1. Kötet: Vermeer, a festészet hitvallása

 

TÖRTÉNETEK A MŰVÉSZETRŐL ÉS MŰVÉSZEKRŐL


1. KÖTET

Jan Vermeer van Delft

Szerző:

Forrai György


ARS PICTORIA 

(L'atelier du peintre?) 

en langue française ici  itt

 

 

Minden jog Szerzőnek fenntartva!

 

BUDAPEST 2009.10

TARTALOMJEGYZÉK

1.1 Jan Vermeer van Delft: Ars Pictoria

1.2 „Műterem”, vagy valami más?

1.3 Bécsi Művészettörténeti Múzeum kiállítása: „Vermeer a festő” (2010)

A kép rejtett tartalmáról 

A leányról 

A képi aláírásokról

A keltezésről 

A műalkotás indíttatásáról

 

1.1 Jan Vermeer van Delft: Ars Pictoria

(Bécs, Kunsthistorisches Múzeum)

„Száz éve már, több is talán…” dúdolhatta volna Jan Vermeer van Delft holland festő (1632-1675), miközben az „Ars Pictoria” képén munkálkodott, persze csak ha Chopin etüdjének (OP10, Nr3) nálunk így ismert feldolgozása már létezett volna.

Mert mint a továbbiakban bizonyítani próbáljuk, a festő feltehetően azokra a már közel száz éve lejátszódott, hazája történelmét megváltoztató eseményekre gondolhatott, amelyekről most festőművészi hitvallásaként nagy műgonddal, ünnepélyesen, megemlékezni szándékozott. Mely műalkotásáról viszont most mégis úgy gondolják sokan, hogy azon csupán a műtermét festette meg? Mélyedjünk el tehát e kérdés vizsgálatában!

1. kép Jan Vermeer: Ars Pictoria

Ars Pictoria.

A műalkotás elnevezésének sokféle változata van („Ars Pictoria”, Műterem, A festészet allegóriája stb.) 

Készítésének időpontjáról is különféleképpen vélekednek: 1666-1673 közötti dátumok ismertek.

Ezeket az eltéréseket a későbbiekben még részletesebben is elemezni fogjuk, mivel elősegíthetik a kép egyébként találgatásra okot adó mondanivalójának megértését.

Hiszen a bal oldalon félrehúzott függöny mintha tényleg éppen a festészet titkait tárná fel? Vagy talán inkább nem is függönyt, hanem valamiféle színes lobogót látunk?

A művész a nézőtől elfordulva dolgozik. A falon Hollandia térképe függ -egy példánya állítólag meg is őrződött. Claes Jansz Visscher (Nicolaus Piscator), ismert rajzoló és festő térképének tartják, ami Hollandia (Németalföld?) teljes területét, a tizenhét protestáns egyesült provinciát ábrázolja még a spanyol Habsburg uralom idejében, annak címereivel, és húsz városa rajzával. Németalföld rég mestere a térképkészítésnek, amelyeket gyakran festői is műveltek, másoltak, vagy képeiken bemutattak. Jacob Ochtervelt (1634–1682) a Zenélő társaság című festményén hasonló térképet mutat háttérként. Vermeer pedig számos "térkép a képben" művet készített, közöttük a „Katona és a nevető leány” (1658) címűt.

2. kép Vermeer: Katona és a nevető lány

Számunkra érdekességük, hogy megszokott nézőpontunktól eltérően tájolásuk az óramutató járása szerint 90o- al el van fordítva, vagyis hogy az északi irány rajtuk jobbra, a déli pedig balra mutat. Különös egyébként, hogy Nicolaus Piscator más térképeit még ettől is eltérően, tetszőlegesen tájolta, vélhetően azért, hogy azok másodlagos olvasatukhoz jobban igazodjanak? Mert térképeinek gyakorta sajátos, nem térképészeti mondanivalójuk is van! Így például minden lehetőt megtett azért, hogy Hollandia térképébe beleszerkesztve annak címerállatát- az oroszlánt (3. kép) megjeleníthesse! Jól azonosítható a törekvése, hogy kiemeléssel, vagy szignifikánsan eltérő barna, és lila színek használatával annak szemét, fülét is megfesthesse! Az ilyen, jelképes ábrázolás azonban akkoriban, hogy a szabadságát kivívó, gazdagodó új állam létezését, erejét hirdethesse, nagyon is aktuális, és szükségszerű – mondhatni divatos lehetett. Festészete és térképészeti munkássága már csak ezért is megérdemelne egy külön tanulmányt.

Másfelől nagyon valószínűsíthető, hogy térképeinek „másolása” ugyanazon célkitűzéssel való azonosulással volt azonos, ezért próbálkoztak oly sokan vele. Természetesen a képek másolói is tehettek rajtuk néhány, szerintük még hiányzó, vagy saját művészi elképzeléseikbe jobban illő változtatást, újabb jelképeket. Hiszen ők még inkább csak képet, és nem térképet festettek!

3. kép Nicolaus Piscator: Hollandia

Mindettől eltekintve azonban Piscator a kor térképészeti lehetőségeinek megfelelően eléggé valósághűen alkotott. Pontosan ezért tűnhetnek jobban szemünkbe másolatainak eltérései a mai ismereteink alapján vélhető korabeli állapottól, illetve saját és mások térképeitől.

Természetesen sok közülük megmagyarázható a tengerszint fokozatos emelkedésével a vihardagályok rombolásával, az évszázados emberi beavatkozásokkal, amelyek közül a legismertebb a Zuiderzee öböl 1920-ban elkezdett, és hamarosan meg is történt lezárása.

Azonban Vermeer képi térképén pontosan ennek az öbölnek a tengeri kijáratánál egy csaknem a dűnesorig benyúló képződmény (földnyelv, vagy zátony?) oly erősen kiemelt ábrázolása indokolatlanul pontatlan, és más térképeken sem így látható.

