14.4.1.2 Honnan érkezhetett a földi- holdi meteorzápor?
14.4.1.3 Törmelékekről- általában („Heves meteorbombázás”)
14.4.1.4 Meteorbombázás - milyen forrásból?
14.4.1.5 A törmelékek okozta ütközések összefoglalása


15. A NAPRENDSZER ÉGITESTEINEK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE
15.1 Az univerzum alrendszereinek („egyedeinek”) kapcsolati hierarchiáján alapuló
osztályozása
15.2 A Naprendszer testeit jelenleg alkotó tömegek forrása szerinti osztályozás.
15.3 A Naprendszer keletkezés szerinti hierarchikus minősítése
15.3.1 Központi csillag: a Nap (0. rendű):
15.3.2 Elsőrendű égitestek (I. rendű):
15.3.3 Másodrendű égitestek (II. rendű):
15.3.4 Harmadrendű égitestek (III. rendű):
15.3.5 Negyedrendű égitestek (IV. rendű):
15.3.6 Ötödrendű égitestek (V. rendű):
15.3.7 A keletkezés szerinti hierarchikus minősítési elv értékelése
15.4 Az égitestek minősítésének összefoglalása.


16. A NAPRENDSZER KERINGÉSI ALRENDSZEREINEK ÁRAPÁLY TÁVOLODÁSA.
16.1 Naprendszer keringési alrendszerei felsorolása
16.2 A naprendszeri szintű központok ( bolygók) árapály távolodásának programja
(Nap, mint központi égitest)
16.3 A Föld- (Nap+Hold) keringési rendszer árapály távolodásának programja
(Föld, mint központi égitest)
16.3.1 A Föld – Hold-Nap rendszer árapály távolodásának története
16.3.2 A Föld árapály csatolási tényezőjének, és árapály hasznosítási hatásfokának
felvétele.
16.3.3 A föld forgáslassulása
16.3.4 Az árapály távolodás hatásfoka, és az entrópia.
16.3.5 Az árapály távolodás, kozmológia és geofizika
16.3.6 Az árapály távolodás hatása a Földi bioszférára.


17. Hubble törvény -  sötét tömegek?
17.1 Hubble törvény és az árapály
17.1.1 A vizsgálat indoklása
17.1.2 A Hubble törvény felírása
17.1.3 A Hubble törvény levezetése
17.1.4 Az univerzum távoli régióinak Hubble állandója
17.1.5 A közeli objektumok Hubble állandója (Naprendszer).

17.1.6 Hubble törvény- következtetések


18. KIEGÉSZÍTÉSEK
18.1 A tömegvonzás és a tehetetlenség
18.2 A szabadesési gyorsulás vektoriális formája
18.3 A tömegvonzás és az univerzum terének nyomása
18.4 A fény, és a párhuzamos univerzumok.
18.5 Miért, hogyan, és meddig, tágulhat az univerzumunk?
18.6 Árapály- az univerzum viszkozitása!
18.7 Fizika, vagy csillagászat?


19. IV. FEJEZET: MELLÉKLETEK
19.1 Irodalomjegyzék
19.2 Az „Φ” árapály csatolási (disszipációs) tényező vizsgálata
19.2.1 Mechanikus energia disszipáció
19.2.1.1 Az égitest gravitációs összenyomódása, tágulása.
19.2.1.2 Az égitest gömbrétegeinek nyírása.
19.2.2 Áramlásos energia disszipáció
19.2.3 Csillagok és gázbolygók áramlásos Φ tényezője
19.2.4 Vegyes struktúrájú égitestek Φ tényezője
19.2.4.1 Föld típusú égitestek Φ tényezője.
19.2.4.2 Fázisváltó égitestek árapály csatolási tényezője.
19.2.4.3 Keringési rendszerek árapály csatolási tényezője
19.2.5 Fekete lyukak árapály csatolási tényezője
19.2.6 Egyéb hatások:
19.3 Forgás, keringés- a „Forgástörvények” összefoglalása
19.4 Ekvipotenciális referencia gömbréteg.
19.5 Radiális (gyorsulási) gömbréteg.
19.6 Központi test valós tömegpont távolságaránya távolihoz képest
19.7 Vonatkoztatási térfogat
19.8 Szaturnusz rendszer árapály munkájának vizsgálat

20. Utószó

21. Jegyzetek