Az ugyan tény, hogy azon a területen a tengeráramlások furcsa, változó mélységű dűnesorokat alakítottak ki, amelyek azonban a felszínen összefüggő szigetként nem jelentek meg. Hiszen ha olyan sziget 1673-ban valóban létezett volna, akkor talán a 250 évvel később a nagy gátat is 1920-ban másképpen lehetett volna megépíteni, sokkal nagyobb területet nyerve általa! Következésképpen a képen látható földpad, legalább is olyan nagy méretben minden bizonnyal nem létezhetett! Ekkora hibát sem maga Piscator, sem Vermeer nem engedhetett magának meg. Mindenesetre maga Vermeer is nyilván tisztában volt azzal, hogy valamit az eredeti festményen megváltoztatott, különben nem írta volna alá azt sajátjaként! Volt ugyanis oka elkerülni azt, hogy az általa "elkövetett", nem is olyan érdektelen változtatásokat mások később Nicolaus Piscator rovására írják.

Mert pontosan az ő leheletnyi javításai nyomán rajzolódhat ki a figyelmes néző előtt valamely denevérszerű „éjmadár” koponyájának homlokvonala. Ugyanígy az öbölben alul elhelyezett, apró képelemek (hajók, feliratok?) véletlenül mintha annak vicsorító fogsorát rajzolnák ki, éppen a festőállvány végei között. Ráadásul az öböl partvonalát kiemelő körvonal is koponya alakzatot érzékeltet, a szárnyakat Hollandia természetes körvonalrajza sejteti. A térképen ábrázolt repedések pedig a szárnycsontok, melyek között a hártya feszül. Az egyik ilyen repedés éppen Delft városán látszódik áthaladni, mások délebbre. Bizonyos nézetekben, például fekete xerox képen, ahol az árnyékok jobban, szinte a padlóig kirajzolódnak, nem is madár, hanem mintha valamiféle felemelkedő, karjait széttáró kísértet látványává alakulna, amelynek sötét vetülete érzékelődik talán az alakok ruházatán?

 4. kép "Éjmadár" Hollandia felett (1. kép központi részlete)

 Az is érdekes, hogy a térkép felett, azt részben takarva a Habsburg kettős sassal díszített, lámpa függ. Talán az előzőekben vélt éjmadárhoz kapcsolódik, vagy más jelentése van? Mert megjegyzendő, hogy más képein, amelyeket vélhetően ugyanebben a környezetben festett, más, egyszerűbb világítótest látható.
Vagyis ez a lámpa nem igazán állandó műtermi kellék, hanem valamit jelképez, ami nem a festészet része. 

Egyébként is, ha körbetekintünk, a "műteremben"  csupa olyan tárgy látható, amelynek alig van köze a festészethez: a zenéhez, irodalomhoz, földrajzhoz, de bármihez sokkal inkább. Ha pedig csak a festőállvány, és az ecset láthatók rajta, mint a festészet eszközei, akkor miért kellene azt hinnünk, hogy a kép kizárólag egy festő műterméről szól? 

Valószínűbb, hogy a sokféle tárgynak valamiféle titkos, szimbolikus jelentésük van, amelyek talán megfejthetők? A halotti maszk- szerű tárgy például mintha a delfti lőporraktár felrobbanásakor fiatalon elhunyt barátjára, mesterére - Carel Fabritiusra emlékeztetne? Súlyosan és szilárdan nehezedik az asztalra egy régies könyv- bizonyára a Biblia.  Végül egy nyitott térkép, vagy történelem atlasz- annak ugyan milyen szerepe lehetne egy festő műtermében? Esetleg a Szent Lukács céh kitagadta azokat a megátalkodott növendékeket, akik nem jól vizsgáztak földrajzból? Vagy netán inkább arra, hogy Hollandia megszületésével, földrajzi felfedezéseivel, és terjeszkedésével átrajzolódott a világtérkép is?

Ugyanakkor a kép jobb felső csücskében, az éjmadár felett- mintha a Szentháromságot jelképszerűen formázó alakzat látszódna.

E jelképek együttese valószínűsítheti a kép szerző által feltételezett másodlagos olvasatát, hogy annak szándékosan elrejtett, az ország történelmére utaló jelentése is van! Mert Hollandia közel 100 éve (1568-ban) kezdte el függetlenségi harcát a spanyol elnyomással szemben, amely a képen délről (azaz balról) közeledve „borította” be őt!

Történelmi előzménye volt, hogy I. Habsburg Miksa 1482-ben „megörökölte” azt a 17 németalföldi tartományt, amelyeket a Habsburg családon keresztül perszonálunió kötött a Német-római Birodalomhoz. Miksa halála után pedig az országot unokája, V. Károly uralta, aki a főkormányzói tisztséget 1530-tól kezdődően Habsburg Máriára, a törökökkel folytatott küzdelemben 1526-ban fiatalon elhunyt II. Lajos magyar király özvegyére bizta, aki férje emlékét haláláig őrízte. Németalföld az ő 25 éven át tartó, hozzáértő, vallási türelemmel is jellemezhető kormányzása alatt indult gyors fejlődésnek. Az ország gazdaságát megerősítette, ellenségektől megvédte, támogatta a művészetet (Tiziánot is meghívta). Csakis az ő kormányzásának hosszú időszaka, Németalföld egysége és virágzása kelthetett olyan nosztalgikus érzést az ellenségeitől ismét fenyegetett, már szétszakított országban nehéz körülmények között élő művészre, ami a képen látható szimbólum: a Habsburg kettős sas választására késztette.

Mert ugyanazon szimbólum jelképezte a későbbi kor veszedelmeit is. V. Károly fia, II. Fülőp uralkodása idején a vallási türelem megszűnt, a terjedő kálvinizmust Alba herceg kormányzósága (1567-73) idején üldözték. Az inkvizíció is kiterjesztette a tevékenységét, amiből Németalföldnek hamar elege lett. A kezdődő szabadságharc élére Orániai Vilmos állt, akihez 1576-ban a déliek (a mai Belgium) is csatlakoztak, azonban nem véglegesen. Így 1579-ben csak a hét északi tartomány hozta létre az Utrechti Uniót, amely 1581-ben elszakadt Spanyolországtól- az ország szétszakadt!
Ezen a térképen azonban most mégis minden még együtt- ahogyan az a művész képzeletében bizonyára "jó" volt- látható. Csodálatos, ahogyan Vermeer csupán néhány egyszerű festői fogással- a térkép alkalmas színezésével, repedéseivel, gyűrődéseivel, árnyék- effektusokkal megteremtette a mindent beborító „éjmadár” szinte kísérteties látszatát. Hiszen valójában alig változtatott rajta! Sőt, feltételezhetően azért rajzolta meg ilyen részletesen, hogy azonosságának hangsúlyozásával kiemelje eltéréseit! Amelyek eléggé egyértelműen a közelmúlt történéseire, a spanyolok, sőt talán az angolok, a franciák elleni, és a gyarmatokért folyó háborúkra utalnak.

Orániai Vilmos 1581-ben mondta ki Hollandia függetlenségét, Rendi Gyűlés formájában alkotmányt adott- ő maga lett a helytartó. 1572-ben éppen Delft városában telepedett le, és élt haláláig (1584-ben meggyilkolták).

Az ezt követő évszázadban váltakozó sikerrel folytatódtak Hollandia belső és külső harcai  Angliával, Franciaországgal, hosszú ideig az ő utódainak kormányzása alatt.

Azonban  amikor Johan de Witt a kereskedő réteg érdekeit képviselve II. Orániai Vilmostól 1653 -ban átvette a hatalmat, eltörölte az örökös helytartói méltóságot is, megfosztva az Orániai Házat a hatalmától. Külpolitikája pedig XIV. Lajos ellen irányult, amiért a franciák megszállták az országot.

A történésekkel őt hibáztató nép azonban 1672 -ben lemondatta, és  ismét az orániai házból választott magának örökös helytartó kormányzót: III. Vilmos néven. Aki viszont 1678 -ban békét kötött XIV. Lajossal, és házassága révén  megszerezte az angol, és a skóciai trónt is.

Bár az utóbbi kedvezőbb eseményeket Vermeer ugyan előérezhette, a bekövetkezésükről  természetesen nem tudhatott már, hiszen 1675-ben, éppen megélhetési gondjai következtében fiatalon elhunyt.

Azonban rövid élete elszakíthatatlanul kapcsolódott hazája nyugtalan történelméhez.
Mesterét, és barátját- Fabriciust egy delfti lőporraktár robbanásakor veszítette el.
A korábbi angol, majd a francia háború, és a megszállás is minden bizonnyal nagyon terhes volt neki és családjának is- mint ismert, gyakorlatilag ellehetetlenítette a létezésüket!

Így függetlenül a vallási hovatartozástól, az Orániai Háznak 1672-ben történő visszatérése, és az azt követő események, amelyek érezhetően a kibontakozás felé vezethettek,  nemcsak őt, de általában az egyszerű embereket is reménnyel és bizakodással tölthették el!

Vermeer a saját korában élve nem szakadhatott el annak semmilyen megnyilvánulásától, hiszen azok őt, és családját is súlyosan érintették. Ezért  volt oka megemlékeznie a 100-évvel azelőtt elkezdődött folyamatról- Hollandia megerősödéséről, és győzelméről az akkor (és most is...) délről érkező veszedelem felett, amit a képen az "éjmadárként" ábrázolt. 

A kép ilyenformán feltételezhetően a közelgő függetlenségi centenárium (1568-1581?) alkalmából, és talán a művész saját akaratából ezt a régen kivívott győzelmet- hogy az országot szorító fenyegetés akkor elhalványodott (valóban, alig észlelhető), és hogy délen is kisütött a nap- szándékozott dicsőíteni!

Hiszen az ifjú női modell (nimfa, vagy Clio ?) alakja éppen déli irányba fordul. Lehunyt szemmel, ártatlan, könnyed, bájosan tiszta arckifejezéssel tekint a néző irányába- ő már nem fél a rémséges éjmadártól. Joggal viselheti a babérkoszorút, amit a művész sietősen már meg is festett! Jobb kezében győzelmi harsona, bal kezében egy mondhatni "modern" kötésű könyv- nyilván már a Guttenberg galaxis terméke: talán az új alkotmány, a törvény jelképe? Az asztalon egy vastagabb, még ősibbnek látszó: talán a Biblia?

Ünnep közeledik, amelyre a festő ünnepi ruházatban, és környezetben készül.

 

1.2 „Műterem”, vagy valami más?

Bármely teremtménynek, vagy alkotásnak azonosítója (megnevezése, neve, jele, címe) kell, hogy legyen. Hiszen a név szentség, amelyet Isten minden tudatosan létező teremtménye számára elrendelt, és amelyet ezért sok esetben ünnepélyes körülmények között adományoznak.

Így nehezen hihető az is, hogy a reneszánsz műalkotásoknak megalkotásuk idején nem lett volna megnevezésük! Legfeljebb azt a képen, vagy annak közelében nem tüntették fel. Név nélkül viszont sem megrendelni, sem pedig elkészülése után leltárba venni nem tudták volna. Legfeljebb a megrendelés tárgya vált azzá, vagy pedig a megrendelő, vagy a művész adott más nevet neki. A gyűjteményben még számos érdekes történet kapcsolódik majd ehhez a témakörhöz (pld. Veronese: „Vacsora Levi házában”).

Ennek a képnek a megrendelése azonban nem maradt fenn. A művész 1675-ben bekövetkezett halála után özvegye állítólag az édesanyjának adta át valamiféle adósság fejében(?), majd más képeivel együtt elárverezték- százötven évre nyomuk veszett.

Hagyatékában (1676 –ban) még úgy szerepelt, mint „Ars pictoria”

Nemigen lehet szó itt valamely „festőművészet”, vagy "műterem", vagy "allegória" jelentésről. Figyelembe véve a kép rejtett tartalmát is, kétféle értelmezési lehetőség vizsgálható:

- A festészet (festő) hitvallása (art~ ars)

- A festészet eszköz (fegyver?)tára

A képen ugyanis valójában egyfajta háború dúl, amelynek küzdő felei az éjmadár, a lány, és a festő maga. Háború, amely a festészet síkján, annak fegyvertárával vívódik a festő hitvallása- hazájának szabadsága és felvirágoztatása érdekében. Amely életének a legnehezebb, utolsó éveiben célkitűzéseinek, eredményeinek összefoglalásaként készült. Olyan műalkotás, amilyenek az ókori gondolkodók , vagy a költők ars poeticái is voltak.

Ars Pictoria….

A korábbi képelemzés szerint Vermeer hazája megpróbáltatásait, történetét, jövőjéről szóló gondolatait, érzéseit szándékozott a festészet eszközeivel kifejezni.

Hogy örül akkori győzelmének, új törvényeinek, bizakodik sorsának jobbra fordulásában, és ezt az érzését a szépséget, tisztaságot és művésziességet hangsúlyozva szeretné megörökíteni, és a festészet eszközeivel értük küzdeni.

Nem gondolható, hogy az elszakadó déli tartományokhoz oly közel, az akkoriban folytonosan változó politikai helyzetben, a franciákkal fennálló ellenségeskedés idején ez a szándék számára és családjára nézve teljesen veszélytelen lett volna. Hiszen mondanivalóját a kor embere még könnyen megérthette: hasonló alkotások születettek más festőktől is.

Mindenesetre nem lehet elmenni a kérdés mellett, hogy valamely műalkotás elnevezése annak a Néző által történő megismerését mennyire befolyásolhatja? Hiszen az addig ismeretlen kép látványán túl elsőként csak annak megnevezése alapján próbálhat tájékozódni. Az így keletkező első képzetei pedig a későbbi észlelését is megvezethetik. A nem megfelelő „címkézés” tehát gyakran tragikusan téves, örök-érvényű félreértéseket okozhat.

A tárgyi műalkotás esetében a legvalószínűbb, hogy a művész szándékát festői hitvallásának kifejezésére (Ars Pictoria) a felesége ismerhette a legjobban! Valóban- az ő általa adott címből a kép nézője megsejtheti,vagy legalább megpróbálhatja megismerni titkait és üzeneteit, amelyeket valamiért szimbolikusan próbált közölni vele.

Hogy miért így, és nem feliratokkal? Hogy miért virágnyelven, és nem világnyelveken? Talán mert általános érvényű igazságot akart általánosan érthetően bárkinek elmondani?

Ha viszont valaki meg nem értve a festő szándékát, azt másképpen címkézve, például, mint „Festészet allegóriája” adja tovább, azzal csak növeli a homályt, Hiszen a nőalak nem a festészet szokásos attribútumait tartja a kezében, hanem harsonát, és könyvet, amelyekkel győzelmet adnak hírül, vagy örökítenek meg! A festői eszközök is most szintén győzelmi jelvényt – babérkoszorút festenek.

Mindehhez a művész erős hitére volt szükség abban az időben. Mert az évszázadok az ott élő népek között még sok, máig végre lecsendesedő, és remélhetőleg el is felejtődő küzdelmes évet hoztak. Érdemes életre kelteni az emlékeiket?

Azokat bizonyára nem, de a kép átlényegült értelmét, az emberek szabadság és győzelem utáni vágyát- igen, mert az általános érvényű!

Így talán belátható, hogy a művész szándékának megcsúfolása különösen az olyan címekben jut kifejezésre, mint „A festő műtermében”, vagy hogy egyszerűen „Műterem”.

Mert mit üzennek ezek a címek? „Íme: itt látható a művész műterme, függöny félrehúzva. A csinos modell bizonyára már kitakarított, most harsonával és könyvvel az ablak előtt áll, ami teljesen érthető- különösen a harsona. Nappal van, a nap besüt az ablakon, ami szintén jó ötlet. A festő kezében ecset, a nézőnek háttal ülve éppen alkot. Szemben vele gyönyörű térkép, oldalt egy ifjú leány, lám ő mégis elsőként a babérkoszorút festi! Hiába, ilyenek a festők, a festészet, vagyis a műterem- Vermeer kipipálva, menjünk tovább.”
Egy ilyen cím után senkinek sincs késztetése arra, hogy megtudja, hogy valójában mit láthatna a képen a festőecseten, és a festő sapkáján kívül. Sohasem látná meg az  "éjmadarat", legfeljebb csupán egy térképet, amelyről azt sem tudható, hogy az éppen Hollandiáé.  De ha tudná is, akkor sem nézne meg mást rajta, minthogy Amszterdam fel van e  tüntetve? (A szerző kéri a tisztelt Olvasót, hogy ne vegye rossz néven e sorokat, hiszen önmagából kiindulva írja ezt...)

Írják, hogy Vermeer számára sohasem a kép témája volt fontos, hanem a látvány festői ábrázolása. 

Kétségkívül, a látványhoz is nagyon értett, azonban a téma fontosságának jelzett aláértékelése kissé erőltetett.

Vermeer ugyanis mélységesen empatikus, emberi és tisztességes gondolkodású lévén képeit a szeretetről, szépségről, jóságról szóló tartalommal töltötte meg. Ezért számára műveinek témája nemhogy nem volt fontos, hanem adott tematikájú képsorozatai is kimutathatók!

A "Turbános nő" (1665) , "Lány flótával" (1667; "Lány piros kalappal" (1667) portrékon például nagy valószínűséggel ugyanaz a nőalak látható, azonban különféle egzotikusnak mondható, különleges kalapviseletekkel. Mintha ezek a festmények is egy ilyen témájú képsorozat részei lennének? Az azonosságát nemcsak a modell arca, ajkainak formája, és tekintete, hanem az a fülbevaló is igazolja, amely mindhárom képen látható. Minden valószínűség szerint őt ábrázolja az "Ars Pictoria" (1673) nőalakja is, azonban  ott (talán a változatosság kedvéért) győzelmi babérkoszorúval.

Vajon ki lehetett ez az ifjú hölgy? Feleségére, akit más képeken, állítólag a "Kerítőnőnél"  is (1656)  megörökített, nem hasonlít. Leánygyermekei pedig a képek dátuma szerint nem valószínűsíthetők, hiszen a legnagyobb is közülük (Mária) 1665-ben még csak 11 éves lehetett! Igaz, a képdátumok mindig vitatottak...

Így ezen a képen is minden bizonnyal talán csak egy ismerős modellje látható?
Egyébként más, hasonló képsorozatok is azonosíthatók: például a gyöngyökhöz, nyakláncokhoz kapcsolódó. Amelyekkel való foglalkozás akkoriban talán a család egy valószínű kiegészítő jövedelemforrását jelenthette?

A "Gyöngymérő nő" (1665) látszólag szintén egy könnyen értelmezhető, erről a tevékenységről szóló zsánerkép. Mégis, a rajta látható festménymásolat, az "Utolsó Ítélet" indoklása az irodalomban legfeljebb csak találgatások tárgyát képezi. Pedig kapcsolata a kép témájával tagadhatatlan:  hiszen arra a "mérlegelésre" utal, amely az Utolsó Ítélet során az emberi lelkeket (mint a gyöngyöket a nő)  teszi majd próbára. 

Az emberi tevékenység fontos mozzanatait, a választást és a döntést jelképezik a mérleg tányérjai, és a bennük lévő súlyok, és gyöngyszemek.

Vermeer művein szereplő képeknek tehát általában szimbolikus gondolati jelentése van, amely kiemeli a mű mondanivalóját. Amelyet ha eddig nem találtuk meg, érdemes tovább keresnünk, hogy megérthessük a művész szándékát. 

Vagy valóban az lenne a festőművészet célja, hogy a nézőnek  csupán a  színek és vonalak tetszetős, vagy nem tetszetős kavalkádját mutassa? Lehetséges, hiszen ma már készülhetnek, és sikeresek lehetnek olyan művek is, amelyek tartalma valóban nehezen azonosítható, vagy éppen ellenkezőleg, akárminek könnyen gondolható. 

Vermeer idejében azonban még szokás volt tartalmat megmutatni, és legtöbben még ma is azt keresik a műalkotásokban.

Képének olyan általános jellegű művészeti értelmezését megsejtve, hogy az "Festőműhely", vagy hogy "Festőművészet allegóriája", Jan Vermeer van Delft talán soha nem vett volna festőecsetet a kezébe, nem hogy hitvallását bárkinek  „elmesélje”. Mert festményének igazi mondanivalóját nem megkeresni, megérteni, és még a "hozzáértők" által is csupán valamely műterem- ábrázolásnak, vagy allegóriának tekinteni - az több, mint a munkásságát lekicsinyelni. 

Létezhet e, hogy valaki, aki jogosult címet adni, csupán ennyit lát, ennyit akar láttatni belőle? 

Vajon csak kivételes dolog, hogy ennyire nem értjük meg az alkotó üzenetét?

Ne gondoljuk így! A gyűjtemény további köteteiben a tisztelt Olvasónak éppen azt szándékozunk megmutatni, hogyan változott meg számos műalkotás valószínűsíthető eredeti értelmezése akár ellentétesre is. 

Mert ha az ebben a kötetben leírtak a barokkot, és Hollandiát idézik, hasonló félreértések fedezhetők fel az itáliai reneszánsz műalkotások vonatkozásában is: a mai néző valószínűsíthetően egészen más tartalmat kapcsol hozzájuk, mint az alkotója!

A művészi gondolat előítélet nélkül akkor érthető meg, ha előzetesen nem a műalkotásról szóló írásokat, hanem az alkotókat, környezetüket, és a kort ismerjük meg.

Továbbá, ha egyáltalán szándékunkban áll azt megérteni, nem csupán az ecsetvonásaiban elrévedni, elszomorodva azon, hogy látszólag feleslegesen mennyivel bonyolultabbak, mint egynémely modern, könnyebben "nem megérthető" műalkotásé. 

Példaképpen, lehetséges, hogy ezt kis kötetet is senki nem olvassa el. Ám megtörténhetne az is, hogy lám- a kortársakban még érzelmeket kelt, s így valaki azt mondja:.. igen, jól van leírva..., mások viszont a tartalmát nem helyeslik? Elég lehet azonban száz év, vagy még kevesebb, hogy valaki sietősen rátekintve csupán annyit fűzzön hozzá: "Milyen kár, hogy az utolsó sor nem közép-szedett, Courier 12 dőlt betűkkel- akkor érhetne annyit, mint egy múlt heti moziműsor...

Vermeer, és sok nagy művész alkotásaival vajon ma nem hasonlóan vagyunk? És jó ez így?

"... Azóta már, száz év messze száll, s halkan hoz a szél, melódiát..." dúdolhatnánk most már mi is, persze csak magunknak, amúgy biztatólag ...

Mert Jan Vermeer van Delft -nek, és a hozzá hasonlóknak nincs ilyesmire szüksége, hiszen legbensőbb  gondolataik- velük együtt,  jól láthatóan és érthetően- örökre ott élnek a képeiken.

Akkor, is ha mi nem értjük meg őket. 

 

 

1.3 Bécsi Művészettörténeti Múzeum kiállítása: „Vermeer a festő” (2010)

(Wien, Kunsthistorisches Museum: „VERMEER DIE MALKUNST".)

Ha a múzeumlátogató nem csak „végigrohan” a termeken, hanem már előzetesen csupán néhány képpel való találkozásra készül fel, akkor azok felejthetetlenül az emlékezetében maradhatnak, és még sokáig alkotóan foglalkoztathatják a képzeletét.

A bécsi Művészettörténeti Múzeum talán a hasonló látogatói igényekre való tekintettel rendezte meg a „Vermeer- a festő” kiállítást (2010. január. 26 - 2010. április. 25), amelynek középpontjában csupán egyetlen műalkotás volt: az „Ars Pictoria”.

Nem hiába a világ első öt múzeuma között tartják számon- magán a kiállításon és a kiadványain szinte minden, a művészhez és a műalkotásához kapcsolódó információ fellelhető volt!

Így akár több napot is el lehetett volna szemlélődéssel eltölteni, sajnálattal más időpontra hagyva minden mást – még a csodálatos Rubens gyűjteményt is.

A szerző számára azonban ez a kiállítás- az Ars Pictoria festménnyel való közeli találkozása- az „igazság pillanata” is volt! Mert  amitől tartott, hogy magának a műalkotásnak a megtekintése nélkül azt értékelni kockázatos- ezúttal beteljesült.  Így most az újabb benyomásai, és ismeretei alapján a korábbi nézetein változtatnia kell: azokat, amelyek helytelennek bizonyultak kijavítania, másokat viszont csak kiegészítenie, illetve megerősítenie szükséges.

Talán érdekes, és tanulságos lehet a tisztelt Olvasónak is, ha a továbbiakban mindezekről szó esik.

A kép rejtett tartalmáról

Az 1.1 fejezetben ismertetett feltételezés, hogy a képi térképen egy, a XVI. századbeli, még egységes Németalföldet beborító kísértetszerű „éjmadár” látható, a szerző nagy megnyugvására ezen a kiállításon is igazolást nyert, mégpedig más megkérdezettek által is.

Ez a látványelem ugyanis közvetlen közelről nem, csak 2-3 m távolságból ismerhető fel. Közelről csak hajókat, halvány dünesorokat láthatunk.

Megismerve azonban az 1636-ban készült eredeti Piscator kép másolatát, és összehasonlítva azt a képen láthatóval, jól azonosíthatók azok a parányi eltérések, amelyeket Vermeer nyilvánvalóan szándékosan tett, és amelyek miatt feltételezhetően a csak vázlatosan kidolgozott képi térképet „másolóként” mégis aláírta (lásd: képaláírások fejezet).

Az eltérések közül csak a legszembetűnőbbekre hívjuk fel a figyelmet:

- Az öböl jobb oldali partvonalának a meghosszabbítására felfelé, amely így a koponya bal szemgödör feletti homlokvonalának képzetét kelti

- Az egyik öbölben úszkáló hajó „kikötésére” ugyancsak a jobb parthoz, amely így az orrcsont alsó vonalát, és a többi hajó megváltozott elrendezése, amely így a koponya fogsorát mutatják.

Habár a látványt más eszközökkel, és kiemelésekkel is erősíti, az így is csak elmosódottan észlelhető.

Pedig a térkép repedései szintén csodálatosan, élethűen kidolgozottak: még a megtört festékréteg alól kibukkanó vászonalap is jól felismerhető. Mert nemcsak jelképes, de valóságos repedések azok, amelyek a XVI. századi Németalföld megosztottságára utalnak, alátámasztva azt a többek által is hangoztatott véleményt, hogy a képnek nem annyira művészeti, mint történelmi jelentése van.

Az egyik törésvonal valóban éppen Delft város közelében halad, kissé távolabb pedig a déli tartományokat elválasztó vonal vélelmezhető… (Lásd: A kép indítékairól) 

Megjegyzendő, hogy a rémséges éjmadár már Piscator 1636- ban készült eredeti képén is csaknem pontosan ugyanúgy kirajzolódik- Vermeer azt csupán néhány „ecsetvonással” tette karakteresebbé!

Vagyis már Piscator képének is lehetett hasonló történelmi jelentése, amellyel sokan azonosultak, és azért másolták is. Vajon mi lehetett az?

Egyáltalán, maga a tény, hogy 40 –50 évvel a történtek után ő még egységes Németalföldet ábrázolt, figyelemre méltó- talán egyfajta nosztalgia érzést szándékozott ezzel kifejezni? Hiszen a még csak nemzedéknyi időtáv alatt sok család szakadhatott szét a kialakuló területi és vallási törésvonalak mentén! Az ilyesmi másnapra nem felejtődik el!

Vermeernek pedig szintén volt oka, hogy azokat érzékelje, és hogy hatásukat a maga módján ki is hangsúlyozza.

(És nyilván arra is, hogy túlságosan feltűnően mégse tegye azt.) 

 

 A leányról 

Az ablakkal szemben, talán éppen a beáradó napsugártól elkápráztatva- fejét elfordítva, csaknem lehunyt szemekkel egy bájos fiatal leány látható.

Tekintete azonban lágyan, szinte simogatóan mégis éppen arra az asztalon heverő, nyitott mappára irányul, amelyről korábban, és most is csak találgathatjuk, vajon mi lehet? 

Mert a múzeumi találkozáson, közelről megtekintve is csak színes foltok voltak rajta láthatók!  Minthogy azonban azok sem könyvhöz, sem művészeti albumhoz nem tették hasonlóvá, leginkább valamiféle térkép-gyűjteménynek gondolható. Olyannak, amilyent Piscator is készített, amelynek Hollandiáról szóló lapmásolatait a kiállításon be is mutatták.

Már csak azt kellene kitalálnunk, hogy vajon melyik lapjánál van nyitva?

Megelőzve a tisztelt Olvasót a szerző természetesen Hollandia térképére szavazna. Nem véletlenül az jutott elsőként az eszébe, hiszen annak térképe éppen a szembe lévő falon látható! 

A modell pedig ugyanaz az ifjú hölgy lehetett, akit sok más képén is általában kedvesnek, szépnek (néha csúnyácskának) mutatott, és akinek személyét illetően sokféle találgatás van. Még a gyöngy fülbevalója is „elhíresedett”: a kiállításon emléktárgyként árusították, állítólag egy róluk szóló filmben is szerepelt.

Az bizonyos, hogy Vermeer szívesen készített portrékat, amelyek őt valószínűsíthetően éppen  a holland tengerhajózási utak mentén élő távoli népek kalapviseleteiben ábrázolták. E tekintetben a művésznek a legtöbb korabeli festővel szemben szinte behozhatatlan előnye volt, mivel a szükséges „kellékeket” akár néhány utcával arrébb, a Delfti kikötőben horgonyzó hajók matrózaitól is kölcsönözhette! Hiszen pontosan a világtengerek akkori "köldökén" élt, csodálatos akvamarin- kékjét is abból meríthette! Így könnyen lehetséges, hogy az „Ars Poetica” bizonyos szempontból szintén ebbe a képsorozatba tartozik- csupán benne magát a középpontot- Hollandiát festette meg- a hozzáillő győzelmi babérkoszorúval?

Hollandiát?

Hiszen a leányt mindig is valamely mitológiai nőalakkal, nimfával azonosították, jelenleg pedig Clio- nak, a történetírás múzsájának gondolják. Aminek nem mond ellent az sem, hogy a bal kezében nem papirusztekercset, hanem könyvet tart. A harsona, és a győzelmi koszorú szintén a történelem győzteseit hirdethetik. 

Összességében azonban a láthatóan a kor divatja szerint öltözött ifjú hölgy ezen a képen mégis inkább a még szintén fiatal (és már akkor is varázslatosan szép) Hollandia eszményesített szimbólumának tekinthető, aki legyőzve a kezdeti veszedelmeket- most már a törvény és a diadal jelképeit tartja a kezében!

 

A képi aláírásokról

A XVII. századig a műkereskedelem már fontos üzletággá nőtte ki magát, a művészek neve pedig szinte a műalkotások értékmérőjévé vált. Nem csoda tehát, hogy a megrendelők, a művészek és műkereskedők is igényelték az alkotások szerzői szignálását, illetve megkezdődött azok üzletszerű hamisítása

Számos korabeli történet ismert képhamisítási ügyekről, amelyekbe szakértőként még Vermeert is bevonták.

A művészek azonban nagyon ügyeltek arra, hogy hasonló csúfság ne essen meg velük, illetve, hogy véletlenül maguk se kövessék el.

A kiállításon például láthatóak voltak Piscator térképének korabeli (sőt jelenkori) másolatai is. Ezeken ugyanott, ahol Piscator az eredetin, a másolók is feltüntették az Ő nevét, mint a térkép szerzőjét.

Saját nevükben viszont egészen máshol, többnyire a térkép alján írtak alá.

Mert a képhamisítás az Ő műveit sem kerülte el, azonban kezdetben még megfordított értelemben. Miután hagyatéka szétszóródott, több képére is más, keresettebb művészek nevét hamisították. Az Ars Pictoria” szerzőjévé így válhatott időlegesen Pieter de Hooch. Amely mögött megtalálták az ő aláírását is.

Felmerül azonban a kérdés, hogy miért írta alá mint másoló az amúgy is csak vázlatos képi térképet, hiszen arra valójában semmi oka nem volt?

Természetesen gondolható az is, hogy az pusztán csak a saját képaláírása. Hogy azonban azt így tette meg, inkább arra utal, hogy magát a térképet is a saját műalkotásának tekintette! Így hangsúlyozva ki, hogy az azon látható karakteres eltérések az ő, nem pedig az eredeti térképrajzoló gondolatai.

(Ma már tudhatjuk, hogy felesleges volt aggódnia, hiszen végül senki nem vette azokat észre).

 

A keltezésről

A kép datálása amiatt is fontos, mert segíthet megérteni a művész valódi szándékát. Amely ha valóban történelmi indítékú, a keletkezési időponttól erősen függhetett. 

Korábban a képet az egyik legkésőbbi (1673) művének gondolták, amelyet kevéssel a halála előtt (1675), mintegy művészete összefoglalásaként készített. Ez jól illeszkedett ahhoz nézethez, hogy a kép elsődleges indítéka művészeti jellegű. Azonban nehezen képzelhető, hogy Vermeer a művészetének hasonló „összefoglalásra” gondolhatott már akkor, hiszen halála váratlanul, még fiatalon következett be.

Időközben azonban ugyanúgy megtalálták az eredeti, feltehetőleg a hamisítók által átfestett, római számmal (MDCLVI II) keltezett dátumot is, amely az utolsó jegyeit illetően nem egészen egyértelműen egy jóval korábbi 1666-68 időpontra utal. 

Hasonló felfedezés elvileg perdöntő bizonyítékként szolgálhatna. Azonban egy olyan műalkotás esetében, amelyet a művész saját indíttatásból, önmagának készített, és az évekig a tulajdonában is maradt, nem lehet megnyugtatóan pontot tenni utána.

Mert a kép végleges befejezésének időpontja ilyen esetben nem biztos, hogy azonos azzal, amelyet pedig talán maga a szerző már korábban feltüntetett? Leonardo például gyakran visszatért a „Jézus megkeresztelése” és feltételezhetően az „Utolsó vacsora” falképhez is, hogy tegyen rajtuk kisebb- nagyobb javításokat.

Ezért valószínűsíthető, hogy a festő még az után is, amikor először úgy gondolta, hogy a műve elkészült, és felírta reá az 1666 évi dátumot, még sokáig javítgatott rajta, hiszen csupán kedvtellésből, önmagának festette ("ars pictoria"), nem kötötte határidő. Így  kerülhetett reá (azonban szinte figyelmeztetőleg, kissé távolabb ) a még hiányzó két vonás, amelyek által a dátum 1668-ra egészült ki! Hogy végül még tovább javítgatva, és talán csak a barátainak megmutatva kevéssel később, 1673-ban, az Orániai Ház visszatérése után nyilvánosságra is hozhassa?

 

A műalkotás indíttatásáról.

Elérkeztünk a már korábban is felvetett kérdés- az alkotói szándék, a műalkotás mondanivalója meghatározásához. Ami akkor a legnehezebb, ha az nem valamely ismerhető külső megrendelés, hanem a művész saját szándéka alapján készült.

Leonardónak például számos olyan festménye van, amelyekről nem tudhatjuk, csak találgathatjuk- vajon mi késztethette őt például a Mona Lisa (6. kötet), vagy a Keresztelő Szent János (7. kötet) megalkotására, ha azokat nem rendelték meg tőle?

Ráadásul lehetségesek olyan személyes, szubjektív okok, amelyekről talán nem is „illene” beszélni, hiszen maga a művész csak burkoltan, rejtetten szólt róluk.

Néha azonban mégis szükséges véleményt nyilvánítani, főképpen ha azt mások már másképpen, mint ahogyan mi gondoljuk, megtették.

Az Ars Pictoria esetében különösen érződik a mondanivaló értékelésének bizonytalansága- egyesek a kép művészeti, mások a történelmi indíttatását hangsúlyozzák. Amely nézeteket ez a kötet sem szándékozik megkérdőjelezni, azonban hiányolja azok egységét, amely gyakran a kép címének, és keletkezési időpontjának az eltérő meghatározásában is megnyilvánul (lásd előző fejezetek).

Mert amíg a „Műterem” elnevezés tisztán művészetinek, addig az „Ars pictoria”  elnevezés személyesebbnek, a képen látható attribútumok alapján valószínűsíthetően történelmi indíttatásúnak lenne minősíthető.

Ha viszont az utóbbi indíték lenne igaz, akkor mégis mit jelent a teljes Németalföldet beborító, fenyegető éjmadár ábrázolása? 

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a kép cselekménye Németalföld történelmének mely időszakára utal? Annak egyetlen időpontjáról szól, vagy valamely időszakának történéseit mutatja?

Hogy ezeket a kérdéseket megválaszolhassuk, szükség van annak az ismeretére, hogy a művész, akit korának problémái ugyanúgy érintettek, mint bárki mást, vajon mikor kezdte el festeni a képet, és hogy mikor fejezte azt be?

A festményen látható dátum szerint a kép 1668- ban készült, amikor J. Witt volt Hollandia rendi gyűlésének a vezetője, azonban az ország még nem volt francia megszállás alatt- az csak később következett be. 

Másfelől ugyanazon év éppen a németalföldi függetlenségi harc megkezdésének 100 éves évfordulója volt! Fentiek figyelembevételével az akár arra a „nosztalgikus” időszakra is utalhatott, amikor Németalföld területileg még egységes volt, ám már harcolni kezdett a függetlenségért, amelyet később Orániai Vilmos vezetésével ért el. A harcok során azonban maga az ország (17 tartomány) is szét szakadt, amelyet a térképen látható törések (mint az éjmadár szárnyai) jeleznek. 

Tekintettel azonban az akkori politikai vezetésre, nem biztos, hogy az Orániai házról való nyílt megemlékezés „helyénvaló” lett volna, s így könnyen megtörténhet, hogy ez a kép sem a nyilvánosság számára készült.

Ha viszont a későbbi keltezés (1673) a valós, akkor a mű már egy alapvetően megváltozott bel, és külpolitikai helyzetet tükrözhetne.

Mert az eltelt idő alatt (J. Witt külpolitikája következtében) XIV. Lajos megszállta Hollandiát, amely védekezésül tengerrel árasztotta el azt a területet is, ahol Vermeer családjának birtoka volt. Emiatt (másokhoz hasonlóan) a festő és a családja (11 gyermeke) nehéz anyagi körülmények közé kerültek.  A nép azonban 1672-ben visszaállította az Orániai Ház hatalmát, és a dolgok ismét kezdtek „jóra” fordulni.

Így ha igaz a feltevés, hogy az Ars Pictoria történelmi indíttatású, akkor Vermeernek az 1668-tól eltelt 5 év alatt lett volna rá oka éppen elég, hogy a korábban már elkészült képén még néhány kisebb – nagyobb változtatást tegyen, és lehetősége arra, hogy azt már a nagyközönségnek is bemutassa.

Természetesen ebben a kérdésben senki sem állíthat bizonyosságot, hiszen a fentieken kívül még sokféle indíték elképzelhető.

Csak az beláthatóan nem: hogy a kép mindössze valamely eszményesített műteremről, vagy hogy a festészet allegóriájáról szól.

Azonban  végül minden érv és bizonyítási próbálkozásunk után "lefegyverezve" mégis azt kell mondanunk, hogy az Ars Pictoria bármely más „indíttatás” nélkül, önmagában is … csodálatosan… sugárzóan… és vita nélkül is bizonyosan :

SZÉP!